Szombath Zoltán
Erdei fülesbagoly (Asio otus)

Egyéb nevei: füles bagol, füles bagó, füles bagój (Herman O., Chernel I.), kis füles bagoly (Linţia D.), erdei szarvasbagoly (Korodi G. J.).
Már fél órája töröm a fejem, hogy melyik távoli vagy közeli emlékkel indítsam el mondanivalóm, amikor aktív magányomba betör a telefon csörgése. Ez a kis spórolós traccsolás végleg vakvágányra viszi fennkölt gondolataim. Vagy mégsem ?… …Mert akkor is szólt a telefon a múzeumban, s a vonal végéről egy aggódó néni felháborodását hallgattam szótlanul.
– Képzelje! Megállt egy külföldi kocsi a kapunk előtt, lehúzott ablakán kibújt egy puskacső és pszt! – szisszent a légpuska, s a nyírfán napozó baglyokból az egyik lezuhant. Most ott lóg egy ágvillában, úgy öt méter magasan, mert azokat a gyilkosokat elkergettem, pedig minden áron meg akarták szerezni a zsákmányt. Csak akkor hajtottak el, amikor a rendőrséggel fenyegettem meg őket.
– Trébely utca 14. számot tetszett mondani? Feljegyeztem, délután arra megyek – nyugtatom meg a hölgyet. Az erdei fülesbagoly egy óra múlva már az asztalomon feküdt, Kuki jóvoltából, aki gyorsabban cselekedett saját gondolataimnál. Ez az eset 2002. február 2-án történt, és azóta gyakrabban látogattam az itt telelő baglyokat, hogy fegyvertelen jelenlétem erősítse a bagolycsőszök táborát. Mert ezek száma a lövöldözés óta ugyancsak megnőtt. Most már senki sem tudott úgy feltekinteni a baglyokra, hogy a szomszédok egyike nyomatékosan elő ne álljon. Még engem is kinéztek a gúnyámból, amikor a kapun becsengettem kérni egy zacskónyi…
…Röpke két perc alatt bizonyossá vált előttem, hogy Jack London helyében én inkább betörővé lettem volna, minthogy élelem-tarhálás közben a sorozatos visszautasítás keserűségét nyeljem napokon át. Az elveszett bicskám is kinyílt valahol, pedig csak egyszer szenvedtem el ezt a szégyent. A délutáni álmából felzavart háziköpenyes úriember hangját nemigen hallottam, mivel úgy 15 méterről, az ajtóból szólt hozzám. Balkezével a kilincset szorongatta, mint aki attól fél, hogy a vasárnapi ebéd illatai méltatlan szaglószervekbe kerülnek, ha véletlenül megnyílik az ajtó. Közben jobb keze fonákjával úgy legyintett felém, mint aki szemtelen legyet hesseget terített asztaláról. Ez a gesztus annyira mellbe vert, hogy már fordultam is ki a világból, de ekkor mellém ért István, mindkettőnk ismerőse, és erre már lesétált a kapuhoz a várúr. Pironkodva dadogtam el neki kérelmemet és mutogattam az üres zacskót, amibe néhány köpetet akarok szedni a baglyos fa alól. Szívélyes szavai és ideggyógyászatra valló szúrós tekintete sehogyan sem találtam meg az összhangot. Még ott úszott a légben a ki nem mondott kölcsönös felháborodások, félreértések, értődések, bocsánatkérések visszhangja, de én már tömtem is zacskómba a szebbnél szebb bagolyköpeteket, amiből majd megpróbálom kihámozni táplálékuk összetételét. Állítólag ezekben a gombócokban találhatók azok a rágcsálók is, amelyek a hideg beálltával házigazdánk tanyájára jöttek torkoskodni. Gyógytornának is beillő hajlongás közben felfogadtam, hogy ezután még a tudomány nevében sem kérezkedek be mások udvarára bagolykaja-maradványokat gyűjteni…
Fanyar „köszönöm”-mel távozom, és mint a mélyből visszatért gyöngyhalász bízom abban, hogy gyűjtésem kincset is rejteget. Például egy új rágcsálófajt. Dr. Hamar Márton is egy erdei fülesbagoly-köpetben fedezte fel a törpe hörcsög koponyáját, amiről azt hitték, régen kipusztult Románia faunájából. Ez a hörcsögfaj az ázsiai sztyeppéken honos, és a Bârlad környéki előfordulása új adattal gazdagította a tudományt. A felfedezés akkor vált teljes értékűvé, amikor csapdával is sikerült befogni a törpe hörcsögöt.
Leírása. Galamb nagyságú, de an-nál lazább felépítésű madár. Súlya 250–400 gramm között változhat. Tollazata laza, bársonynál puhább tapintású. Röpte ráérős, nesztelen, mint az őszi pásztortüzek bágyadt pernyéje. Öltözéke fakéreg színű árnyalatok keverékével festett. De úgy is mondhatnánk, hogy egy ködös naplemente elúnt palettájának szürke, sárga, barna és fekete színfoltjaival álcázta még jobban teremtője az éj madarát. És most figyeljük meg a városban telelő baglyok egyikét, mely alig öt méter magasan ül egy fenyőágon. Lazán megeresztett tollazata rögbilabda formát kölcsönöz neki, de egyben azt is jelzi, hogy teljes biztonságban érzi magát. Még a szemét is résnyire zárja, úgy melengeti magát a februári napsütésben. Hasoldala a hátánál világosabb összképet mutat, azaz rozsdássárga alapon hosszanti keskeny, sötétbarna foltok és ennél halványabb, hullámos harántcsíkok tarkítják. Farktollait hat sötét harántszalag osztja sávokra. Madarunk mintha megérezte volna kutató tekintetünket, mert felnyitja szemhéját, s így megláthatom sárgásvörös szivárványhártyáját (ennek átmérője 11 mm, így írja le az Európai madarak szemkatalógusá-ban Rudolf Piechocki). Szemeit fekete tollgyűrű veszi körül, mely a fülek felőli rozsdás tollakkal és s csőr két oldalát borító szürkés-fehéres sávval együtt alkotja az arcfátyolt. Állítólag ez a kettős parabola-tányér a fülhöz irányítja a hanghullámokat, melynek nyílásai aszimmetrikusan helyezkednek el. A baglyok fülének ez a rendhagyó beállítottsága nagyban elősegíti a hangforrás pontos térbeli betájolását, nem kis veszteségére a hó alatt matató egértársadalomnak.
Ha már a hallószerveknél tartunk, azt is el kell mondanunk, hogy az izgalmi állapotban égnek meredő két tollpamacsnak – amelyről a fülesbagoly nevet kapta madarunk – semmi köze nincs a valódi fülekhez. Ez a két bokréta hat-hat tollacskából áll és szemmel láthatóan jelzi madarunk közérzetét, mely ebben a pillanatban hátat fordít nekünk, hogy tollruháját erről a feléről is bemutassa. Ez az oldala sokkal sötétebb összképet láttat: ez a szürke és fekete rajzolatok sokaságából adódik, amelyek a szürkés-sárgás foltokat tarkítják. Csukott szárnyának hegye túlér a faroktollakon. Csüdjét sárgás-fehér tollazat borítja, lábujjait is hasonlóképp, a karmokig: ezek és a csőr színe fekete. Kiterjesztett szárnyaival majdnem egyméteres légteret fog át.
Hangját március végétől hallatja, főleg a párosodás ideje alatt, és így szól: hui - hui, vagy: huúg - huhug. Ezek után fejezetet váltanánk, ha nem tolakodna ide egy régi emlék. 2001. június 5-én este a kirepült macskabagoly-fiakat kerestem az ostorfákon, amikor kölyökkutya síró ugatására lettem figyelmes. Az idegesítő hang a marosvásárhelyi katonaság parkjából jött felém. Kívülről megkerültem a területet, hogy a hangforrás közelébe jussak. Gondolatban már megszidtam a lelketlen bakákat, akik szenvedni hagyják az anyátlan kiskutyát. Ekkor a száraz ágon egy pufók madár sziluettje rajzolódott ki a háttérben égő lámpa fénykörében. Az erdei fülesbagoly úgy öt méter magasból, előrehajolva nézte a talajt, és púpos háttal, borzolt tollakkal, egy kiskutya elkeseredett hangjával szidott valamit ott alant. „Khau - kau-kau” – csalta továbbra is fülemet a furcsa hang, de szemeim és távcsövem leleplezték az először látott-hallott ugató erdei fülesbaglyot.
Elterjedése.
Ha nagyvonalúak akarnánk lenni, akkor az északi félteke 30. és 66. szélességi köreivel határolnánk az erdei fülesbagoly elterjedési területét. Ez a megállapítás Észak-Amerikára is érvényes, ahol madarunk Kanada déli részétől az Egyesült Államok déli területéig honos. Európában csak Norvégiában közelíti meg az Északi Sarkkört, majd Svéd- és Finnországon át keletre haladva fokozatosan délebbre tolódik ez a határ, és az Urál hegységben már csak a 60. fokig élnek erdei fülesbaglyok. Keleten Japán a végső határ. Északnyugat-Afrikában a Kanári-szigeteken, az Atlasz hegységben, majd Kis-Ázsiában Palesztináig, odébb pedig Irán és Afganisztán északi vidékein találkozhatunk velük. Persze csak ott telepszik meg rendesen, ahol megfelelő táplálékbázisa és fészkelési lehetősége van. Amint a neve is mutatja erdőhöz, de legalábbis fasorokhoz, bokros területekhez kötött madár. Ugyanis csak itt talál olyan elhagyott szarka-, varjú- vagy ragadozómadár-fészket, amelybe lerakhatja tojásait, és ott felnevelheti fiait. Lehet ez az élettér mocsaras síkságon vagy hegyvidéken is. Dél-Örményországban 2750 méter magasságban is találtak már fészkelő madarat. Egy ilyen hatalmas területen élő madárfaj csoportjai az éghajlati tényezők kényszerítő hatására nem egyformán, de a faj szempontjából mindig hasznos módon reagálnak, alkalmazkodnak. Például a Közép-Európa síkságain és dombvidékein élő állományról elmondhatjuk, hogy állandó lakói életterüknek, de a 600–800 méter felett költő példányok már nomád életmódot folytatnak, akárcsak a fenno-skandináviai fülesbaglyok. Az északi szélesség 50. foka felett fészkelők már valódi vonulóknak mondhatók, hiszen több száz kilométeres utat tesznek meg észak–dél irányban és vissza, az őszi-tavaszi utazásaik alkalmával. A mérsékelt övezetben 1–10 pár költhet négyzetkilométerenként. Ez az egyedsűrűség észak felé és a mediterrán zóna irányába haladva csökken. A lemmingek és a pockok periodikus túlszaporodása a faj észak felé való terjeszkedését idézi elő. Egyes területek állománynagyságát a konkurens fajok agresszivitása is szabályozza. Ennek tudható be az a tény, hogy például Angliában nő a macskabaglyok száma, míg az erdei füleseké csökken. (Csak fel ne szaporodjanak ott az uráli baglyok, mert akkor a bagolykannibálokból is zsákmány lehet!)
Most pedig számoljuk össze gyorsan az európai erdei fülesbaglyokat, amelyeknek létszáma … hmm … hmm …; de minek kínlódjunk, hiszen ezt a műveletet már régen elvégezték helyettünk a Hagemeijer és Blair urak által kiadott madáratlasz munkatársai. Tehát az európai populáció mintegy 205 000 pár, amihez még hozzájön az Urálig fészkelő orosz bagoly-népesség, melynek létszámát 50–500 000-re saccolják a szakemberek.
Romániában is eléggé elterjedt faj: állományát 3–8000 párra teszik a becsüsök.
Engem ugyan nem zavar ez a bizonytalan népesség-felmérés, mely nem csupán a megfigyelők hiányával magyarázható. Akkor lennék igazán elkeseredve, ha a fészkelő párok számát pontosan ki tudnánk mutatni … ujjainkkal. Fészkelése. Azt már elmondtuk róla, hogy fészket még kényszerből sem épít, hanem elfoglalja más madarak lakását. Ezt az állítást hivatott megcáfolni – reményeim szerint – az a bagolypár, amelyik utcánkban, az építészeti líceum előtti krisztustövis-fákon levő vetésivarjú-fészekben ütött tanyát, olyan közel a tanterem ablakához, hogy onnan könnyen „lepuskázhatta” volna akár egy bonyolultabb építmény tervét is, melynek birtokában egy víkendházat, sőt a szövőmadár csodálatos fészkét is összebütykölhette volna magának! Nagy csalódásomra azonban sem a szülők, sem az iskolapad közelében felnőtt fiatal baglyok nem hagytak fel fészekparazita szokásaikkal…
A hazai költési viszonyokat tükrözi Linţia D. megfigyelése, aki március 17-től talált friss fészekaljakat: szerinte ezek idősebb példányoktól származtak. Állítása szerint a fiatalabbak csak április közepétől tojnak. A friss tojás súlya 27 gramm (Heinroth), a kikelt fiókáé 19 g, míg a tojáshéjé átlagosan 1,515 g (E. Rey). A tojások átlagmérete Linţia mérései szerint 39,6 x 32 mm; maximálisan 43 x 34,5 mm, minimálisan pedig 35 x 28,2 mm lehet. Az anyamadár kétnaponta rakja le kerekded, fehér tojásait, és egyedül kotolja azokat. Fészekalja 4–6 (8) tojásból áll. A fiókák 27 nap után kelnek ki, a tojások lerakásának sorrendjében. A még pihét viselő fiókák a 24–26. napon kimásznak a közeli ágakra, de csak ezután kezdik gyakorolni a repülést.
A szakirodalom szerint a fülesbagoly évente kétszer költ, de nekem még nem volt alkalmam megbizonyosodni erről. Véleményem szerint vidékünkön csak ritkán költ másodszor is, de annál gyakoribb a pótfészekalj – mert az első elpusztult –, vagy a kései költés, ami nem rendellenes jelenség, ha tekintetbe vesszük az életterek szélsőséges mikroklímáját, hiszen alig 200–300 méteres szintkülönbség a növények virágzásában is már egy hónapos eltolódást okoz. Tápláléka. Rendes körülmények között eledele „változatos”, akárcsak az unokámé. (A párhuzam alatt nem a menü azonosságát értem, hanem csak a ’változatos’ kifejezés kificamított értelmével szeretnék ütni két legyet egy csapásra! Mert ahogyan írásom főhősének is mindegy, ha házi-, mezei- vagy pirókegér a zsákmány, úgy az unokámnak is mindegy, hogy csíki piros, gyergyói fehér vagy gülbaba-pityóka, csak szalmakrumpli legyen a tányéron reggel-délben-este, s ha lehet még a fő étkezések között is! Tudtommal ebben a két esetben bukik az ismert közmondás, mely szerint „a jóból is megárt a sok”.) Az erdei fülesbagoly táplálékának 95%-át az apróbb rágcsálók teszik ki, a maradék 5%-ot a madarak, kétéltűek, hüllők, rovarok alkotják. Ez arány nagyon megváltozhat egér-szegény években, amikor az „egyéb” rovat 75%-ra is rúghat. Ilyenkor, persze a kóborlási-vándorlási hajlam is erősödik.
Most pedig térjünk vissza ahhoz a köpetgyűjtési kísérlethez, amelynek kapcsán kódisnak néztek engem. vajon mi késztetett arra, hogy bagolyköpeteket gyűjtsek? Ezt a tettemet csakis a kíváncsiság vezérelte, az a jóhiszemű de naív elképzelés, hogy egy-két véka bagolyköpetből tiszta képet kapok a környék rágcsálófaunájáról. Azután, munka közben rájöttem, hogy ez csak egy szép álom, mert a megvalósításához több akaratra, időre, nagyobb türelemre, egyszóval laposabb ülepre van szükség. Ettől a perctől kezdve nagyobb figyelemmel olvastam a bagolyköpet-vizsgálatokról szóló írásokat, és most még nagyobb tisztelettel adózom a szerzők munkája előtt.
Azt már tudjuk, hogy a ragadozó madarak köpetei az emészthetetlen tollakból, szőrből, csontokból és egyéb anyagokból állnak (mint a zsákmány gyomortartalma, karmai, esetleg gyűrűje stb.). A baglyok 2–3 óra alatt megemésztik a zsákmányt, de emésztőnedveik a csontot nem támadják meg. A nappali szárnyas ragadozók gyomornedvei erősebbek, ezért az áldozat csontjai sérülnek vagy megemésztődnek. A bagolyköpetekben tehát teljes egészében megmarad a zsákmányállat koponyája, így az emlősöket fogaikból, a madarakat pedig főleg a csőrükből lehet meghatározni. Mivel az előzőkben már bátran bevallottam, hogy miért nincsenek saját táplálékvizsgálataim, az elkövetkezőkben nyugodtan idézem kedvenc szakíróim adatait. Schmidt Egon könyvében (Madarakról mindenkinek) azt olvashatjuk, hogy 4401 köpetben 4362 darab (99,1%) rágcsáló volt. Ezek között 3888 mezei pocok (86,5%) maradványait találta. Ha bagoly két gombócot köpetel naponta és mindegyikben átlag két pocok koponyája található, akkor elméletileg egy erdei fülesbagoly évente 1460 rágcsálót fogyaszt. Korodi Gál János szerint ez a szám 1000–1500 között változik. Van-e fogalmad, kedves olvasó, hogy ez gabonára átszámítva mit jelent? Ennyi dicsérő szó után már elbír egy szidalmat is védencünk, amiért sátoros ünnepeken egy-egy fácán- vagy fogolycsibéhez is hozzányúl. Éhínség idején meg a kint alvó apróbb madarakkal pótolja szűkös kosztját. Egyik hideg téli napon a lakásunktól tíz méterre levő fenyőfán riasztottak a cinegék. Az ajtóba kiállva kerestem a riadalom okát. A törzshöz közel, úgy négy méter magasan, egy erdei fülesbagoly sziluettje rajzolódott ki. Távcsővel már a karmaiban szorongatott balkáni gerle maradványait is kivehettem, melynek belseje és mellehúsa már hiányzott, de még egy éjszaka el lehetett rágódni rajta. Azóta négy év telt el, s én esténként, kutyasétáltatás közben aggódva figyeltem az éjszakázó gerléket. Ennyi idő alatt két esetben láttam balkáni gerlére vágó fülesbaglyot, de a szárnyas táplálék mindkét esetben tovaszállt. Tehát a galambnyi zsákmány elejtése csak ritkán sikerülhet neki, egyébként a közelünkben telelő száznál több füles már rég kiirtotta volna a város gerléit, galambjait…
Március közepén járunk. A tujafán balkáni gerle kotol. A novemberben érkezett baglyok visszatértek távoli hazájukba. Úgy látszik, a hóvirág és a kakasmandikó nyitotta meg előttük a hazavezető utat. Védelem. Még számtalan köpet-analízist bemutató írással tudnám alátámasztani szárnyas barátunk érdemeit, olyanokkal, amelyeknek feltétlenül ott lenne a helye a vadászok könyvespolcain, mégpedig a 60/2000. február 10-i kormányrendelet mellett, amely egy fülesbagoly (Asio sp.) elpusztítóját 150 ezer lejre (nevetséges összeggel: 12 üveg sör árával) bünteti. Ennél sokkal hatásosabbnak vélem Chernel István intelmét, amely 110 év távolából így szól hozzánk: „Azért ezt a mi munkás, segítő – habár félszeg alakú – barátunkat úgy pusztítani, mint azt a lőjegyzékek tanúsítják, legalább is szégyenfoltot vet vadászainkra.”
És a nagy ragadozóirtások éveiből maradt ránk Korodi Gál János figyelmeztetése a vadászokhoz: „Mielőtt varjú- vagy szarkafészekbe lőnénk, győződjünk meg arról, hogy mi lakja, nehogy bagoly boruljon ki abból.” De ha ez sem elég ahhoz, hogy a csapatban telelő baglyok életét megkíméljük, akkor is minden parittyás vagy légpuskás vadászt le kellene hogy fegyverezzen az a bizalom, amely a távoli északról jött vendégeket lakott területeinkre irányította. Ők ugyanis otthon tanulták el ezt a bátor közeledést az ottani emberhez, aki nem jelent veszélyt számukra. Mi is megszívlelhetnénk ezt az üzenetet, amit ismeretlen emberek a madarakra bíztak: hogy barátságban lehet élni az állatokkal, s a természetet nem leigázni, hanem védeni kell. S ha nálunk mégis feléjük repül egy-egy parittyakő, hógolyó, vagy a durranó halál ólma, ez annak a jele, hogy agresszivitással táplált civilizációnk még nem nőtt fel ehhez a bizalomhoz…

<< vissza