Nimród Vadászújság 1915/8
Madarak pusztítása Olaszországban

Ismeretes dolog, hogy a mi vándormadarainkat, mikor hosszú útjukon, Olaszország vidékein elfáradva meg-megpihennek, az olaszok óriási mennyiségben pusztítják. Erre vonatkozólag érdekes és bizony szomorú adatokat közöl egy német író, aki most az ősszel múlt egy esztendeje abból a célból utazott Olaszországba, hogy e madárpusztítás mai állásáról adatokat gyűjtsön. Tapasztalatainak lényege abban áll, hogy a pusztítás ma is csak úgy folyik, mint húsz évvel ezelőtt, sőt a pusztítóknak ma több és jobb eszközök is van e célra, mint régebben. Másrészt azonban az olasz madárfogók és kereskedők arról panaszkodnak, hogy évről-évre kevesebb a madár, úgy hogy mesterségük ma már alig jövedelmez. Erre mutat az is, hogy a kis madarak kivitele Olaszországban nagyon csökkent s az árak igen felszökkentek. A nyolcvanas években egy tucat „piccoli ucceli” (kis madár, minden elképzelhető fajtából) átlag 30-50 centesimiért volt kapható, sőt néha 5 centesimire is alászállt, holott ma már egy líra a rendes ára. A köznép rendszerint az utcai lacikonyhákban sütteti meg madarait, melyeket ott egyenként nyársra húznak, kettő-kettő közé egy zsemleszeletet tesznek, és aztán faszén tüzénél sütik. Egy negyedóra múlva a pecsenye megsül saját zsíjában, s az olasz mindjárt a helyszínen meg is eszi. Német író Milanóban és Florencben látta a legtöbb madarat, Comóban s akisebb városokban már jóval kevesebbet. Ennek is a madarak számának apadásában van az oka, mert már olyan kevés a zsákmány, hogy az olasz nagyvárosokat is alig tudják ellátni, nemhogy kivitelre is jutna. Milanóba naponként 20000-30000 madár kerül piacra.
A különböző madárfajok az évszakok s az ennek megfelelő vándorlás szerint változnak a piacon. Így október első felében, a legnagyobb mennyiségben pacsirta és vörösbegy kerül eladásra utóbbiból legalább 3000- 4000minden nap. Ezek után még a különböző rigó fajok vannak még októberben a legnagyobb számmal. Egyébiránt úgy mondják, hogy a náluk piacra kerülő fenyves madarak közt is nagyon sok rigó és egyéb máshasznos éneklő madár, különösen tél elején, amikor még kevés a mi vidékünkön az igazi fenyvesmadár. Fürj csak újabb időben került az észak-olaszországi piacokra, hanem déli Olaszországban, leginkább Campagnában és a Capri- szigeteken fogják. Egy német ornithologiai folyóirat szerint 1910-ben egy millió 275 ezer élő fürjet vittek ki Capriból Franciaországon keresztül Angolországban, 92000-et pedig egyenesen Angolországba. Szállításkor a fürjeket ötvenesével egy lapos ládába tömik melynek egyik oldala dróthálóból, van fonva, a fődele pedig vászon. Mikor rendeltetési helyére érnek kiszedik a fürjet a ládából, a fejüket odavágják az asztalhoz, mellkasukat benyomják s a még félig evickélő szegény állatokat ezen nagyobb menynyiségben, s ezen állapotukban kezdik kopasztani. Mindez még a koppasztás is hihetetlen gyorsasággal történik úgy, hogy alig telik bele egy perc mire a fürj sütésre kész állapotba jut. A madarakat többnyire hálóban fogják. Háromféle hálójuk van erre: a roccolo, a pressanella és a passata melyek valamely e célra alkalmas helyen vannak felalítva s a közelükben rendesen egy jókora kalitka is van. A madárfogó hely környékén még számtalan kelepce, hurok lépveszős egyéb efféle eszköz vár a madarakra.
A vándormadarak folytonos fogyása nemcsak Olaszországban tapasztalható, hanem minden felé egész Európában. Tekintve, hogy most is mit mindig ugyanabban az irányba vándorolnak mint hajdan, Olaszországban való ritkulása igen fontos jele ennek az egész Európára kiterjedő apadásnak. Ennek oka- mint az említett német író kifejti- nem tulajdonítható egészen az olaszok által végzett pusztításnak. Fő oka a kultúra haladása a belterjes mező- és erdő- gazdaság, amely megfosztja a madarat az életfeltételeiktől. Az olaszok pusztítása az amúgy is ritkuló madársereget, természetesen még jobban megritkítja. Ez a pusztítás sokkal veszedelmesebb most mint valaha, mert annak a következményeit most inkább megérezzük mint azelőtt, mikor még bőviben volt a madár.

(forrás: Nimród vadászújság 1915/8. szám)
A Szerkesztőség megjegyzése. Olvassuk csak el a zsidók vándorlásáról szóló azon részt az Ó-szövetségben, amikor a pusztában zúgolodó népnek Mózes könyörgésére Isten fürjeket küld.(A bibliai csoda természettudományosan magyarázható. Bár a fürj gyenge repülő, mégis pihenés nélkül szeli át a tengert. Az út annyira igénybe veszi erejét, hogy miután elérte a partot, leszáll és kimerülten lapul meg a földön; akár kézzel is megfogható). De a vonulás közbeni pusztulás jelensége nem korlátozódik csupán a fürjekre, hanem legtöbb énekesmadarat is érint, ha nem is ennyire nyilvánvaló módon. Korunkban a madárpusztítás aggasztó méreteket öltött, hisz már nem a kiválasztott nép egészséges táplálkozása a cél, hanem igen jelentős kereskedelmi érdekekről, anyagi nyerészkedésről, a modern technika bíztositotta eszközök természterombolásra való gátlástalan felhasználásáról van szó. Mint a fenntebb közölt cikk is bizonyítja, a Földközi-tenger mentén a bibliai idők óta évente készer megismétlődő madármészárlás már egy évszazaddal előbb is kiváltotta a természetbarátok felháborodását. Lényegesnek véljük kiemelni a régi írás azon megállapitását, hogy a madarak számának csökkénese nemcsak közvetlen elpusztításuknak, hanem életterük beszükülesenek is tulajdonitható. Ezt valóban nehéz volna földrésznyi léptékben megakadályozni, de a tömeges pusztítás megállitása lényegében már adminisztrativ kérdés volna. Sajnos, megmaradva a bibliai szószerkezeteknél, az ilyen irányú tiltakozás mindeddig „pusztába kiáltott szó” maradt, e gondolatkörben közöltük lapunk ezévi 4. számában a Palkó László: Madarak c. cikkét, valamint: Nem adjuk el országunkat...Vita az Erdélyi Nimród körül és Új, a vadászterületekre és vadvédelemre vonatkozó Törvény c. írasainkat. (Erdélyi Nimród 2001/6. 2002/1 ill. 3). A kérdés hazai vonatkozásaira kivánatos volna jobban ráfigyelni, hiszen ha valóban be szeretnénk jútni országunkkal az Európa Unióba, jogharmonizáció szempontjából is kötelesek vagyunk gyorsitva fölzárkózni.

<< vissza