Szabó László, Sepsi Árpád, Ifj.Baczó Zoltán
A BRASSÓI MEDVÉK

Az utóbbi két évtizedben egy különleges jelenség tanúi vagyunk. A brassói Rakodó negyeben (Cartierul Rácádáu) esténként több mint egy tucat medve jár táplálkozni, guberálni a szeméttárolókhoz. A nyolcvanas évek elején épült negyed a Cenk mögötti egykori kirándulóhelyen, közvetlen az erdő szélén terül el. Az aranykorszakra emlékeztető tömbházait a szemeteskukáktól csak egy szűk utca választja el, alig fér el két kiskocsi egymás mellett rajta. Az utca közvetlen közelében, az erdő alá helyezett szeméttárolók környéke hangos a guberáló medvék kuka- döngetésétől, műanyag-zizegtetésétől, de leginkább a kíváncsiskodók lármájától. A negyed lakói már megszokták a mindennapos „ingyencirkuszt”, a medvék pedig az őket csodáló embertömeget. Az idősebb medvék óvatosak, két-három méternél közelebb nem engednek magukhoz, s nem is tanácsos odamerészkedni, a bocsokat viszont meg lehet simogatni, nem félnek az emberektől. A nagyobb medvék nem koldulnak, inkább a bocsok várják az olyan finomságokat, mint a keksz, dinnye, szőlő, cukorka, fagylalt, mogyoró vagy más nyalánkságokat. Ritkábban húsneműt is kapnak, de gyakran itatják őket műanyag-palackból tejjel vagy gyümölcslével a több tucat kíváncsiskodó jelenlétében. Brassóba látogatnak medvét nézni nemcsak a szomszédos megyékből, hanem az ország távolabbi részeiből, sőt külföldi turisták is. Autóbuszok és taxik szállítják a kíváncsiakat, a helyszínre. A félénkebbek csak kocsiból nézik, de a bátrabbak kiszállnak és megközelítik a medvéket, etetik őket és a macik közelében gyakran készül emlékfénykép is. Nyári esténként olyan szállítóeszköz-torlódás alakul ki, ami más körülmények között kölcsönös szidalmazásba fulladna. A fényszóróval megvilágított, a sorozatos vaku-villanással és az autókból kihallatszó hangos zenével zaklatott medvék azonban közömbösek a körülöttük zajló események iránt. Szürkületkor a fiatalabb medvék járúlnak először a hulladékhoz, de azonnal eltűnnek, ha az erdőből idősebb medve jelenik meg. Az anyuk által elhagyott másodéves testvérbocsok együtt jönnek, a többiek rendre, egymást váltogatva. A kutyák és a macskák jelenléte nem izgatja a medvéket, de ők sem félnek, megszokták, hogy ez a „nagyvad” itt nem bánt. A kisbocsokat gyakran éri utol a játékkedv és ingyen szórakozásban részesítik a jelenlevőket. A közelben lakók meg is tudjak különbőztetni őket, nevet is adnak nekik, hisz mindig ugyanazon medvék járnak ki guberálni. Jól megférnek itt egymás mellett ember és medve, bár megmagyarázhatatlan, hogy bár a szájtátók tömegében gyakran akad olyan is, akia medvét bosszantani akarja, az elmúlt két évtized alatt mégsem történt komolyabb baleset. Néha a tolakodó, figyelmetlen gyereket vagy felnőttet az idősebb medvék akaratlanul, a bocsok pedig játékból megérintik szájukkal, vagy nem éppen kecses mancsaikkal, anélkül, hogy lényegesebb baj történne. A primitv emberi magatartás egyik megnyilvnulása - csalogatni, becsapni az állatokat. Az ilyesmi rendszerint türelmetlenséget vált ki a medvékből, gyorsabb reakciót, az élelem azonnali megszerzésére készteti őket. A kecsegtetett és bosszantott medve a csalogatást megelégelve gyakran kap az élelem után, ilyenkor véletlenül megharaphatja a táplálékot kínáló ember kezét.
A helyi sajtó tudósítása szerint a Brassói Pologármesteri Hivatal hamarosan vadászokat rendel ki a medvék lőfegyverrel való elriasztására. Ennek kapcsán azonban számos probléma merűl fel úgy az emberek, mint a medvékék részéről. Az ingyenlátványosság elmaradását megszoknák az emberek, de mi történik a medvékkel, miután megfosztják őket élelemforrásuktól? Olyan egyedekről van szó, aamelyek anyuktól már ezt a megélhetési formát tanulták több generáción keresztül, mást nem ismernek, csak „ebben az óvodában” jártak. Ha elriasztják egyik szeméttelepről, biztosan másikat keresnek, mert számukra a guberálás nem élelem-kielégítés, hanem a fennmaradásukhoz nélkülözhetetlen élelemforrás. Az egyes kárpáti barnamedvék „szemétkedvelése” nem egyedülálló, nem is újdonság. Már régebbről vannak megfigyelések és tudósítások háztáji hulladékokkal táplálkozó medvékről, mégis elgondolkoztató ez a medvékre nem jellemző viselkedésforma, amit manapság egyre gyakrabban figyelhetünk meg az erdélyi medvepopulációban. A guberáló, vagy az élelmet elfogadó medvék, és az utcán hancúrozó bocsok viselkedése rendhagyó, nem egyeztethető össze a fajra jellemző normális viselkedésformákkal. Mi lehet az új viselkedésforma magyarázata?
Cezar Petrescu: Fram, a jegesmedve c. rendkivűl kedves könyve a román ifjusági irodalom egyik kiemelkedő alkotása. Hőse, a cirkuszi medve, szabadulása után nem tud vadászni, medve módra megélni, mert erre senki sem tanitotta. Ezért ügyeskedik, bohóckodásával riasztja el a zsákmányt ejtett fajtársakat. A pozitiv megoldástól eltekintve, nálunk is hasonló folyamat történt. Ez volt az u.n. “Râuşor” jelenség, amelyet ma már anakdótaként mosolygunk meg, de a fenntebb leirt jelenséghez vezetett. 1971-1981 között a Piteşti-hez tartozó Aninoasa erdőkerületben, a Râuşor menedékház közelében működött egy “medveinternátus” ahol meggyilkolt anyjuk mellől elragadott bocsok növekedtek, hogy majdan rekordteritékekkel, érmes trófeákkal táplálják egy diktátor egetverő becsvágyát. 7 év után lemondtak a medveneveldéről s a látványosabb eredményt igérő, alaszkai Kodiak-medveóriás tenyésztésére tértek át. A mintegy 220, puliszkán és főttkrumplin nevelkedett árvát pedig helikopterek hordták szét a környékre, valamint más megyékbe. A medvenevelő nélkűl felnőtt bocsok nem tudtak maguknak élelmet szerezni, elhúzódni a veszedelem elől, vagy téli menedéket keresni. Sebzett lelkületű, eltorzúlt magatartású lényekké váltak, akik már nem nem éltek az ember alamizsnakenyerén, de a vadon sem fogadta be őket. Fosztogató-kéregető csavargókká váltak, a medvetársadalom szégyenévé. Sorsuk bizonytalan. Egy részüket agyonverték az állataikat védő parasztgazdák, juhászok, lelődözték a vasárnapi vadászok, másokat kunyerálás közben ütöttek el az úton száguldó gépkocsik. A szerencsésebbek üdülőtáborok mellé, vagy a városvégekre szegődtek továbbtengődni, sőt továbbörökiteni ezt az életformát. A következő medvegenerációk nem is tanúltak más életformát, mint a hulladékfaló csavargóét, amelyből az alkalom tartózkodás nélküli rablógyilkost szűl. Ma már nehéz volna bizonyitani, hogy a brassói kukaturkálók az Aninoasa-i internálótábor “fegyenceitől” származnak. Tény, hogy ez az elfajúlt, ragály módjára terjedő, de minden bizonnyal önpusztitáshoz vezető magatartásmód a természet életébe dúrván beavatkozó emberi behatás eredménye. Nem tudunk javallni civilizált, emberséges megoldását sem a nyilvánvaló következmények elháritására. Talán majd a Polgármester Úr fegyveresei…

<< vissza