Dr. Kiss J. Botond
A nyestkutya

Az élőlények elterjedési területe nem örök, állandóan módosul, beszűkül, vagy megnövekedik, a természetben lezajló különféle folyamatok eredményeként. Az állatföldrajz egyik sokat emlegetett fogalma a vándorlás, az a jelenség, amikor az állat vagy állatcsoport tartósan elhagyja korábbi életterét és populációját s új területeket hódit meg, de ez a helyváltoztatás nem jár együtt ellentétes irányú visszavándorlással. Európa-viszonylatban az utóbbi félévszázad egyik leglátványosabban térhódító jövevénye a nyestkutya vagy ratoneb (Nyctereutes procynoides), más néven enotkutya. Ez a furcsa, rövidlábú, kurta farkú, zömök vademlős talán leginkább középtermetű, bozontos házikutyához hasonlít, de némileg emlékeztet a borzra, sőt mosómedvére is. Testtömege mintegy 12–15 kg, ősszel ennél is több. Alapszíne a sárgásszürke és barna különféle árnyalatainak keveréke, a hosszú koronaszőrök miatt prémje kissé szálkásnak hat. Mozgása kimért, óvatos, gyakran áll meg szimatolni, kaparászni. Vágtája sokkal lassabb pl. a rókáénál.
Eredeti hazája a Távol-Kelet, az Amur és az Usszuri vidéke; tetszetős prémjéért - ami a nemzetközi szűcsiparban japán róka, tengeri róka néven ismert - telepítették be a Szovjetunió nyugati részébe. Az életrevaló kutyarokon igen gyorsan alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz. Igaz, nem visel már olyan dús prémcsuhát, mint Mandzsúria rengetegeiben, téli álmot sem alszik, nem hibernál, mint az Ohotszki-tenger partján élő fajtársai, csak vastag zsírréteget szed magára, akár a borz s ha beáll a zimankós hideg tél, a szokásosnál is kevesebbet mozog.A Szovjetunió délnyugati részéből hamarosan átterjedt Finn- és Svédországba, a balti államokba, s megjelent Lengyelországban és Romániában is; nálunk 1951-ben, a Bukarest környéki Ghimpati erdőkerületben fogták az első hiteles példányt, amelyik szakember kezébe is került. Hogyan szivárgott be Ukrajnából, Moldvából s jutott el észrevétlenül Munténia szívéig egy kutya nagyságú vadállat? Ezt legfeljebb rejtett éjszakai életmódjával, valamint vadászaink-erdészeink sekélyes vadászattudományi kiképzésével magyarázhatjuk. A nyestkutya azóta átterjedt Magyarország, Cseh- és Szlovákia, Ausztria, Németország alkalmas élettereire is, s hódításának bizonyára csak az Atlanti-óceán vet gátat. Igénytelensége, nagyfokú alkalmazkodóképessége, szaporasága olyan tulajdonságok, amelyek a faj ökológiai sikerességét biztosítják. Nem valószínűtlen, hogy a nagyvárosi nyest, központi parkban lakó borz és a szeméttelepi mosómedve mellett Nyugat-Európa betondzsungeleiben hamarosan polgárjogot nyer a nyestkutya is. Romániában elsősorban a Duna-delta zsombékos mocsarai, nádasai között találta föl magát, az egész országban itt érte el a legnagyobb egyedsűrűséget, hisz olyan esetek is voltak, amikor egyetlen éjjel, zseblámpafénynél, „fogós” kutyák segítségével, egy helybeli vadász 14 darabot zsákmányolt. Az ország többi részén is rendszerint a völgyek árterületeiben, a mocsaras, nádas részeken, fűzesekben telepedik meg, ritkán távolodik el a víz környékéről. Ilyenkor elhagyott rókakotorékban, borzvárban, sűrű bokrosban húzódik meg.
Vadásztársadalmunk kezdetben ügyet sem vetett a torzonborz jövevényre. Ha valakinek útjába esett, legfeljebb odalőtt, még a prémjét sem húzta le. De a ‘70-es évektől kezdve nehéz idők kezdtek járni a hívatlan vendégre. Bozontos szőrű bundájából divatos gallérokat, terebélyes kucsmákat remekeltek a szűcsök, egyre keresettebb árú lett. Ezért szorgalmasan üldözték elsősorban a deltai halász-vadászok. Míg az ország nagy részén csak alkalmilag, esti les, vagy hajtás alkalmával került terítékre, Dobrudzsában kialakult egy jellegzetes vadászati módja: az éjjeli kopózás. A nyestkutya alkonyatkor elhagyja menedékét s lát tápláléka után. Ilyenkor a jószimatú ebek hamar rátalálnak a csellengő vadra s addig hajszolják, amíg valahol megáll, s a sarokba szorított vaddal pedig végez a fütykös, vagy a pica ( a francia pique-ből), a faluvégi kovács által kikalapált lándzsa.
Szürkületi-éjjeli állat, nappal ugyancsak ritkán kerül szem elé. Nyoma, csapája kisebbtermetű kutyáéhoz hasonlít, inkább kerek, mint ovális, csak avatott szem figyel föl reá. Jelenlétéről elsősorban hullatéka alapján vehetünk tudomást. Ugyanis a nyestkutya – számos más fajhoz hasonlóan – ürülékét néhány, általa megfelelőnek talált helyen, kupacokban hagyja. A táplálkozásbiológia egyik ága, a szkatológia tudományának művelői az azonosított csigahéj- rovarpáncél-, toll- és csontmaradványok alapján fontos következtetéseket vonhatnak le az állat étlapjáról. Mert a ratoneb mindent megeszik, ami egy kutyaféle táplálékának csak elképzelhető. Fölfalja a legkülönbözőbb állatok hulláit, kígyót-békát fog, beoson a tyúkólakba, lerántja a néhány napos kisbárányt vagy malackát, összeszedi a rajzó bogárnépséget, de sokszor beéri csak tejes kukoricával, szőlővel, dinnyével, csigákkal, partravetett kagylókkal-halakkal. Delta-vidéki megfigyelések szerint, gyakorta húzódik a gémfélék fészektelepének közelébe. Ilyenkor a madarak elhullatott táplálékmaradványaival, fészekből kiesett fiókákkal táplálkozik. Olyan megfigyelések is vannak, hogy a nyestkutya felkapaszkodott a gémfészkekig s miután a tojásokat, fiókákat fölfalta, nyugodtan sziesztázott a fészekben, mit sem törődve a kétségbeesetten lármázó madárszülőkkel. (Érdekes, hogy tavaszi nagyvizek idején az elöntött erdőkben, egyes nagytermetű harcsák ugyancsak rákapnak a kolónia hulladékaira, alkalmilag akár az anyányi kis kárókatonát is elnyelve, valamint a mindenevő vaddisznó egyes példányai szintén rákapnak a madárfalu körül található ingyenkosztra). Az enot egerészik is; például a Sf. Gheorghe melletti Sacalin szigetén - ahol erősen elszaporodtak a patkányok az értékes prémű vidra és nyérc kicsapdázása után – a megtelepedő nyestkutya rövid úton véget vetett a rágcsáló-uralomnak.
Koslatása tél végén, kora tavasszal történik. Párban él, kan és szuka általában mindig egymás közelében tartózkodnak. A vemhességi időt kb. 9 hétre becsülik a szakemberek. A fialásra álló szuka rendszerint sűrű nádasban, de bokrok között, vagy rókakotorékban elli 2–12 utódát. Ezek a kutyakölykökhöz hasonlóan, 10 napig vakok-tehetetlenek, etetésükben, gondozásukban, nevelésükben a kan is résztvesz. Nyár végére válnak önállókká. Míg az idős nyestkutyák tavasz végén levedlik sűrű bundájukat, hogy szeptember végére ismét vastag csuhát öltsenek, a növendék példányok prémje akár augusztusban is már használható. Érdekes, hogy a Delta lakói a nyestkutyának tulajdonítják a nyércpopuláció csökkenését, az enot állítólag fölfalja a drága gereznájú kisragadozót. Ez azonban egyáltalán nem igaz: a nyérc szemmel alig követhető, villanásszerű mozgásához túl lassú a tunya nyestkutya. Szó sem lehet arról, hogy elfoghassa. A Delta tágas életterében élőhely- vagy táplálék-konkurencia sem léphet föl közöttük. Viszont a nemes- és félnemes prémek iránti kereslet megújulása a ‘60-as ‘70-es években, időben egybeesett az enot deltai honfoglalásával, a nyérc, a hermelin, a vidra stb. fokozottabb üldözésével – így vetődhetett föl ez a logikusnak, a tényekkel egybevágónak látszó, mégsem helytálló magyarázat. Vadásztörvényünk szerint, a nyestkutya szeptember 15 – március 31 között vadászható. Bár egyesek csapdát állítanak neki, vagy kutyákkal fogatják, vadászetika szempontjából egyedüli helyes birtokbavételi módja a fegyverrel való elejtés. Erre mocsaras, nádas területeken véletlenszerűen, vagy szervezett hajtás alkalmával kerülhet sor. Durva bundája, vastag hájrétege, valószínűtlen szívóssága miatt, goromba sörétet, jól célzott lövést igényel.
Nem utolsósorban a természetvédők heves állásfoglalása miatt, napjainkban a természetes prémek iránti igény egyre inkább csökkenő tendenciát mutat, ami elvileg a nyestkutya állomány-fölfejlődésében is kellene tükröződjön. Hogy ez nem így van, azzal magyarázható, hogy a megjelenése utáni évtizedekben az új faj szervesen beilleszkedett környezetének ökológiai körülményeibe. Idővel kialakultak a környezettel, más fajokkal szembeni sokrétű kapcsolatai s megjelentek a populáció növekedését szabályozó, gátló tényezők, mint a betegségek, élősködők, táplálék- és menedékhelyért való konkurencia stb. Így pl. az utóbbi években egyre inkább elterjedő sakálok már agresszívnek mondható látványos térhódítása tükröződni látszik a nyestkutya-állomány csökkenésében. Azonban ezekről mindmáig még kevés adattal rendelkezünk. Románia-viszonylatban a nyestkutyáról elsősorban a megjelenése utáni időszakból származnak információk, tanulmányok, a szenzáció elmúltával legfeljebb rövid hírek láttak napvilágot az itt-, vagy ottani megjelenéséről. Pedig területhódításának dinamikája, faj ökológiai szerepének kiértékelése a félévszázados meghonosodás után, minden bizonnyal érdekes vadkutatási téma lehetne.

<< vissza