Dr. Zsigmond Győző
Gomba és hagyomány
A kései laskagomba (Pleurotus ostreatus)

Az általánosan ismert gombák egyike, főleg mert termesztett változata gyakran kerül a piacra és az üzletekbe. Jelenleg évente kb. egymillió tonnát állítanak elő belőle, főként Kínában, Németországban. A XX. század hatvanas éveiben Tóth László és Heltai Imre dolgozta ki a gomba szalmatáptalajon való mesterséges termesztésének nagyüzemi módszerét. Életmódja szerint lehet szaprofita (korhadéklakó) és parazita (élősködő) egyaránt. Kétségtelenül legfontosabb farontó gombáink a laskagombák. A kései laskagomba többnyire beteg lombhullató fákon, illetve elhalt példányaikon, fatuskókon él, egyféle csokrot alkotva, ún. fehérkorhadást okoz, ugyanis a fa lignintartalmát bontja le, s ennek következtében annak színe elhalványodik. Valószínűleg a környezetvédelem szempontjából nőni fog jelentősége, mert előfordulhat, hogy használni lehet a szenynyezett talajok feljavítása, rekultiválása során, hisz enzimei más bonyolult szénhidrátokat is lebontanak, így alkalmas lehet az olajjal, kátránnyal szennyezett talaj megjavítására.
Csoportosan nyelvszerű, levelesen öszszetett, felfelé fordított kagyló alakú, színe kékesszürke, barna vagy fekete, és erre, valamint termőhelyére, termésének az idejére utal legtöbb népi neve: fehér lasa, /Gyergyó/, feketehátú (gomba) /Moldva (Bahána)/, bükkfagomba /Bánság, Csík/, bükkfalasa /Kászon/, bükkgomba /Beregi járás/, fagygomba /Zemplén/, kék törzsök / Máramaros (Péterfalva)/, őszi lasagomba /Sóvidék/, szürke lasa /Gyergyó/. Más elnevezései nálunk: lasa(gomba)/, Csík, Háromszék, Marosszék, Nyárád-mente, Sóvidék, Udvarhelyszék/, géva v. gíva /Zselic/, gilvagomba /Baranya/, hlává /Máramaros (Felsőróna)/, szleme / Máramaros (Visk)/. Név nélkül is ismerik például Kolozsvárt, az üzletből tudnak róla. Máramarosban, a kárpátaljai Técsőn lejegyzett fokhagymázó neve az étkezésben való felhasználására utal. Ehető, sőt fiatalon nagyon ízletes (az idősebb termőtesteknek rágós a húsuk). Általában tokánynak, paprikásnak, illetve tojásosan (például kirántva) készítik meg a magyar nyelvterületen. Ismert levesnek, savanyúságnak, és ledarálás után fasírtnak és újabban még gombakolbásznak való felhasználása is. Lelley János számol be róla, hogy a krefeldi (Németország) gombatermesztési kutatóintézetben egy alkalommal az újságíróknak kóstolóként egyidejűleg borjúhúst és rántott laskagombát, „borjúhúsgombát” tálaltak fel. A résztvevők semmilyen minőségi különbséget nem észleltek. A továbbiakban ismertetek néhány gyűjtőutamon lejegyzett laskagombás receptet.
A megfelelően előkészített (megtisztított, apróra szeletelt) gombán kívül - ajánlottak: szárított vargánya (tinóru), illetve fagygomba (kései laskagomba, Pleurotus ostreatus), potypinka (gyűrűs tuskógomba, Armillaria mellea) - borsot, sót teszünk a fövő vízbe. Jó, ha kolbászt is (füstöltet) karikára vágva. Meg szoktuk abálni a szárított vargányát úgy, hogy vízzel felöntjük a felaprózva olajban kissé megsütött gombát. Egy óra körülig tart a főzés. A rizset csak akkor tesszük bele, mikor a gomba majdnem megfőtt, 4 literes fazékba félmaréknyit.
Hordós káposzta levéből felfőzünk, s veszünk belőle egy keveset a gombalevesbe (van aki káposztát is). Elmondta Koritár Gyuláné (72) a Zemplén megyei Mogyoróskán 1999 októberében. Van aki háznál vagy pincében termesztette a fokhagymázót. A levest belőle fokhagymás rántással készítjük. Oda a zsírt, benne mikor a liszt megpergelődik utána az apróra vágott fokhagymát beléöntjük. A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, külön megfőzzük, és hozzá tesszük a vízzel feleresztett rántást. Ecetet, sót, tejfölt is teszünk belé. A végén összefőzzük az egészet s megvan a fokhagymázó leves.
Elmondta Bartosné Román Jolánka (65) a kárpátaljai Técsőn 1997 októberében. Gombasalátához valók: 2 kg gomba, 5 kg káposzta, 1 kg murkó (sárgarépa) 1 kg hagyma, 1 kg (zöld) paprika, 1 liter olaj, ˝ liter ecet, só bors, babérlevél. Miután a gombát megabároltuk, ezeket összesütjük, utána forrón üvegekbe, dunsztba tesszük. Ha kihűlt, kész. Ecetesen savanyúságnak használjuk. Ekkor ecetes szirupot öntünk a megabárolt gombára, teszünk belé borsot, babérlevelet is.
Elmondta a gúti (Beregi járás, Kárpátalja) gombakirály, Antal Irma (80) 1997 októberében. A feketehátú gombát legtöbbszö kisütik forró olajba, mint a húst.
Elmondta Kozsokárné Józsa Anna a Bahánán (Moldva) 1995 októberében.
Kivételes gyógyhatását elismeri a népi és a hivatásos gyógyászat egyaránt. A laska szárazanyagának mintegy negyede fehérje és ötven százaléka szénhidrát. Zsírtartalma alig 1-2 százalék, 6-10 százaléka ásványi só (főképp kálium és foszfor). Jelentős C- és B-vitamin tartalma. Fontos folsavforrás. 100 grammos adagja a napi szükséglet 25 százalékát képes kielégíteni. A folsavhiány vérszegénységet és a vérkép kóros elváltozását okozza. Japánban a laskagomba vizes kivonatával elérték a daganatok növekedési sebességének a csökkentését. A kísérleti állatokon végzett vizsgálatok igazolták koleszterincsökkentő hatását. Az embereknél naponta 3-9 gramm szárított és porított gomba elfogyasztását ajánlják. A hagyományos kínai gyógyászatban a vénák erősítésére és az inak lazítására használták.

<< vissza