Kászoni Zoltán
Domolykó (Leuciscus cephalus)

Egyéb magyar népies elnevezései: fejes domolykó, fejes, sütő (Kolozsvár vidékén), fejeshal, balin (Székelyföldön). Románul clean. Angolul chub. Bolgárul dunávszij kefál. Franciául chevaine. Németül Döbel. Olaszul squaglio. Oroszul golavlj, jelec. Horvátul, szerbül jelec.
Erdélyben, Partiumban és Bánságban megtalálható a síkvidéki, nagyobb folyóvizekben is, de igazi elterjedése, legjobban kedvelt életterei a dombvidéki, bővizű folyókban található. Nyaranként felhatol a bővebb vízhozamú, hegyvidéki folyók alsó szakaszára is, de csak időlegesen. A domolykó a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozik, így Európa-szerte minden szakkönyv a békés halak közé sorolja, hiszen ez jellemzi e család minden tagját, faját. Ez már származásánál fogva is így van a domolykó esetében, hiszen minden pontyféle békés úton szerzi be táplálékát, amely a létfenntartási ösztön legfőbb, a horgász számára is látható megnyilvánulása. Ez így van a domolykónál, főleg a juvenális (fiatal) egyedeknél. Az öreg, a 6-7 éves, vagy ennél is idősebb példányok — apróhalbőséges vízszakaszokon — valódi ragadozóhalak módjára vetik magukat, főleg a küszökre, de a horgászok által szakszerűen felkínált nagyobb méretű műlegyekre, villantókanalakra, wobblerekre, s egyéb műcsalikra. Ez is lesz a veszte, így kerül a horogra! Rabló természete teszi az öreg domolykót igazi sporthallá. Elterjedése közismert egész Európában; csak Dániában és a Skandináv-félszigeten hiányzik a halfaunából.
Ismertető jegyei
A vaskos, megnyúlt, szinte hengeres teste, amely oldalról enyhén lapított. Feje szembetűnően nagy — innen a magyar népies „fejes” neve —amely a hal hosszának 25-27 százalékát is képezheti. A farktő hosszú, a farokúszó viszonylag nagy, annak felső és alsó része egyenlő nagyságú. Testét nagy és vastag pikkelyek borítják, szélüket feketés- barnás pettyek díszítik. Háta sötétzöld, fémes csillogással, de barnás-zöld, vagy feketés is lehet. Oldalai ezüstösen csillognak, hasa fehéres, úszói sötétszürkék, néha pirosas árnyalattal, a mell-, has- és farokalattiak vörösesek, szélükön sárgába mennek át. Jellemző színe a hal szivárványhártyájának, amely sárgás, vagy ezüstös, rajta fent egy barnás-zöldes, lent pedig egy fekete pont látható. A hal szája nagy, csúcsba nyíló.
Jó étvágyú halnak mondják, ez igaz. Viszonylag gyorsan növő faj. Az Oltban, Marosban, a Szamos alsó folyásán az egyévesek 7-8, a kétévesek 13, a háromévesek 18-20, a négyévesek akár 28-35 centisek, az egy kilót jóval meghaladók is lehetnek. Erdélyi vizeinkben foghatók 40-60 centisek, két kilósnál nagyobbak is, de az Al-Dunán nem ritkák az e méreteket meghaladók is. Szereti a bővizű, sodrásokban, alámosott partrészekben gazdag folyóvizet, de telepítve, az utóbbi évtizedekben megépített hegyi- és dombvidéki víztározókban is jól érzi magát. Itt alkalmazkodott az új körülményekhez, de ívni mindig felvonul a völgyzárógáttal elrekesztett folyók felső szakaszaira. Tavasztól őszig, napsütéses, szélmentes időben csapatosan tanyázik vízfelszínközelben. Ilyenkor óvatosan, zajmentesen, vigyázva, hogy árnyékunk ne vetődjön rájuk, könnyen meg lehet közelíteni a „sütkérező” halakat. Két víz összefolyása, fatuskók, hídlábak melletti rész, kőgátak melléke, vízi építmények melletti sodrás, örvénylés, ezek mind kedvenc tartózkodási helyei. Ide a víz sodra mindig hoz valamilyen táplálékot számára. Az alámosott partrészek környékén, székely elnevezéssel élve, a „gübékben”, „padmalyban”, gyakran pihen, éjjel és nappal is, de ide bújnak el a nagyvizek, áradások elől is. A Kormos, Vargyas-, Olt-, Nagy-Szamosban és a Körösökben számtalanszor tapasztaltam, hogy az alámosott partrészekben — ezek olykor mélyek és szélesek is lehetnek, hiszen fél testemmel bújtam be oda — rendszerint életkor, korosztályok szerint csoportosulnak s óvatos kézzel mind megtapogathatók. Óvatos, félénk hal! A szeles idő zavarja, a fodros vízhullámok elbújásra késztetik. Napos időben a parti fák mozgó (szélben), vízre vetődős árnyéka riasztja.
Táplálékai ismertek.
Ezek növényi és állati eredetűek: növények víz alatti részei, magvak, rügyek és hajtások, mind táplálékai. Nyáron a vízbehulló cseresznye és szilva is horogra tűzhető, hiszen a nagyobb példányok kedvencei ezek. A fiatal domolykók apró rákokkal, álcákkal, vízi rovarokkal és azok lárváival, de a vízre esett, vagy vízfelett repülő rovarokkal is táplálkoznak. A nagyobb példányok, szinte ragadozóként, békát, vízbeesett egeret is fogyasztanak, sőt rablóhalként vetik magukat az apróbb halak, így a küszök, kisebb keszegfélék, sőt apróbb fajtestvéreik után is. Nyáron a hajnali és a koraesti órákban táplálkozik. Ilyenkor lehet rá horgászni. Enyhén zavaros, opálos vízben is kap a szakszerűn felkínált természetes csalira, de ősztől-tavaszig villantókanállal, műléggyel, wobblerrel is fogható. A frontbetörések, az időjárás változásai kevésbé befolyásolják étvágyát. Télen is horgászható, ha történetesen a víztározó nem fagyott még be, vagy inkább eredeti élőhelyén, folyóvízben. Kifürkészhetetlen, úgymond szeszélyes halfaj: néha szinte elővigyázatlanul kap a felkínált csalira, máskor — ugyanazon a, helyen, ugyanazon időben, ugyanazon a hidrológiai és idős járási viszonyok mellett — szinte érzéketlen arra. Ívása
Erdélyben rendszerint júniusban történik, hajnalonként, amikor csoportosan keresik fel, a folyóban a csurgós részeket, a „sugákat”, ahol zajosan „fürödnek”, fröcskölik a vizet. Ez a nászjátékuk, amely egy adott pillanatban abbamarad és az anyák a kavicsokra-homokra szórják ki ikráikat, azokra, pedig a tejesek a spermiumot. Egy anyahal, testsúly-kilogrammonként 80-200 ezer darab ikrát is kiszórhat. Az ikra embrionális fejlődése 18-19 C fokos vízben 4-6 napig tart. Két-három hónapos korban a zsenge ivadék fürge, ezek rendszerint nagy rajokban úszkálnak, mindig a partmenti zónában. Ekkor már 1,5-2 cm hosszúak. Őszire 7-8 centis az ivadék, az első két évben gyorsan fejlődik. A domolykó a kezdő horgász „iskolahala”. Folyóvízmenti gyerekek vele kezdik a karriert: apró horogra valamilyen természetes csalit (légy, rovar, giliszta, álca stb.) tűzve fogják a kezdők, majd a „magasiskolában” sor kerül a műlégyre, vagy valamilyen támolygó, vagy villantó kanalas, vagy wobbleres pergetésre. Két- két és félméteres bot, közepes, többcsapágyas orsó, 18-20-as zsinór és természetesen műanyagcsali; kanalak, villantók, halutánzatok arzenálja kell a domolykózáshoz. Tiszta vízben sötétebb, kissé zavaros vízben világosabb, ezüstös színűek legyenek a műhalak, kanalak, így jobban észreveszi a hal. Nyáron tejes kukoricát, kukacot, rovarokat, gilisztaféléket is tűzhetünk a horogra. Ekkor már az úsztatós módszerről beszélünk, amelynek kelléke a különféle anyagból, egyénileg is elkészíthető úszó.
Úszós domolykózáskor horogra cserebogár, sáska, gabona, vagy tejeskukorica, kenyér, puliszka, élő kishal s még százféle csali is tűzhető. E módszer a fitalabbaké, a gyerekeké, a tapasztaltabbak csakis pergetnek e halra. A megakasztott, főleg nagyobb példányok védekezése erőteljes, fárasztásuk kimondottan horgászélmény. Szakszerű fárasztáskor hamar megadja magát, de aközben igyekszik hídlábak, vízbedőlt fák, egyéb víz alatti akadályok közelébe menekülni. Ne engedjük oda, mert szakít és elvész! Partmenti szákolása az ajánlott, még a kisebb példányoké is. Felkantározni nem lehet, haltartóban nem bírja sokáig. Habár húsa szálkás, jó ízű, horgászkörökben kedvelt. Terepen, vízparton, újságpapírba göngyölítve, izzó parázs közé rejtve, majd sülve fogyasztható. Így növeli a horgászélményt, különösen, ha jó Küküllő-menti rizling is van hozzá, persze a vízparton mindig mértékkel! Otthon olajban, kevés lisztben, megsütve fogyasztják. Olajban megfőzve (fűszerezve) „szardíniaként” is tárolható, hűvös helyen, a halínséges téli napokra.
A domolykó nem képezi az ipari, hálós, nagyüzemi halászat tárgyát. E faj csakis sporthal. Fogási tilalma egybeesik, Erdélyben, a pontyéval.

<< vissza