Carolus Clusius 1601-ben megjelent művében Peztritz néven már említi dunántúli népi névként. Fái Gomba, Fözö Gomba, Pisztritz Gomba és Tőke Gomba székelyföldi népi neveit Benkő József jegyezte le (Benkő 1783: 432).

Veress Magda így ír róla (1982: 58): „…régóta kedvelt étel és „nagyvad”-számba menő zsákmánya a gombagyűjtőknek. Ugyanakkor elsősorban rettegett farontó az erdészek, kertészek szemében.

Fontosabb ismertetőjegyei:

  Általában lombhullató fákon vagy azok kidőlt vagy kivágott tuskóján terem, sokszor emeletesen. Kör-, ovális vagy vese alakú. Kedvencei közé tartoznak a diófa, a juhar, de lucosban is előfordul (Pál-Fám 2006: 11). Rövid nyélszerű, feketés tövű tönkkel kapcsolódik a fához, taplószerűen. 1-4 cm-es vastagságú kalapjának a színe fehéres, sárgás krémszín barnás pikkelyekkel, felülete körkörösen elrendezett. Akár 50-60 cm-es átmérőjűre is megnőhet, alul sárgás színű a pár milliméteres likacsos, tönkre lefutó pórusos rész, melyet csakúgy, mint könnyen lehántható „bőrét” ajánlatos lehúzni megtisztításakor. Fehéres húsa a fiatal gombának sajtszerű és kellemesen lisztszagú, az idősé szívós, bőrszerű.    Spórái fehér színűek, elliptikusak vagy hengeresek. Áprilistől októberig nyúlik termésideje, a Székelyföldön többnyire május és június jelenti a csúcsidényt. Összetéveszthető más tág pórusú Polyporus-fajokkal, de mérgező gombával nem.

A háromszéki magashegyi településen, Kommandón, immár emberemlékezet óta szokás összeállni legényeknek, férfiaknak, s többnyire csoportosan és nagy mennyiségben szedik a bükkösökből (élő és holt fáról egyaránt) a piszpiricet, s főleg savanyúságnak teszik el. Közkedveltnek számít a faluban, s persze tudják, hogy jól meg kell főzni, s csak az a felhasználandó, amelyik még friss, fiatal, könnyen megy belé a kés. Gyakran a helyszínen (ahogy a kései laskagomba esetében is) rögtönöznek megfelelő eszközt a fáról való leverésére, ha magasan termett. Élezett karót készítenek, a fejsze nem hiányozhat, ha „piszpiricésznek”.

Mai népi nevei (többnyire saját gyűjtés alapján): bagolygomba (Alföld, Csongrád m.), bagúgomba (Kisalföld, Felső-Szigetköz), diófacsöpörke (Szlavónia), di(j)ófagomba (Csík, Felső-Szigetköz, Háromszék, Ipoly mente), fődi géva (Balatonmellék), huhugomba (Mátra vidéke), jaszka (Kalotaszeg), pesztrecgomba (Sóvidék), petricgomba (Ormánság), picpiric (Kis-Küküllő mente), piszl (Mátra vidéke), piszpiri(c) , (Sepsiszék), piszpiric(gomba) (Háromszék, Nyárád mente, Nyikó mente), piszpirisz, (Sepsiszék), pisztiric(gomba) (Csík, Háromszék, Homoród mente, Moldva, Nyárád mente, Sóvidék), piszric (Moldva), pisztiricagomba (Baranya), pisztiri gomba (Homoród mente), rühösgomba, (Sepsiszék), szilfagomba (Tolna m., Kárpátalja), tarkagomba (Kárpátalja, Máramaros, Moldva), tapló (Kalotaszeg), pisztric(gomba) (Csík, Gyergyó, Moldva, Sepsiszék), uhugomba, (Mátra vidéke). Megemlítem néhány román népi nevét is: bureţi păstrăvi (Moldva), păstrăv (Moldva). Máramarosi ukrán neve: pisztrjákă.

Beszédes, a gomba tulajdonságaira utaló nevek a fentiek, a többség tarka, pikkelyes voltára, kinézésére utal, több név pedig a fára, amelyiken terem (dió, szil).

Sokfele úgy tartják – s nem csupán Moldvában (például Háromszéken is) -, hogy: Bé ke szúrni botot neki, s késse levágni, me ha kézze, akko hamar vénül meg (NM, Gajdár, Bákó megye).

Különleges íze miatt finom ételféleségeket lehet belőle készíteni, elsősorban rántott szeletként s vadas mártásnak ajánlja Veress Magda (1982: 60).

Mátyus István a következő receptet adta közre több mint 200 évvel ezelőtt (1787: 480):

„… vizben meg-vontatva, azután szalonnával, sült tojásfejérivel ’s petre’selyem-levéllel egybe-aprítva, hús-lévben jól meg-főzve, és borral meghint-ve, a’ levivel együtt, hús forma édes ízekért, az Úri Rendek-is kedves faL-étkeknek tartják.” 

Homoród menti és háromszéki elkészítését is ajánljuk:

Miko fiatal, tokánynak jó. A zsírba hagymát vágunk, aztán a forró zsírba tesszük a megpucolt gombát. Van aki mártássa eszi, általába tesznek paprikát is belé a són kívül (Geréd Jula, Homoródszentpál, 1912-ben született Homoródalmáson).

Mi legtöbbszö ecetes vízbe tesszük el, borssa és sóva, vékonyra s hosszúkásan felszeletelve, ahogy a laska ez is nagyon jó savanyúság (ZsZ, Kommandó).

Irodalom

Mátyus István 1787 A Gombákról. In: O és Uj Diaetetica. Pozsony III.könyv IX.rész 471-488.

Pál-Fám Ferenc  2006 Taplók a Székelyföldön. Moeszia. Erdélyi Gombász 3.: 3-12.

Veress Magda  1982 Gombáskönyv. Kriterion, Bukarest