|
Dr. Rékási József
“Nagy Öregek"
Vásárhelyi István és a törpeegér
|
Érdekes dokumentumot kaptunk Bartha Tibor: A törpeegér c. írásának kiegészítésére, amely az Erdélyi Nimród 2000/6-os számában jelent meg. Dr. Rékási József, aki a “Nagy Öregek — Adatok a magyar ornitológia történetéből” c. rovatunkat megnyitotta, a Pannonhalmi Főapátság Könyvtárában kutatva, megtalálta Vásárhelyi István egyik levelét a neves ornitológus Dr. Beretzk Péterhez, amelyben erről az érdekes állatkáról ír. Tekintve, hogy Vásárhelyi István márciusban halt meg, véljük, hogy a törpeegér kapcsán helyénvaló ezen számunkban megemlékezni a magyar természetvédelem egy jeles, de talán kevéssé méltatott személyiségéről, hisz tudásának tiszta forrásából számos alkalommal merítettünk.
Íme teljes terjedelmében a levél, a magyar tudománytörténelem egyik dokumentuma, valamint a Dr. Rékási József korabeli nekrológja Vásárhelyi haláláról:
“Kedves Péter!
Leveled megkaptam. A törpeegér fészek nem sürgős. Majd a nyáron találsz és csinálsz róla képet.
A nádirigó fiókákat s öregeket bizony a törpeegér pusztította el. Jellemző és bizonyító az agy kirágása. Ezt én Felsőmérán Abaújban figyeltem meg s a tetteseket csapdával meg is fogtam. Itt egy 5 kh-as mederben az összes nádirigó költést, s több öreg madarat is elpusztítottak. De még az is meggyőzött, hogy a víz feletti fészekhez más emlős nem férhet. Vízi pockot nem bírja meg a nádszál. Vízi cickány meg nem tud kúszni. Ismétlem: fióka és öreg ruhájú, több törpeegeret fogtam. Különben is igen vérengző. Terráriumban egymást, vagy fajtestvéreit könnyen felfalja. Az egyetem jelentkezett. Kaptam tőlük különlenyomatokat. Szeőts Béla nem tudott elhelyezkedni, napszámba járna, gyümölcsfák metszésével keresett. F. hó 13-án a mellékelt cédulát küldte, hogy azóta mi van vele, nem tudom. Nagyon sajnálom.
Én megvagyok, sokat dolgozom, ölel:
Vásárhelyi”
Vásárhelyi István.
Jászberény, 1889.V.29 - Diósgyőr, 1968.III.17.
“Kitűnő autodidakta zoológus, a természetvédelem éles tollú harcosa. Az első világháborúban 1914 - 1916 közt katona, ahonnan 75%-os rokkantként tért haza. Ezután mezőgazdasági pályán dolgozik, 1929-ben kerül a miskolci erdészethez. Már 1911-ben is foglalkozott a pisztráng-tenyésztés kérdésével, s így 1933-ban az erdészet a Garadna-völgyi halgazdasághoz osztotta be. Ettől kezdve élete végéig Lillafüred a hazája. Sok kellemetlenség érte. Legjobban érinti az az ellentét, amely közte és néhány, főként német mammologus között támadt. Ennek következménye volt, hogy 1936-ban eltiltották a tudományos dolgozatok írásától. Vitáit rendkívül szenvedélyes, éles hangon folytatta, sohasem tört le. 1936-37-ben Újhelyi István álnév alatt írt. A Madártani Intézet munkájában is élénken részt vett, s ezért 1930-ban “rendes megfigyelő” oklevelet kapott. Számos közleménye közül kiválik az Adatok a Borsodi-Bükk gerinces faunájához, amely 1942-ben az Erdészeti Lapokban jelent meg. 1945-ben halászati felügyelőnek nevezték ki. Ezután több könyve jelent meg: A pézsmapocok, Magyarország halai, Magyarország hüllői és kétéltűi, Hasznos és káros vademlősök. Két új gerinces állatformát is bevezet az irodalomba: Mustela hungarica, Salmo ungeri. Igen sok állatcsoporttal foglalkozott, még a csigákkal is. Róka-gyomortartalom vizsgálataira nem sikerült itthon kiadót találnia. Külföldön szerette volna megjelentetni, de betegsége ezt már megakadályozta. 1968-ban vonult nyugalomba, s Lillafüredről írogatta harcos cikkeit és leveleit a természetvédelem érdekében. Örökké vitázó, de fáradhatatlanul kutató munkásságát egyetemi berkekben is méltányolták.
Szókimondó, de melegszívű, mindig segítőkész atyai jó barátot ismertem meg Vásárhelyi Istvánban.”
© AVES MEDIA
|
|