Dr.Zsigmond Győző
A szívgomba a magyar népi gyógyításban

Az odvas keltike (Corydalis cava) illetve az ujjas keltike (Corydalis solida) - szívgomba, szűgomba: olyan virágos növény, amely gumóját moldvai és székelyföldi magyar felhasználói egyértelműen gombának tartják, noha tudják, hogy a szűgomba burjánbó’ lesz. Valószínű, hogy csupán e két faj neve a szűgomba. Pázmány Dénes (Növényhatározó, Dacia, Bukarest, 1983: 79.) növényhatározójában azt írja, hogy e két faj hasonló helyeken, többnyire együtt terem. Abban egyezik a háromszéki, udvarhelyszéki meg a moldvai magyar néphit, hogy egyik faja inkább a nőknek, a másik inkább a férfiaknak való orvosság, csupán az elkülönítés mikéntje különböző (Moldvában a virág színe és - miképp Háromszéken, Udvarhelyszéken - a gumó üreges vagy tömör volta alapján jártak el). Az azonosításban a botanikához nálam jobban értő segítőtársaim voltak: Pálfalvi Pál, Puskás Attila és Kakas Zoltán.
Az elnevezéseket illetően is érdekes a szívgomba esete, kitér erre egy tárca is, mely a Székely Nemzetben jelent meg (Borivó: A „szűgomba”. Székely Nemzet, 1902, XX. évf., 51. sz., április 5.). Magyar és latin tudományos neve is változott az idők folyamán. A népi neveket illetően általában kevesebb a koronkénti változás, de nagyobb a változatosság területenként. Gyergyóban szívgombának, szűgombának, vadszik-lidának nevezik, a mezőségi Vajdakamaráson bárányvirágnak mondják az ujjas keltikét. Nem kizárt, hogy román hatásra, népi etimológiával jött létre ez a név. Constantin Drăgulescu (Bota-nica populară în Ţara Făgăraşului. Ed. Constant, Sibiu, 1995) Nagyszeben környékéről említi a brebenel román népi nevet. A keltikének (Corydalis) tudunk még a következő népi neveiről is: kakasbandikó, kakasláb, kakassarok, kakasvirág, kecskeláb, lehelkürtje, Szent György-búza. Melius Péternél földfüsti néven fordul elő 1578-ban (Herbárium). A román etnobotanikai szótár közöl egy XIX. századi magyar népi nevet, melyet máshol nem találtam a szakirodalomban: Szentgyörgy virága. Szabó Attila a Melius-könyvhöz írt jegyzeteiben a kerek almájú farkasalma, hüvelykés földfüsti, kakastaré neveket is feltünteti az eddig említetteken kívül.
Amint leggyakrabban használt neve is jelzi, elsősorban a népi gyógyításban juttatja szóhoz a magyar néphagyomány a szívgombát, no de az sem mellékes, hogy díszként is előfordul. Kiskertbe való áttelepítése Moldvában (például Gorzafalva község Zöldlonka nevű falujában) és a Gyergyói-meden-cében egyaránt ismert. Moldvában ismeri, használja leginkább a magyarság, igazi kultusza van a szűgombának az ottani magyarság körében. Mindezt sok-sok adat támasztja alá, melyek közül csupán szemelgetek a továbbiakban.
Kék virágocskájú a férfijé, az asszonyé fejér. Kiássák a fődbő, kiásnak tizet, megkapnak egyet (Zöldlonka). Héját levéve megtörik, egy pohár vízben tartják úgy fél órát, aztán kiskanállal kavargatják, pálinkáspohárba teszik, feltöltik vízzel, és naponta háromszor isszák: reggel étel előtt, délben meg este étel után. Nem véletlenül kell háromszor bevenni ezt a csodaszert, érvényesül a bűvös számok (ezúttal a hármas) szimbolikája. Fontosnak ítélik, hogy aztán reá kell feküdni a szívre, így hat igazán ez a szívnek jó orvosság.
A szűgomba burjánbó’ lesz. Nem mindenütt menen. A Sárosába van. Legrégebb - még édesanyámma’ - a Veresmart alatt szedtük. Szüvitől jó uruság. Májba (‘májusba’) terem, erdőbe, fenyősbe s bikkesbe. Miko’ a szengyörgyi saláta virágzik, akkor ez is. Síkos a lapija. Kék virágocskájú a férfijé, az asszonyé fejér. Kiássák a fődbő’, kiásnak tizet, megkapnak egyet. A múltkor egy nagy kasornyáva’ hoztak Dzselikáék (Gelicáék).
Héját leveszik, megtörik borstörőbe’, egy pohár vízbe’ tarcsák. Fél órába, aztán kalánkáva’ összekeverik, pálinkáspohárba teszik, feltöltik vízze’, s megiszszák étel előtt regge’, délbe’ s este étel után. S reáfeküsznek a szívhez. A szü-vitől jó uruság a szűgomba. Lapija, mind a harangvirágé. Tesvéremhez sokan mennek haza. Mărginábó’, Bahánábó’. Valamicskét adnak érte, lisztet, pénzt. (Zöldlonka)
Íme mit mond a testvér:
A kályha tetejin szárítottam. Nyersen megvagdaltam, megmostam előre, meghántottam a feteke héjátó’. A nagyobbacskának jó üressége van. A pilula sokat nem használ, ez igen. Leőröltem a borsörlőve’, s csijáltam meg teának. A két-három esztendős a likas gombacska, de nem válogatunk, törjük meg mindet. Amiko’ azt megissza az ember, pálinkát nem iszik akkor nap. Két-három órát is hagyják a vízbe’, aztán isszák meg. Az oláhok nem ismerik, oláhul bureţi de inimă a neve. Rekecsinbe’ is adtuk el. Olyan drága uruság ez, csak nem tudják a népek, hogy megvegyék. (Gorzafalva) Mondhatni, hogy az egész moldvai magyarság körében ismert és nagyrabecsült a szűgomba. Például Klézsén, Lujzikalagorban és Puszti-nán, de máshol is.
Klézsén hasonlóképp élnek vele, mint Gorzafalván. Az eltérés főleg abban van, hogy általában nem őrölik meg a gumót, s nem csupán vízzel, de pálinkával is isszák, illetve inkább eszik. Rekecsinbe’ van szűgomba, fehér virágú embereknek, kék asszonyoknak való. Jó, miko sér (‘fáj’) a szüved. Szűgomba itt nincs, csak Alsóreke-csinen idécskébb, amarra az erdő szélibe’. Mossuk, majd felfűzzük cérnára és száriccsuk. Lehet pálinkáva’ s tiszta vízze’ enni. Pálinkába épen teszik, godán pálinkába, amelik kétsze’ van megfőzve. A fehér virágú keményebb, nem romlik el a pityókája mind a kék virágúnak, a kéké hama’ apad el, telik el. Teliholdra kell gyűteni a szűgombát, hogy ne romojan e’. Leányom, melik Gjorgénba (Gyergyószentmiklóson) van, sért a szüve, túrta a nyálát. Az orvos amit adott, nem használt. Ez használt, azóta nem sér a szíve, vette bé a pityókát - felet vagy egészet - vízze’. Megcserkáltam, egyformán használ a fehér s a kék. Vagyon veres virágú is. (Klézse) Lujzikalagori adatközlőm a szűgombát megtörte, felfűzte cérnára majd szenteltvízbe tette, naponta háromszor itta. - Szen
Dzsördzs előtt dzsüjtik - mondta.
Pusztinán az eddigiektől eltérően arról hallottak, hogy a szűgombát borba áztatták és a levet itták. Ugyancsak innen jelzik, hogy a szívgomba árt, ha a kelleténél többet fogyasztanak belőle. A szűgombát, hallottam, 12-14 napig tartották borba’, s a levit innák meg benvaló hibának. A szűgombát orvosságnak béveszik egészbe, szűfájásra. Szűgomba, úgy mondják annak, olyan mind a fokhagyma, csak külön áll. Kiásod a tövit kapacskával, akarmivel, botval is ki lehet venni. Elteszed most tavasszal, megszárad, s használad. Háromszor napjába’ egy szemet, kettőt. Veszel egy kicsi nádvizet hozzája, me’ erős keserű, azonna’ e’facsarja a szájadat. Lehet tenni vízbe is, csinálsz egyféle csájt (‘teát’) belőle, szirupot, ahogy mondják, s abbó’ iszogatol kicsi borjú pohárkáva’, sokat nem lehet me’ akkor ront, me’ megállítja akkor a szüvedet, meg es gyógyíccsa, de meg es tudja állítani.
Csak a szűre jó.
Csíkból van arra adat, hogy a gyógyuláshoz kilenc darab szügombát kell bevenni (Benedek H. Erika: Adalékok egy moldvai csángó falu népi növényismeretéhez. In: A Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 5. sz. Kolozsvár, 1997: 156.). Végül a moldvai magyarok kapcsán még egyetlen adatot említek, azt, hogy ismeretére a bukovinai magyarok köréből is van - szűkszavú - jelzésünk (Grynaeus-Szabó A bukovinai hadik-falvi székelyek növényei. Növénynevek, növényismeret és
-felhasználás. In : A Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve, 10. sz. Kolozsvár, 2002: 220.). Háromszéken is híre van a szűgombának:
A szűgombának nagy gyógyereje volt. Orbán Ferenc háza véginél nőtt, mondják, mintha élő lett volna, olyan volt. Például a Kósa Ferenc nevű vásárhelyi mézeskalácsos attól gyógyult meg. (Bélafalva) Nem kell tehát csodálkoznunk azon, ha régebbi újságban, a Székely Nemzetben, tárca főhőseként találkozunk a szűgombával. Már a múlt század elején kihalófélben lévő szónak tartja az újságíró (valószínűleg Barátosi Bibó József rejtőzik az álnév mögött), főképp zágoni, papolci és barátosi öregasszonyoktól hallotta emlegetni. Pontos megfigyelésre vall, hogy papolci ember nyomán jelzi: „Kétféle, az egyik likas belü, a fejérnépnek való, a másik tömött belü, e férfiunak való orvosság. A kinek a szive fáj, egy szűgombát porrátörve vizbe vagy pálinkába igyék bé s megkönnyebbül tőle. Jó orvosság, próbálták sokan.”
Borivó hivatkozik Borbás Vincére, ki azt írja a keltikékről, hogy: „Több faja officinalis. Többnyire gumójuk van, Oláh- és Moldvaország népe burgonyamódjára elkészítve eszi.”
Csíkban még többet hallani jelenleg a szűgombáról, mint Háromszéken: A szívgombát tejbe kell tenni, s jó a szívre, májra, epére (Csíkborzsova). Ezúttal nem a bal (női) és a jobb (férfi) jelképes jelentése szerint járnak el, amint azt Moldvában tették. Csíkszendomo-koson a szívgomba három napig vízben áztatott levét szíverősítő hatásáért asztma ellen isszák. Savanyútejjel öszszefőzve szívrehoma ellen használják (Dr. Balázs Lajos: Csíkszentdomokos. Csíkszereda, 1999: 32-33.). Gyergyóból és Gyimesből is adatolt a szívgomba ismerete (Lásd még Rab János: Népi növényismeret a Gyergyói-medencében. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2001: 130, 140.).
Mit mond a szívgombáról a mai orvostudomány, a mai természetgyógyászat? Nem kívánok erre kimerítő választ adni, csak két könyvre hivatkozom, egyik a gyógynövényismeretről szól, említi a Corydalis cavát (Rácz és tsai: Gyógynövényismeret. Ceres, Bukarest, 1984: 137.), a másik pedig Maria Treben napjainkban nagyon elterjedt és használt Egészség Isten patikájából című munkája, mely nem is említi. Ráczék máskülönben azt emelik ki, hogy erős hatású alkaloidtartalmának fő összetevője a bulbokapnin, s ritkán, de azért használják a készítményeit a Parkinson-kór esetén. Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a szívgomba elsősorban a magyar nyelvterület keleti részén ismert és nagyrabecsült, Legnyugatibb adatunk rá Kalotaszegről van. Keleten is legtöbbre a legkeletibb és legarchaikusabb közösség tartja a szűgombát, a moldvai magyarok.

<< vissza