Aves Alapítvány
A vidra (Lutra lutra)

A vidra vízi életmódhoz alkalmazkodott ragadozó kisemlős (Carnivora, Mammalia), menyétféle (Mustelidae), a Lutrinae alcsalád egyetlen európai képviselője. Európán kívül Észak-Afrikában és Ázsiában is megtalálható. Areája Marokkó és Európa atlanti partjaitól Ázsián át a Csendes-óceánig nyúlik. A legészakibb tundrák kivételével egész Szibériában előfordul. Európában 5 többé-kevésbé elszigetelt vidrapopuláció él a Brit-szigeteken, Skandinávia déli részén, Délnyugat-Európában, Nyugat-Európában és Kelet-Európában.
A halpusztító tevékenységéről elhíresült vidrát sokáig vérszomjas ragadozónak tekintették. Az ökológiai szemléletváltásnak tulajdoníthatóan ma már vizes élőhelyek kulcsfontosságú ragadozója, ökológiai értelemben végső fogyasztó. A ’70-es évektől kezdődően valamennyi európai országban vöröslistás, fokozottan védett menyétféle. A Természetvédelmi Világszervezet (IUCN 1996) potenciálisan veszélyeztett (’vulnerable’) emlősfajnak minősíti, és a védelmi stratégiák keretében a vidrapopulációk monitoringját, élőhelyének fokozott védelmét szorgalmazza. Élőhelye. Igazi lételeme a víz. Halban gazdag folyók, patakok, mocsarak, halastavak és tengerpartok mentén él. Tengerparti öblökben azokat az élőhelyeket részesíti előnyben, melyek közelében édesvízre bukkan. Az édesvíz jelenléte a bundatisztogatás tekintetében számít elengedhetetlen szempontnak. Ennek hiányában sókristályok halmozódnak fel a szőrzeten, jelentős mértékben csökkentve a bunda szigetelőképességét.
A vizes élőhelyek közelsége nélkülözhetetlen számára, hiszen halakból, kétéltűekből, rákokból, ritkán madarakból álló táplálékát is a vízből szerzi. Veszély esetén a vízbe oson és gyorsan a víz színe alá bukik, hogy kotorékának víz alatti szájadékához meneküljön. Vacka a víz fölé hajló fák tövében, vízközeli vidravárban vagy maga ásta parti kotorékban van. Ismertető jegyei. Megnyúlt testű ragadozó, kifejlett korában orrától a farka végéig eléri az 1-1,3 m-t. A nőstények testsúlya 6 kg, a hímeké 7-9 kg. Tömött bundája a torokfolt kivételével barna színű. Áramvonalas teste, fokozatosan elkeskenyedő farka, széles, lapos feje, kicsiny fülkagylói, hosszú tapogatószőrökből álló bajsza könnyen felismerhetővé teszi. Rövid, izmos lábaival fordulékonyan úszik és bukik. Mancsain az 5-5 ujj közt úszóhártya feszül. Nagy talppárnája és kis ujjpárnái miatt jellegzetes nyoma van, melyet csak ritkán kísér karomlenyomat. Ferde páros nyomképlete mellett olykor a farok vonala is látható. Behavazott lejtőn vízbe vezető csúszdáit figyelhetjük meg. A fentiek hiányában a parton, köveken fellelhető szivar alakú, zöld, ragacsos, halpikkelyekben és szálkákban gazdag ürüléke árulkodik jelenlétéről. A vízi életmódhoz való alkalmazkodás jelei. A vízben fellépő hőveszteség ellen a bunda vízhatlan bezsírozásával védekezik. Erről a szőrtüszők melletti faggyúmirigyek gondoskodnak. A fedőszőrzet a test körül állandó levegőköpenyt tart fenn, ami szintén csökkenti a hőveszteséget. Úszás közben testének és farkának kígyózó mozgásával halad előre. Rövid, izmos, úszóhártyás lábait kormányzásra használja. A nem több, mint egy perces merülések során orr- és fülnyílásait bezárja. Szemhéjmirigyének váladéka védi a szemét a víztől. Szemgolyójának elhelyezkedése és annak belső felépítése alkalmazkodott a vízi élethez, az ezzel járó nyomás- és fénytörésváltozásokhoz.
Szaporodásbiológiája, társas viselkedése. Maximális élettartamuk 15-20 év. Bár az ivarérettséget 2-3 éves korukban érik el, a nőstények egy része már másfél évesen szaporodóképes. Egyes vizsgálatok szerint ugyanaz az állat nem szaporodik minden évben, mások szerint csak az idősebbeknek lehet minden évben kölykeik. Évente csak egyszer szaporodnak, kisszámú utódot hoznak létre, a nőstények nagy gondot fordítanak az ivadékgondozásra. A zord klímájú Svédországban és Szibériában tél végén, kora tavasszal fiadzanak. Szaporodásuk egyébként évszaktól független. Az embrionális fejlődés ideje 2 hónap. Esetenként, kedvezőtlen körülmények közepette késleltetett vemhességre kerül sor, ilyenkor a pete a barázdálódás valamelyik szakaszában stagnál.
A kölykök a partoldalban lévő, víz alatti bejáróval is rendelkező kotorékban, vagy a szabadban növényi sűrűbe rejtve születnek meg és nőnek fel. Születéskor szürkék, vakok és mindössze 12 cm nagyságúak. 30-35 napos korukban nyitják ki a szemüket, ekkor már mászni is tudnak, majd 4 hónapos korukban először követik anyjukat a vadászatban. Ebben az időszakban nagyon játékosak. Egy kísérlet keretében (Green, 2000) fogva tartott vidrakölykök viselkedésének nemhez kötött különbségeire lettek figyelmesek: így míg a vidrafiú idejének tetemes részét alvással, társai nézegetésével és táplálkozással töltötte el, addig a vidraleány számára legfontosabb foglalatosság a játék, az alvás, a bunda tisztogatása és a táplálkozás volt. A vidrák magányosan vagy családi kötelékben élnek. A kölykök 10-13 hónapos korukig az anyjukkal maradnak. A párzási idő bekövetkeztével a hím vidra csatlakozik a nőstényhez, és egy ideig együtt vadásznak. Meghatározott kiterjedésű vadászterületet tartanak fenn, a revírhatárokat tépőhelyekkel és ürülékkel (szagjelekkel) jelölik ki. Az ürülékkel való kommunikáció csak néhány óra erejéig alkalmas, és különösképpen télen használatos, hiszen ilyenkor a táplálékforrás limitáló ereje is kihangsúlyozottabb. Feltételezhető, hogy az ürülékkel való területjelzés egyben a halkészlet kihasználásának kizárólagos jogát biztosítja. A párzási időszakban hallható rövid, magas és éles hangú vidrafütty egymás hívogatására szolgál. A burrogást egymással érintkezve használják. Prüszköl a vízből való kiszálláskor. Ha megijed, hangos „hah”-t hallat, fütyöl köszönéskor, verekedés közben pedig rikácsol.
Tápláléka és táplálékszerző viselkedése. A napi táplálékszükséglet fedezéséhez testsúlyának 15%-val egyenértékű táplálékot kell zsákmányolnia. Szürkülettől hajnalig vadásznak. Leggyakrabban halat, kétéltűeket, ritkán madarat, rákot fogyaszt. A kisebb méretű halakat még a vízben elfogyasztja, a nagyobbakat a partra viszi. A táplálékszerzés a felnőtt vidráknál magányosan történik. A zsákmányszerzés kapcsán több viselkedésformára is felfigyeltek. Így pl. megfigyelhető kis vízfelületen történő merülések sora ugyanazon táplálékfolton, vagy több táplálékfolt felkutatása hosszas úszások és ritkább merülések váltogatásával. A vidra zsákmányszerző viselkedésében az optimális táplálékkeresési stratégia érvényesül. Az optimális táplálékfolt kiválasztásával a leggyakoribb halfajok méretük és életmódjuk függvényében kerülnek terítékre.
A táplálékszerző viselkedés egyedfejlődését - ontogenézisét - vadon élő és fogva tartott vidrákon egyaránt tanulmányozták. A megfigyelések alapján elmondható, hogy a táplálékszerzési rátermettség és a táplálék-összetétel az életkor előrehaladtával tökéletesedik. A vidrakölykök először 4-5 hónapos korukban próbálkoznak táplálékszerzéssel, majd hosszas tanulás és fejlődés útján 13 hónapos korukra teljesen önállósulnak. A táplálékszerzési technikák elsajátítása hosszas tanulás eredménye. Az anya és a kölykök közös vadászatain a kicsinyeknek lehetőségük van a sikeres vadászat megfigyelésére, vagy azáltal, hogy az anya élő halat dob a sekély vízbe a fiatal vidrák bekapcsolódhatnak a prédaszerzés játékába. A vidrapopulációk állománycsökkenését a vizes élőhelyek tönkretételével, a táplálékforrás minőségi és mennyiségi romlásával magyarázzák. Hogy valójában az egyes korlátozó tényezők milyen mértékben szabályozzák a vidraállomány méretét, két szempontból vizsgálható meg. Egyrészt a reprodukciós sikert, populációdinamikát, mortalitási rátát befolyásoló tényezők - így a szennyezés, a táplálékhiány - hatásának a felderítésével, másrészt a táplálékforrás hozzáférhetőségének, abundenciaviszonyának a mérésével. Napjaink legeredményesebb kutatásai a vidra-zsákmányállat kapcsolatrendszerről szólnak, szem előtt tartva a vidrapopuláció diszperzióját a halfajok abundenciája függvényében.

<< vissza