Dr. Kiss J. Botond
Százéves a madárgyűrűzés
H. Chr. C. Mortensenre emlékezünk

A madarak megjelölésének szükségessége valószínűleg a solymászattal kapcsolatos, és a tulajdonjogot volt hivatott bizonyítani, hisz egy-egy jól idomított vadászmadár jobbágytelkeket, sőt egész falvakat ért, elvesztése érzékenyen érintette még a leggazdagabb hűbérurat is. Így a madarak lábára erősített bőrszíjra vagy csörgőjére felvitt egyéni jelzés, címer stb. joggal tekinthető a mai madármegjelölések gyakorlati előfutárául.

A XIX. század elején Carl Andreas Naumann tudományos célból már kísérletezett az egerészölyvek lábgyűrűvel való megjelölésével, de módszere nem terjedt el, s hamarosan felesébe merült. 1830 körül Van der Heyden holland báró ludakat és kacsákat jelölt meg a nyakukra erősített feliratos rézgyűrűvel, de ez is csak egyéni kezdeményezésnek bizonyult.

Érdekes esetről számol be Robert C. Slatin Tűzzel-vassal Szudánban c. könyvében. Az író az 1879-1893-as szudáni, un. dervisháborúban a Mahdi híveinek fogságába esett, ahol jókora rézgyűrűt mutattak neki, ráerősített hengeres réztokkal. A tokban apró papírdarab volt elrejtve, német, francia, angol és orosz nyelvű üzenettel: „Ez a daru az én birtokomon született és nevelkedett, Aszkania Novaban, Taurusz kormányzóság, Dél-Oroszország. Kérem, értesítsen, hol fogták meg vagy ölték meg ezt a madarat. 1892. szeptember. Fr. Falz-Feim.”

A gyűrűt az egyik sejk emberei találták meg egy daru nyakán, s első kétségtelen bizonyítéka volt annak, hogy egyes európai madarak eljutnak más kontinensre.

A madárgyűrűzés immár évszázados módszerét a dán Hans Christian Cornelius Mortensen (1856. augusztus 27 – 1921 június 7.) vezette be a tudományba.

Szintén fémből készült, feliratos lábgyűrűt használt, de belátta, hogy csak nagyszámú madár megjelölése, s ezen tevékenység széles körű ismertetése hozhat kiértékelhető eredményeket.

„ 1899-ben először két seregélyt jelöltem meg, amelyek éppen kirepülősek lettek volna, s amelyeket kiszedtem a fészekből. Kalickában tartottam őket egy ideig, hogy lássam hogyan viselkednek a gyűrűvel szemben. Hogy a gyűrűt legalábbis nem zavarta, szabadon engedtem őket. Ugyanazon az év őszén fogtam 162 felnőtt seregélyt, amelyek a fészkelőoduimot használták, meggyűrűztem és szabadon engedtem. Ez volt a madármegjelölések kezdete, amely azóta rendkívül továbbfejlődött, és érdekes adatokat eredményezett” – írja 1912-ben.

Mostanság a lábgyűrű sorszámmal ellátott, könnyű alumínium karika, rajta a gyűrűzést irányító tudományos intézet neve és székhelye. A gyűrűt az elfogott madár csűdjére erősítik, rendszerint páros évben a jobb, páratlanban a bal lábára, s a gyűrűzött madár faját, korát, a gyűrűzés helyét, idejét és körülményeit az illető intézet nyílvántartásba veszi. Néha egy vagy több színes műanyag gyűrűt is húznak a fémből készült mellé, minden évben más-más „kulcs” szerint. Például 1997-ben a bal lábra zöld gyűrű kerülhet, 1998-ban a jobb lábra piros, 1999-ben a balra egy fehér és egy piros – és így tovább. A műanyag gyűrűkről távolról is meg lehet állapítani – távcső segítségével -, hogy az illető gyűrűs madár melyik „évjáratból” származik, sőt néha a felirat is kiolvasható, ami egyenértékű a gyűrű megtalálásával. Ha a gyűrű olyan személy kezébe kerül, aki tudja is, mit kell tenni ilyenkor, értesíti országa gyűrűzési központját, vagy eljuttatja a gyűrűt olyan szervekhez, amelyek fölveszik a kapcsolatot a gyűrűző intézettel. Ha gyűrűzött madarat találunk Erdély-szerte, vagy bárhol, értesjtsük a következő címen található intézményt: Centrala Ornitologică Română, Bucureşti, Bd. Ion Ionescu de la Brad, nr.8.

Hasonlóképpen szerkesztőségünk szintén vállakozik a megtalált gyűrűk adatainak továbbítására, amennyiben ezt a megtaláló címünkre elküldi.

Az elküldött gyűrűhöz kérjük a megtalálás helyére, idejére, körülményeire, a madár fajára vonatkozó adatokat is mellékelni. Hasznos szolgálatot tehetünk így a tudománynak!

A számos visszajelzésből lassanként kialakul az illető faj évszakonkénti földrajzi mozgásának képe, fészkelő- és telelőhelye, vonulási sebessége, követett útvonala stb. Fény derül életkorára, hely- és társhűségére, sőt részben állomány nagyságára is, nemegyszer váratlan ismereteket hozva.

Természetesen, mint minden, a madármegjelölés módszertana is tovább fejlődik. Bár a gyűrűs madármegjelölések módszre felbecsülhetetlen tudományos eredményeket szolgáltatott, manapság egyes szakemberek vitatják széles körű alkalmazhatóságát. Érveik közül megemlíthető a befogással járó, kisebb-nagyobb, de kétségtelen madárelhullás, amelyet nem mindig igazol a visszajelzések szerény esélye, a tény, hogy láthatóan a meggyűrűzött madarat egyes vadászok kitartóan üldözik, valamint az, hogy rendszerint csak az útvonalak végső szakaszáról, a megtalálás helyéről nyerünk adatokat.

Manapság a vonuló madarakat már radarral figyelik, vagy repülőgépről is kísérhetik, de a legmodernebb megjelőlési mód mégis a madárra szerelt parányi adókészülék. Ez elektrónikus jelzéseket bocsájt ki, amelyeket műholdak segítségével követni lehet, így a legmerészebb vonulási útvonalak, legrendszertelenebb kóborlások is felderíthetők. Viszont a felhasznált csúcstechnika olyannyira költséges, hogy a Mortensen-féle módszer, amelyet éppen 100 évvel ezelőtt a nagy dán tudós állított be a tudomány szolgálatába, megfelelően alkamazva, bizonyára még hosszú ideig marad a madártani kutatások fontos eszköze.

<< vissza