Oláh Zoltán
A környezetvédő Bolyai Farkas

Erdészeti szaknyelvünk kialakulásának hajnalán – több mint 180 évvel ezelőtt – született meg egyik legnagyobb magyar elme erdészeti témájú dolgozata. A Marosvásárhelyen élő és professzorkodó Bolyai Farkas pályamunkájáról van szó, aki az erdélyi kamarai erdők főfelügyelői tisztségére pályázott ezzel a dolgozattal. A pályamű – nyomtatásban – 1906 novemberétől, 1907 januárjáig jelent meg havi folytatásban a Magyar Erdész c. szakfolyóirat 16., 18. és 19. számában „Bolyai Farkas erdészeti csonka munkája” cím alatt. Mint ismeretes, kiváló (természet)tudósunk, széleslátókörű, óriási műveltségű férfiú lévén igen komoly és eredményes kutatásokat, kísérleteket végzett – mindennapi „földhözragadt” életünket könnyítendő – melyek közül e témához kötődőknek hiszszük a különböző fűtő- és főzőkályhákkal való kísérletezést és a gyümölcsfa-telepítést illetve nemesítést. Mint korának egyik lángeszű gondolkodója, nyilván már pályamunkájának megírásakor nem hagyta figyelmen kívül a környezet kímélését sem, melyekből nagyon sok szempont ma sem vesztett aktualitásából, sőt(!) „modern” korunkban ezek a tudományos ötletek újra kísérlet tárgyává lettek! Tekintsük át e munkát a környezetét tisztelő és szerető ember szemszögéből! Az idézeteket eredeti, hiteles formában közöljük, hisz ne tévesszük szem elől, hogy egyike tisztán magyarul íródott erdészeti szakmunkáinknak! Így aztán sok helyen hozzáfűzni valónk sem akadt az íráshoz, hisz annyira szépen és érthetően fogalmazódott! Az egész dolgozat három részre tagolódik:
„1.ben a meglevő erdőkről
2.szor a lejendőkről,
3.szora mindenkori fakímélésről”
Minket leginkább – a tárgynál maradva – a harmadik rész érdekel, de nem érdektelen az első kettő sem. “Elsőben a meglevő erdőkre nézve: az első a felszámítás, hogy tudassék mi van, második az, hogy miként kellessék mind a jelen mind a jövendő szükséghez képest legnagyobb hasznát venni.” Sajnos ezt a szempontot sok faanyag felhasználó és hasznosító még most sem kezeli teljes szakmai komolysággal, gondoljunk csak az erdőkitermelés és fafeldolgozás után hátramaradó rengeteg hasznosítható faanyagra! “Hogy az erdőben mindenik féléből (fafajból-O.Z.) hány font van, azt úgy lehet megtudni, hogy... vagy azon próba darabban, levágás nélkül (!-O.Z.) számítják fel a fákat.” Ezután a szerző részletes módozatait írja le a lábon álló állomány becslésének, mérésének és nyilvántartásának.
Ha külön apróbb részek volnának, (facsoportok, ligetek-O.Z.) azokat egy egészszé kell tenni, azaz mindenik birtokos betéve mintegy társasági kassába a maga részét, azon jogáról, hogy a magáét s maradékáét elpusztíthassa mondjon le, oly tervvel, mely szerint mind a jelen s mind a jövendő szüksége biztosittassék...” Újkori erdőtulajdonosainknak bizony egy része megszívlelhetné e tanácsot – ha máris nem késő! “A vágás pedig négyféle: a még sok helyt szokásban levő imitt-amott vágás, a magló vágás és a fői vágás. Az első elpusztítja az erdőket, mert nehezen kaphatván a nagy fák között erőre az új sarjazás, lassanként a sindevésző foltok elszaporodnak...” Első mondatunk szakkifejezéseit megpróbáljuk mai (szak)nyelvhasználatba ültetni: imitt-amott vágás, a rendszertelen, szaggatott, rontott vágásforma, a magló vágás mindközönségesen az ú.n. magvető vágásformákat takarja, a tövi vágást ma tarvágásnak nevezzük és a fői vágást ma botoló vágásnak, kúpos döntésmódnak vagy katlanozásnak neveznénk.
“Jegyzés. 1. A levelek elhordása noha trágyának különösen szőlőbe jó, az erdőnek káros.” Kommentár nélkül.
“A tövi vágásra nézve ezek a megjegyzendők: 1. Igen verőfényes helyeken nem oly szerencsés a hirtelen megmezítelenítés.” Hozzáfűzhetnénk máshol sem. Lásd az elmúlt esztendők óriási széldöntéseit és azok közvetlen vagy közvetett ökológiai következményeit!
“Következik a második főpont: lejendő erdőkről. Ha vagy nincs, vagy nem elég az erdő, azon helyeket kell arra fordítani, amelyek nélkül leginkább el lehet lenni. Ritka hely az, melyet ahoz képesti módon zöldelővé ne lehetne tenni s erre a hasznon kivül sokszor legelők árnyékatlansága, a kopár oldalak kietlensége, a légnek pusztaságnyi tunyasága, tava a hernyók meggyőzhetlen szaporodásának s az ezek helyébe jöhető vidám, énekes zöldellés ösztönöznek.” Aktuálisabb, mint bármikor: a parlagon hagyott, kietlen hegy- és domboldalak természetellenes látványa szinte bármerre járunk országszerte, itt Erdély(!)ben is mellbevágó. Elég talán az erdélyi Mezőséget és a Küküllők megműveletlen dombhátait említeni, hogy az alföldi részekről ne is szoljunk! És hol vagyunk a – szerényen! – EU által megkívánt országos 33%-os erdősűltségi átlagtól, ami a mi országunkban csak a statisztikák szintjén éri el a 26–27%-ot!
„Egyáltalában pedig a fa társasági lény, egyedül nem nő vidáman, csakugyan (nem úgy mint-O.Z.) némely fák, mint a hárs, dió sat., melyeknél mások nem maradnak meg (mint az emberek közt).”Frappáns , szemléletes hasonlat! És térjünk csak vissza egy pár pillanatra az előző idézet egyik – erdészettörténeti – folytatásához: “N.b.e. Gub. G.B.GY-nek (Néhai boldog emlékű Gubernator Gróf Bánffi Györgynek) az atya diktálta ősszel örményesi tisztjéhez intézett levélben, hogy bizonyos láb földet jó maggal vettessen bé s az íródeák nem magyar lévén a maggal helyett makkalt írt s mikor a következő nyár felé jószágát megtekintette, aratás helyett kicsirázott erdőt találván, meghagyta s innen az örményesi szép erdő a mezőségen.” Vajon milyen állapotban van ma, ha van?

„A 3-ik pont vala föllebb a mindenkori fakímélés, melyre nézve 1.első az, hogy minden használtassék, ami a fát pótolja.
2.or szaporittassanak.
3.or mind a vízben, mind a szárazon való épületek mennél kevesebb fával készüljenek, sőt a nagyobb hordók is fa nélkül készíttessenek.
4.er. A fa maga is minél kisebb vesztéssel s több nyeréssel használtassék s mennél kevesebbel érődjék cél. Ami az időt illeti: Szalma, izék, nád, törökbuza s egyéb kóré s nyárban ganéj, a mennyire egyéb szükségektől marad, tűzre fordittassék. A másodikra nézve: olyas helyt napraforgó s több nagy kórójúak vettessenek, az elsőnek magva majorságnak s enni s égetni való olajnak használtatván. Továbbá törfet, (tőzeg-O.Z.) kőszenet kell keresni,... Ennek felette sok helyt a havasokon sok olyan fa, mely a kihozást meg nem érdemli, ha szénné égettetnék jó móddal..., azt mind melegíteni, mind főzni igen jól lehetne használni...
Lehetne ugyan a havasokon olyas fával mindenféle bogyóból, gyümölcsből pálinkát főzni s abból spirituszt készítvén, lehozni, ezzel is melegíteni s főzni is bizonyos esetekben s bizonyos módokon. Ami az építést illeti: a téglák s cserepek jobb és fakímélőbb móddal készíttessenek... 3.or. A vízi épületek... Loirot módra jól építve egyszeri költés s kevesebbe kerül több évekre véve, melyek alatt annyiszor erdők levágásával kell újon építeni. (...)
2. Sok épületeket lehet ugyan vagy földből építeni, sőt eléghetetlenül Háháni módon agyagos szalmás szindelylyel fedni,...
3. A fedél is a padlással együtt sok fát pusztít. (...)
7. Vagy annál a tűznél kell sütni, amelyek főznek, vagy közönséges (közös, nyilvános-M.E.) sütőkemencéket kell állítani, melyek ki nem hűlhetvén, kevesebb fát kívánnak, mint azok, amelyek mindenkor ki hűlvén a második használásig merőben új hevítést kívánnak.” Idézzünk csajk újra egy zseniális ötletet: „ ...olyas helyt napraforgó... magva égetni való olajnak használtatván.” Vagy: „ ...havasokon minden féle bogyóból s gyümölcsből...pálinkát főzni, s azzal... arra való kemencékben pótolni a fát...” És mielőtt megmosolyognánk ezen ötletet hadd említsük meg, hogy tőlünk nyugatra levő országokban már régóta folynak kísérletek, nem csekély szellemi és anyagi ráfordítással, hogy pl. a repce- és szójaolajból hasznosítható energiahordozót nyerjenek! Mindezt pedig a mi tudós professzorunk már ezelőtt 180(!) évvel, mint lehetőséget (mármint a biológiailag újratermelhető energiaforrást) komolyan ajánlotta és szorgalmazta!!

<< vissza