Dr. Kászoni Zoltán
Petényi márna (Barbus meridionalis Petényi)

Egyéb magyar népies elnevezései: magyar márna, kövi márna, zsemle (Erdővidék), zsemling, semling, zsemlehal, semlény, szemleny.
Románul: mreană, vînătă, moioagă, breană, jamlă (Nagyszeben), imbreană maghiară, jimlă, moiţă (Bánság), jimblă maghiară, mireană (Partium) Bolgárul cserna mrená; franciául barbeau truite; lengyelül bránzká; németül semling; oroszul vengerszkij uszács. Elterjedése: E különösen titkos életmódot folytató hegyivízi halat először a magyar Petényi János Salamon örökítette meg. Ő erdélyi származású volt, de a halat Felvidéken a Poprádban, 1837-ben gyűjtötte be és írta le először, ezért viseli az ő nevét. Később a német állattanos, Heckel is felfedezte (1847, Németországban). A felfedezés után is, tanulmányozva a dombvidéki folyók felső szakaszát és a pisztrángos hegyi patakok alsóbb régióit, gyakran fordult a halbiológusok figyelme e hal felé. Alfajai megtalálhatók az Ibériai- és Balkán-félszigeteken, a Kaukázusban. A Duna vízrendszerében, a Barbus m. p. él, amely az Oderában és a Visztulában is honos.
Erdélyben, a Kárpát-vonulat mindkét oldalán, a Bihari- és Gyalui-havasok hegyi vizeiben, de Bánságban is őshonos halfaj. Szinte minden folyó felső szakaszán honos, állománya jónak mondható a Küküllők, a két Szamos, a Körösök felső folyásán, a Cibinben, Csernában, Temesben, s az Ampoly, Sztrigy, Tarkő, Bodza Malomvíz, Laposnya, Görgény, Olt, Kormos, Vargyas, Homoród, Úz, Tatros és a két Zsíl vizeiben.
A petényi márna társbérlője a sebes pisztrángnak, paducnak, pérnek, sőt lennebb a rózsás márnának is. Szerényen húzódik meg a folyó vizének medrében, horoggal s - tudományos kutatások alkalmával - elektromos horgászfelszereléssel, dobóhálóval lehet kifogni, főleg ívási időszakban.
Ismertető jegyei: Külsőleg hasonlít rokonára, a rózsás vagy közönséges márnára. Teste orsó alakú, de az előzővel ellentétben, hátúszójában nincsen bognártüske. Hasi része feltűnően lapos, a vízfenéken való tartózkodást megkönnyítendő. Farok alatti úszója a farokúszó tövéig ér. A hal feje és orra megnyúlt, alatta 2-2 bajuszszál található, azokon nincs piros csík, mint a rózsás márna esetében. Ajkai vékonyak, nem húsosak, mint rokonánál. Oldalvonala egyenes. Testét apró pikkelyek és bő nyálkás váladék védi a hegyi patakok köves viszonyai és a gyors sodrás közepette. Oldalai nem mutatósak, kékes-szürkék, has és farok alatti úszói sárgásak, ezeken és a feji részen sötét pettyek találhatóak. Élettere: A tiszta, szennyezés-mentes folyóvíz hala. Oxigén-igényes. A hidegebb vizet kedveli, amelynek hőmérséklete nyáron nem emelkedik 18 oC fölé. Ezért nem található meg a síkvidéki, melegebb folyókban. A hegyi patakok csendesedő, vízeséstől-zuhatagoktól mentes vízszakaszait kedveli, ahol megfigyelhető, hogy mindig kisebb-nagyobb csapatokba verődve - korosztályok szerint - tanyázik. A sebes pisztráng, pér, fürge cselle, botos kölönte, paduc, és a menyhal társaságában él. Ivadékai az utóbbinak és a nagyobb pisztrángoknak gyakran áldozatul esnek.
Biológiája: Kis növésű hal. Erdélyi vizeinkben hossza rendszerint 15-20 cm, átlagsúlya 250-400 gramm. A Kormosból és a Csernából jeleztek 58 cm-es példányt is, ezek súlya messze meghaladja a fél kilót. Az ötéves példányok 18,6, a hatévesek 19,7 és a hétévesek 21,1 centit mutattak a növekedési ritmusának kutatásakor. A nagyobbak elkülönült életmódot folytatnak, olykor
- éhségükben - felszedegetik a patakmeder kövei közé lerakott paduc-, vagy pisztrángikrákat. Fenéklakó állatokkal táplálkozik: vízi rovarok, azok lárvái, bábjai. Ezeken kívül étlapján apró csigák és kagylók, giliszták, hallárvák, vízbeesett rovarok, a patakmederben található szerves anyagok törmelékei, a víz alatti nagyobb kövek élő, zöld moszatbevonata, apró rákok, azok petéi szerepelnek.
A petényi márna tejese (a hím) 3-4, az ikrás 4-5 éves korban ivarérett. Ívása júniusban és július elején történik, amikor a víz hőmérséklete 16-17 oC fok körül állandósul. Ívásakor, a hal életkorától függően, 400-1500 darab, 2 mm átmérőjű, fehéres-sárgás ikrát rak le. Petefészkeiben az ikrák szakaszosan érnek, így azok lerakása is ennek megfelelően történik, a mederfenék kavicsos-homokos aljzatán. A növényes vagy iszapos vízrészeket íváskor elkerüli: e halfaj kimondottan kemény, kavicsos talajra ívó halfaj. Az ikrák fejlődése, az említett hőmérsékleten, 10-14 napig tart. Ha ekkor szárazság áll be, a vízhozam csökken, az ikrákból sok elpusztul: kiszáradnak vagy a madarak falják fel őket. A fejlődő ikrákat a pisztrángivadék is tizedeli, ezzel magyarázható a petényi márna kicsiny állománya a pirospettyesek által is lakott vízrészeken. Horgászata, gazdasági jelentősége: Régebben, amikor még megengedett volt a vetőháló (különböző erdélyi vidékenként dobóháló, rokolyaháló) használata, a paduccal, márnával együtt került abba, hiszen ezek egy helyen éltek. Apróbb termete ellenére a helyi lakosság nagyon becsülte ízletes húsát, helyenként azt sózva, vagy füstölve is fogyasztották, sőt tárolták. Napjainkban nincs gazdasági jelentősége. A sporthorgászok - ha ráakadnak csoportos tartózkodási helyére - előszeretettel horgásznak rá. Gyakran márna-horgászat alkalmával kerül horogra, nyáron rendszerint a kora reggeli és a naplemente előtti órákban, máskor pedig a nap egész folyamán. A hegyi patakokban paducozás közben is horogra akad, hiszen az apró árvaszúnyog-lárvával vagy kukaccal felcsalizott horgot a vízmeder fenekén hamar megtalálja. A vízfenék moszatát közösen legelik a paduccal: míg ez utóbbinak nyoma meglátszik a lapos köveken, a petényi márna diszkréten csipegeti le azok moszatbevonatát és nem hagy nyomot. Apró horoggal, vékony zsineggel - még vékonyabb előkével -, úszós, de leggyakrabban fenékólmos-csúszóólmos módszerrel horgásszák. Nem mondható kimondottan sporthalnak, mert horogra akadva csak rövid ideig védekezik, a “drill” így nem mondható izgalmasnak. A nagyobb példányokat kivéve, fárasztása sem tart hosszú ideig. Mivel a petényi márna szája kicsiny, a csali nagysága is ehhez kell hogy igazodjon. Kapása rövid, hirtelen kell bevágni. Fárasztásakor ne engedjük hídlábnak, vízben álló cövekek, rőzsegátak irányába, mert elveszíthetjük: leszakít és villámgyorsan eltűnik a patak sodrában, a kövek között, vagy a parti mélyebb padmalyokban. Ez mindig gyors eliramodással, sebes úszással történik, általában pillanatok alatt. Európában először a volt kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Gyurkó István professzor által vezetett halkutató munkaközössége foglakozott a petényi márna mesterséges szaporításával. A szerző is büszkén emlékezik, hogy tagja lehetett e munkacsoportnak, amely állami támogatás nélkül, saját erőből - főleg a marosvásárhelyi és kolozsvári Horgászegyesület segítségével - halászta ki íváskor a szaporító példányokat. A kifogott petényi márnák ivartermékeit a csoportbeli munkatársak lefejték, mesterségesen megtermékenyítették és a Szamosra, Marosra helyezett keltető-ládákban inkubálták azokat. A kikelt halivadékkal az illető folyókat népesítették be, de más folyókba is történt telepítésük. Ez már szakmai múlt - de a horgász-halászemlékek hosszú ideig megmaradnak!

<< vissza