|
AVES Alapítvány
Határmenti Természetvédelmi Konferencia Szarvason
| |
November 18-20 között zajlott le Szarvason (Magyarország) a romániai és magyarországi természetvédők határmenti természetvédelmi tudományos tanácskozása, az Európai Unió Phare CBC Magyarország – Románia Programjának keretében. A háromnapos rendezvény házigazdái a Körös-Maros Nemzeti Park, ill. Tírják László igazgató voltak. A nem mindennapi esemény jelentőségét az is kihangsúlyozta, hogy a rendezvényen részt vett a magyar-román határmenti természetvédelmi együttműködés kovásza és mindenkori szorgalmazója, maga dr. Tardy János, a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, a természetvédelmi Hivatal vezetője is.
A felvetett kérdéskör időszerűségét az Európai Unióhoz való fölzárkózás kötelezettségei hozzák magukkal, amelyek magukban hordozzák az E.U. jogrendszeréhez való közeledést is.
Ennek értelmében Románia csatlakozott ugyan a különféle környezetvédelmi- és természetvédelmi egyezményekhez (pl. a Rio-i Kulturális Világörökség Egyezménye, a mocsárvilág madarait védelmező Ramsari Egyezmény, a vadonélő növények- és állatok, valamint európai élőhelyeinek védelmével kapcsolatos Berni Egyezmény, a vadon élő vonuló állatok, valamint európai élőhelyeinek védelmével kapcsolatos Berni Egyezmény, a vadon élő vonuló állatok védelmét szolgáló Bonni Egyezmény stb.) Viszont akadozik a határmenti természetvédelmi együttműködés törvény hátterének megteremtése, valamint a magyar védelmi területek szomszédos romániai területek védetté való nyilvánítása, bár mindezeknek a két ország közötti hivatalos keretegyezmény, valamint a Romániában érvényben lévő környezetvédelmi törvények reális lehetőségeket biztosítanának.
Megjegyzendő, hogy a romániai oldalon lévő, védettségre jogosult területek önkormányzati vezetői örömmel járulnának hozzá a határon átfutó védterületek létrehozásához. Ennek tisztázására dr. Tardy János és dr. Kiss J. Botond, akkoriban még környezetvédelmi államtitkár, 1997-ben végig járták az érintett három megye illetékes prefektúráit, valamint polgármesteri hivatalait, a megyei környezetvédelmi hivatalok elkészítették a szükséges dokumentációt is, de a végdöntés, amely még mindig vajúdik, az illetékes minisztériumtól függ.
A két ország mintegy 150 résztvevője 54 előadással jelentkezett. Ezek között szerepelt számos, gondosan előkészített, alapkutatási téma, mások a gondolatébresztő, gyakorlati megoldásokat sugalló kérdéskörben mozogtak.
Az AVES Alapítvány képviselői, dr. Kiss J. Botond, Szabó László és Ambrus László, két, a Duna deltájával foglakozó előadással szerepeltek.
Külön ki emelnünk a rendezvény zökkenőmentes lefolyását, a különlegesen gondos előkészítést és szervezést. A tanácskozás román-magyar egyidejű fordítással folyt le, a szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézet Oktatási Centrumában. A konferencia anyagát kötetbe gyűjtik, amely angol nyelvű összefoglalókkal jelenik meg.
© AVES MEDIA
|
|