Bartha Tibor
Darazsak fészkei

A méhek oly nagyszerű építményei után most a darazsak hasonlóan érdekes és igen változatos építményeit keressük fel. A nálunk igen gyakori, fekete-sárga rajzolatú, karcsú derekú darazsakat többé-kevésbé mindenki ismeri. Szemeik nagyok, vese alakúak. Rágóik igen fejlettek, s a zsákmányszerzésen kívül a fészeképítésben is fontos szerepet játszanak. Többségük ragadozó; bár a kifejlett darazsak többnyire nektárral, mézharmattal, gyümölcsökkel, fák kifolyó nedvével táplálkoznak, de lárváikat nagyobbrészt hússal, megbénított vagy feldarabolt rovarokkal etetik. Egyesek, mint a nagytestű fadarazsak gombaspórákat is injektálnak a fába, hogy lárváik optimális táplálékforrását biztosítsák. A fullánkos darázs fullánkja igen hatásos vadász- és védelmi fegyver. A méhekkel ellentétben többször is képes szúrni, mivel fullánkja kampócskái igen finomak, így az könnyen visszahúzható az áldozatból. A fészeképítés és az ivadékgondozás sok szép példájával találkozhatunk körükben. Fészkeiket fák, cserjék ágain vagy azok belsejében, faodúkban, földüregekben, növényeken, köveken, épületek külső és belső burkolatán egyaránt megtalálhatjuk. Építőanyaguk többnyire sár, agyagos fatörmelék. Népes táboruk több nagy családra oszlik. Egy részük magános életmódot folytat, míg mások kisebb-nagyobb rovarközösségeket, államokat alkotnak. Aknabölcsők. A méhekkel rokon, de magános életmódot folytató, nagy testű kaparódarazsak (Sphecidae) nevükhöz híven a laza talajban kaparnak víszintes irányba elhajló aknákat, amelyeknek kiszélesedő végében készítik el lárvabölcsőiket. Lábaik erősek, de a nőstényeik első lábát még hosszú ásótüskék is segítik az ásás nehéz feladatának elvégzésében. Lárváik táplálására különböző rovarokat, lepkehernyókat, pókokat halmoznak fel, amelyeket élve tartósítanak, mégpedig úgy, hogy fullánkjukkal áldozatuk idegdúcába szúrnak, ezzel megbénítják azt, majd az élő, de mozgásképtelen állatokat a fészekbe cipelik, ahol a rájuk tojt petékből kikelő lárvák táplálékát képezik majd. Más fajok közvetlenül táplálják lárváikat: naponta felkeresik bölcsőiket, s friss táplálékkal pótolják a hiányt. A kaparódarazsak egyik igen karcsú képviselője a homoki hernyóölő (Ammophila sabulosa). Gyér növényzetű, meleg helyek lakója. Sötétbarna vagy fekete színű, 16–28 mm nagyságú, éber és gyors röptű rovar. Hosszú nyélen ülő potrohának középső része szép rozsdabarna, kaparótüskékkel ellátott erős lábai feketék. Nyári napokon, a verőfényes déli órákban 4–5 helyen arasznyi járatot kapar a homokba, amelyek végét tojás alakúvá szélesíti ki s falait nyálával simára tapasztva, bölcsővé alakítja. A kiásott földet elhordja a fészke közeléből, eltüntetve így saját árulkodó szagát, amellyel munkája közben átitatódott a homok. Mielőtt elhagyná a fészkét, minden esetben homokkal és apró kőtörmelékkel gondosan lezárja azt. Fürgén keres, kutat, míg egy csupaszbőrű lepkehernyóra nem talál, amelyet több szúrással bénít meg – ugyanis a hernyó testén végighúzódó hasdúclánc részére egyetlen szúrás nem volna elegendő –, majd rágóival és első lábaival megragadva, fészkéhez szállítja azt. Fészke előtt lerakja terhét, kikaparja a bejáratot elzáró homokot, majd maga után húzva, hátrálva viszi le fészkébe zsákmányát, ahol rátojja petéjét, s magára hagyja azt. A bejáratot újra a szokásos módon elzárja, fejével lenyomkodja a törmeléket, s a fölösleges homokot körben elegyengeti. Megfigyelték, hogy a darázs nemegyszer rágói közé fogott kis kaviccsal nyomkodja, simítja el a földet fészke bejáratánál. A rovarok eszközhasználatának egyik ritka példája ez. A kikelő lárva a hernyóból táplálkozik, s ha felfalta azt, a gondos anya naponta felkeresi bölcsőit s a hiánytól függően pótolja táplálékukat. Bábozódáshoz a lárva egy vékony nyélen függve szövi be magát, így sehol sem érintkezik az üreg falával. A frissen kikelt darazsak június közepén hagyják el bölcsőjüket. Sárfészkek. A kaparódarazsak nem mindegyike építi fészkét a földbe. Sokan agyagból, növényi rostokból vagy korhadó faforgácsból, bodza vagy nád puha beléből készítik el azt. A gyakori lopódarázs (Sceliphron destillatorium) mesterműve sem a földben készül, hanem meredek löszfalak, vályogfalak oldalára. A 20–29 mm hosszú darázs nevét a lopótökre emlékeztető hosszúnyelű potroháról kapta. Fekete testét élénksárga foltok díszítik. Hátulsó lábai igen hosszúak. Sima falfelületekre apró sárgolyókból készíti el érdekes, miniatűr fecskefészekhez hasonló építményeit. Több sejtet tartalmazó, henger alakú sárbölcsőinek hossza 20–30 mm, átmérője 8–10 mm. A legtöbb kaparódarázzsal ellentétben ivadéktáplálékul megbénított pókokat hord fészkébe, amelyeknek lábait le is harapdálja, nehogy kárt tehessenek a belőlük táplálkozó lárvában. A talaj fölött alacsonyan repülve vagy az aljnövényzet közt kutat, s ha rátalál egy pókra, igyekszik annak háta mögé kerülni, majd kihasználva a kellő pillanatot, a pók fej-torán ejtett szúrásával megbénítja áldozatát. A már mozdulatlan állatot csípőjénél vagy egyik lábánál rágóival megragadja és hátrafelé haladva vonszolja maga után fészkébe, ahol elvégzi a pók lábainak amputálását, rátojja petéjét, majd egy sárgolyóval lezárja a bölcső nyílását. Két hét alatt akár 16 bölcsőt is képes egymás mellé építeni. A kaparódarazsakéhoz hasonló életmódot folytató, magányos redősszárnyú darazsak (Eumenidae) között is igen sok az építő fajok száma. Ivadékbölcsőiket sárból, agyagból készítik, vagy löszfalakba kaparják és a bejárat elé agyagdarabkákból kis kürtőt is építenek. Lárváikat megbénított hernyókkal, bogárlárvákkal etetik. Petéiket már előzőleg elhelyezik a fészekben. A gömbölyded torú, 10–14 mm nagyságú nyeles gömbösdarázs (Eumenes pedunculatus) sárga foltokkal mintázott potrohának eleje erősen összeszűkül. Sárfészke igazi művészi alkotás. A fészek építőanyagát is maga készíti el, mégpedig úgy, hogy vizet öklendez a falra, felpuhítja azt, majd sarat dagaszt s a képlékennyé vált anyagból kis gömböket formál, amelyeket – rágói és első lábai közé fogva – a kiválasztott növényhez cipel és annak szárához ragaszt. Csomócskát csomócskára helyezve több száz repülőút árán alakítja ki mogyoró nagyságú, kis köcsögre emlékeztető fészkét. A vékonyfalú edényke rövid nyakát, amely a fészek bejárata, egy tölcsérszerűen kiszélesedő gallér veszi körül. Ha munkájával elkészült, petéit egyenként vékony fonálra függeszti fel a fészek belső falára, majd megbénított lepkehernyókat hord, míg teljesen fel nem tölti a bölcsőt. A most már táplálékkal bőven ellátott fészkének bejáratát gondosan befalazza: a kecsesen megformált alkotások egyesével vagy többedmagukkal függenek az ágakon, növényi szárakon. Társas darazsak fészkei. A legtökéletesebb fészkeket a társas redősszárnyú darazsak (Vespidae) építik. Egy részük burok nélküli fészkekben él, míg mások több burokkal is körül vett fészkeket építenek és igen népes családokat alkotnak. Építőanyagként különböző növényi részeket, főleg fát használnak, amit nyálukkal gyúrnak össze, majd a keletkezett masszát vékony lemezekké nyújtva ragasztják be építményeikbe. A kiszáradó falak vékony papírszerű anyaga szilárd, de ugyanakkor rugalmas is. Hazai darazsaink ún. belső vázas fészkeket építenek, amelyek úgy készülnek, hogy a vízszintesen egymás alatt álló korong alakú lépeket vékony tartópillérekkel kötik össze, s a legfelső lép pilléreit a tetőhöz rögzítik. Ily módon a lépek sohasem érik el egymást, sem a fészek burkolatának falát, ami akadályozná a lépek közötti szabad közlekedést. Ezzel az eljárással több réteggel burkolt, több-lépes, futball-labda vagy azt meghaladó nagyságú fészkeket is képesek építeni. Papírfészkek. Mint már említettük, belső vázas fészkek nem mindegyikét veszi körül burok. Ilyen burok nélküli egylépes fészkek lakói a francia darazsak (Polistes gallicus) is. E békés, nyugodt természetű 10–16 mm hosszú darazsak csápostora narancsszínű, potrohuk eleje domború. Több áttelelt, az előző évben megtermékenyített nőstény közösen épít egy kevés sejtet tartalmazó, egylépes, burok nélküli fészket, amelyet egy 6–12 mm hosszú és 2–3 mm vastag nyél rögzít kövek, levelek, ereszek, növényi szárak oldalához. A 35–55 mm átmérőjű szürkésbarna papírfészek 60–120 sejtet tartalmaz csupán (méretadatok a szerzőtől). Fészkük tetejét nyálukkal vízhatlanítják. Bár a kolónia lapításában több nőstény is részt vesz, a fészek állománya mégsem kevert, mert az ivadékok mindig a legerősebb nősténytől származnak, amely fölfalva a többi nőstény petéit, biztosítja egyeduralmát a fészek fölött. Lárváikat és a királynőt különböző rovarokkal, pókokkal etetik, amelyeket előzőleg szétrágnak, és golyóvá gyúrnak össze. Ezen kívül mézet is tartalékolnak, de hogy ezt maguk a darazsak vagy lárváik fogyasztják el, nincs véglegesen tisztázva. A hideg őszi napok beálltával a fészek népessége – a megtermékenyített fiatal nőstények kivételével – elpusztul. Hasonló, nyitott egylépes fészkek lakói a padlásdarazsak (Polistes nimpha) is. Alkatra, mintázatra az előbbi fajhoz hasonlítanak, de kisebbek annál, csak 12 mm nagyok. Csápostoruk felül fekete. Burok nélküli lapos fészküket gyakran láthatjuk padlások tetőcserepei alatt, de a francia darázséhoz hasonlóan köveken, növényeken, bokrokon is rátalálhatunk a 200–300 sejtet tartalmazó, öntözőfej alakú, nyeles fészekre. A fejjel lefelé lógó lárváikat széttépett rovarokkal etetik. A hatszögű sejtekben felnőtt lárvák fehér viaszkupolát szőve bábozódnak be. „Termopán” otthonok. A társas darazsak egy része már jóval a termopán ipari felhasználása előtt feltalálta és alkalmazta a közrezárt levegőt mint hőszigetelő anyagot. A több burokkal körbezárt fészkek nemcsak az időjárás viszontagságaival szemben nyújtanak nagyobb védelmet, de többé-kevésbé biztosítják fészek belső hőmérsékletének állandóságát is. Ilyen fészkekben él a nehezen meghatározható, 10–18 mm hosszúságú szász darázs (Dolichovespula saxonica) is. Gömbölyű, fordított köcsögre emlékeztető, több burokkal is körülvett papírfészküket mellékhelyiségek, cserjék, fák védett lombkoronái alá építik. A pár centiméter átmérőjű kis fészek vékony nyelecskén függ, kitüremkedő szűk bejárónyílása a föld fele néz. Belsejében az egyetlen, vízszintes lépet, a bölcsőt 4–5 vékonyfalú, egymástól több mm távolságra álló burkolat veszi körül, amelyek a közéjük szorult levegőréteg révén kitűnő hőszigetelést biztosítanak a fészek lakói számára. A családot mindig egy áttelelt nőstény alapítja, amely egyedül fog neki a fészek építésének és egyedül neveli fel – a röptében fogott rovarokkal etetve – lárváit. Az első dolgozók felnövése után élénkül meg a fészek élete, hiszen most már ők veszik át a fészeképítés, az ivadékgondozás terhét. A fészek csekély számú családközössége az őszi hideg napokon bomlik fel. Egyedül a megtermékenyített királynő húzódik téli szálláshelyre: istállóba, csűrbe, korhadó fába, kéreg vagy moha alá. Város a föld alatt. A társas darazsak építményeinek lakossága sok esetben igen népes rovarközösségekből áll. Államaikon belül bizonyos kasztok is kialakultak már: beszélhetünk királynőről, hímekről és dolgozókról, amelyeknek munkamegosztása igen eltérő lehet. Az egyik legnépesebb ilyen államalkotó a 11–22 mm nagyságú német darázs (Vespula germanica). A népes családot az ősszel megtermékenyített és a tél viszontagságait túlélő, rendszerint egyetlen nőtény alapítja. Az első tavaszi napok beálltával egyedül keres a fészekalapításra megfelelő helyet: rágcsálók elhagyott járatait vagy más természetes földalatti üreget, amelynek boltozatára kis csapot ragaszt, erre egy pár sejtet épít és lerakja első petéit. A kibújt lárvákat is egyedül eteti, miközben újabb sejteket készít, és újabb petéket rak azokba. Amikor többhetes lárvafejlődés és bábállapot után előbújnak az első dolgozók, fokozatosan átveszik az anyától a táplálékhordás és a fészeknagyobbítás munkálatait. Így az anya a peterakásra összpontosíthat. Nyár közepére már fejlett ivarú nőstények alakulnak ki s a nyár közepére előbújnak a hosszúcsápú hímek is, amelyeknek egyetlen feladata a nőstények megtermékenyítése. A fészek átmérője ekkor már a 20–30 centimétert is eléri, s lakóinak száma akár a 3000-et is meghaladhatja. De lássuk, hogyan is néz ki belülről ez a föld alatti parányi metropolisz, ez a csodálatos remekmű. Egy vízszintesbe hajló aknán át jutunk a tágas, föld alatti üregbe, amelynek boltozatán függ a gömb alakú, halványan sávozott, szürke papírszerű anyagból készült fészek, amelynek oldalai körül több centiméternyi hely van a bővítési munkálatokat végző dolgozók számára. A fészek alatt üst alakú üreg mélyül, amely nemcsak a fészekből kihulló szemét tárolására szolgál, hanem temető is: katakomba az elhullott darazsak részére. S mindezt az üreget maguk a darazsak ásták ki, szállították felszínre és szórták szét a kivájt földtömeget! A fészek építésekor a darazsak széles pikkelyeket készítettek, amelyekkel több rétegben lazán, tetőcserépszerűen burkolták be azt: így a sok levegőt magába záró, vastag burkolat tökéletes hőszigetelést képez. A fészek belsejében több sorban egymás fölött helyezkednek el a vízszintes lépek, amelyeket több pillér kapcsol egybe és oszt emeletekre. A hatszögű sejtek nyílása lefele néz, s a fejjel lecsüngő ivadékokat a lépek között sürgő-forgó dajkák gondozzák. Az emeletek közötti, minden irányban nyitott oldalak megkönnyítik a dolgozók le-fel járását. A burkolat alján nyílik a város egyetlen kapuja, amely a folyosón át a szabadba vezet, s biztonságosan őrzi a föld alatti városka több ezer lakosát.

<< vissza