Bartha Tibor
A rovarvilág építőművészei

A több mint 350 millió éves múltra visszatekintő rovarok (Insecta) az ízeltlábúak állattörzsének legnagyobb fajszámú és tömegű, a szárazföldi gerinctelenek legmagasabb fejlettségű állatcsoportját alkotják. Agyuk a fejükben található idegdúcokból (ganglénák) áll amely a párosan elhelyezkedő hasidegdúcláncban folytatódik, s a vegyi anyagok, színek, hangok, illatok stb. érzékelése mellett már egyszerű tapasztalatok kiértékelésére is képes. Testük minden esetben három elkülönült részre tagolódik: a szájszerveket, csápokat és szemeket hordozó fejre, az alul három pár lábat, felül egy vagy két pár szárnyat működtető izmokkal szinte teljesen kitöltött torra, és az emésztő és párzószerveket, esetleg a faroktoldalékokat hordozó potrohra. Részleges, vagy teljes átalakulással szaporodnak, az utóbbi esetben a bábból kikelt rovar már nem növekedik tovább, vagyis a lárva a rovar fő táplálkozási stádiuma. Általában váltivarúak és petékkel szaporodnak, de elevenszulok is akadnak köztük. Építményeik az állatvilág nem csak legváltozatosabb, de legcsodálatosabb alkotásai is a földön. Palaházak, csootthonok Az osi rovarcsoportot képviselo kérészekkel lépünk a rovarok gazdag és sokoldalú építomuvészeinek világába. A kérészek (Ephemeraptera) karcsú testu, gyenge kitinpáncélzatú, suru szárnyerezetu rovarok. Közös jellemzojük a potrohuk végén lévo két igen hoszszú faroktoldalék, amely gyakran egy hajlékony finom végfonalat fog közre. Lárváik a vízi életmódhoz alkalmazkodtak, trachea-kopoltyúkkal lélegeznek amelyek a potrohuk két oldalán helyezkednek el. A csoport legismertebb tagja a rövid életu Tiszavirág (Polingenia longicauda) az európai kérészfajok legnagyobbika. Testhossza 25-40 mm, amelyhez még két igen hosszú faroktoldalék is tartozik, végfonala, azonban igen rövid. Szárnyai egyszínu füst-barnák. Lárvája nagyobb folyóvizeinkben különösen hosszú ideig (3 év) él ahol nemcsak az iszapban de a folyópart agyagos oldalába sokszor vízszintes helyzetu „U” alakú járatot, lakást váj magának az elso lábain lévo fogazott kitintarajok segítségével. Mivel bábállapotuk hiányzik, a csootthonban találnak védelmet átalakulásukig, amely ido alatt hússzor is átesnek a vedlés kényes és bonyolult folyamatain. Fejlodésük utolsó szakaszában szinte egyszerre, óriási tömegben másznak ki a vízbol s egy újabb vedlés után válnak nemzové és szárnyat bontva násztáncaikkal felhoként árasztják el a folyó felületét, gyorsan lepetéznek s alig néhány óra múlva már csak a levedlett borök milliói tanúskodnak az élet e fantasztikus szerelmi légyottjáról. A tiszavirág lárvájához hasonló, vakon végzodo, vagy U alakú járatot, menhelyet készít magának a patakok, folyók, tavak partjának nedves homoktalaján élo legnagyobb fülbemászó faj, a Parti fülbemászó (Labidura riporia) is. Lakása elkészítéséhez rágó szájszerveit, és elso lábait használja, amelyekkel akár két méter mély járatot is képes kiásni, amelynek kiszélesedo végébe húzódik a tél hidege elol. De e teljesítményén is túltesz egyes fülbemászó fajok, sajnos csak kevesek által ismert ivadékgondozó tevékenysége, amely nem csak a peték gondozására, de a kikelt ivadékok táplálkozására, védelmére is kiterjed. A földbevájt otthon Az ivadékgondozás egyik legszebb példáját a rovarok világában, a minden alapot nélkülözo fura névre keresztelt Közönséges fülbemászó (Forficula auricularia) nyújtja. Ez a gesztenyebarna, sárga lábú, vörös feju 10-20 mm hosszú rovar, lapos potroha végén félelmetesnek tuno fogókat hord, amelyekkel a rövid pikkelyszeru elso szárnyai alatt, háromszorosan összehajtogatott hártyás szárnyait bontja ki, s párzás közben a hím a nostényt tartja vele. Kedveli a páradús helyeket ahol elfekvo fatörzsek, kövek alatt a talajban, rejtett életmódot folytat, ahonnan többnyire csak éjjel jár apró rovarokból és szerves hulladékokból álló tápláléka után. Tavasszal, vagy osszel a nostény a talajba egy ferde lefutású kb. 6 cm hosszú folyosót ás, amelynek végébe egy vízszintes helyzetu szélesebb költoüreget kapar s ebbe helyezi el 20-40 db. ovális alakú, sárgás petéit. A lerakott petéket az elso pillanattól éberen orzi és nyalogatja, hogy megelozze azok elgombásodását, mi több a távolabbra gurult petéket gondosan összeszedi és a helyükre hordja, míg az elpusztultakat eltávolítja költoüregébol. A kikelt lárvákat apró, puha rovarokkal táplálja és odaadóan védelmezi míg azok 5-6 hét elteltével már önállóan is képesek megszerezni táplálékukat a talaj felszínén, de anyjuk még itt is gondoskodik róluk. A felszínen táplálkozó fiatalok nappalra rendszeresen visszatérnek a közös költouregbe, míg oszire el nem érik teljes fejlettségüket azaz ivaréretté nem válnak, s örökre búcsút nem vesznek az anyai gondviselés e csodálatos helyétol, a földbevájt családi otthontól. Kürtobölcsok A rovarok törzsfajának egy osi hajtása az egyenesszárnyúak vagy Orthopterak rendje. Az ide tartozó sáskák, szöcskék és tücskök testfelépítése, az eros rágó szájszervek, a járó és ugrólábak, az elso keskeny pergamenszeru és a hátsó legyezoszeruen összehajtható hártyás szárnyak és a faroktoldalékok nem sokat változtak az évmilliók során. A rovarvilág közismert mesterdalnokai ok. Tökéletlen átalakulással fejlodnek, vagyis a petébol a felnott állathoz hasonló utód bújik ki, csak méreteiben kisebb. A legtöbbjük növényevo de néhány ragadozó is akad köztük. Egyes fajok az átlagostól eltéroen igen különös bölcsoket építenek utódaik számára. A robusztus testu, cseresznyepiros lábszárú Olasz sáska (Calliptamus italicus) a napsütötte domboldalak, síksági legelok, kétszikuekben bovelkedo napos lejtok lakója. A hím testhossza 15-20 mm körüli, míg a nostény a 40 mm nagyságot is elérheti. Teste barnásszürke, suru sötétbarna foltokkal díszítve. Hátsó szárnyainak belso fele rózsaszínu. Különös, a sáskáktól eltéro módon rágóit összedörzsölve énekel. Petéit sem rakja csak úgy egyszeruen a talajba mint rokonai, hanem igen érdekes módon gondoskodik azok biztonságáról. Peterakáskor ugyanis a nostény egy mély kürtot ás a földbe eroteljesen megnyúlt potroha segítségével, amelyen ilyenkor a szelvények annyira eltávolodnak egymástól, hogy a köztük lévo hártyák teljesen kifeszülnek szinte megduplázva a potroh hosszát. A kivájt kürto falait gondosan kibéleli mirigyváladékával, majd az így elkészült keményfalú bölcsobe helyezi petéit s azt végül befedi. Érdekes még, ha életkörülményeik kedvezoek, a lárvákból magányos sáskaalakok fejlodnek, de ha a lárvák táplálékhiány miatt összezsúfolódnak, alakjuk és színük megváltozik s a hírhedt vándorsáskákhoz hasonlóakká változnak át (gregoria-fázis) s igazi „Istencsapásaivá” válnak a termoföldnek. A bölcsoépítés nagymestere a vedlés után bágyadt arany fénnyel ragyogó, amúgy zöld vagy világosbarna testszínu, Aranyos sáska (Chrysochraon dispar) is. A hím 16-18 mm hosszú, szárnya majdnem a potroh végéig ér, míg a testesebb nostény akár 26 mm hosszúságura is megno, de rövid lándzsa alakú szárnyai alig érik el a potroh felének hosszát. A talajon vagy a növények szárán egyaránt ügyesen mozog. Petebölcsojét is a növények (szeder, angyalgyökér, gyékény) szárába helyezi el, igen körültekinto módon. Egy mély, több centiméter hosszú üreget váj a petézésre kiszemelt növény szárába, majd a keletkezett cso belsejét mirigyváladékával simára béleli. Az így elkészült bölcsobe aztán 10-30 db hosszúkás petét rak s a bölcso nyílását gondosan váladékával zárja le. Az ily módon elkészült, jól rejtett bölcsorol kívülrol semmi jel sem árulkodik, többnyire biztos védelmet nyújt a benne rejtozo peték számára. Habbölcsok Egyes sáskafajok igen különös peteburkot alakítottak ki az evolúció folyamán utódaik védelmének érdekében. Ilyen peteburokban jönnek a világra a kicsiny Smaragdzöld sáska (Euthystira brachyptera) utódai is. Magas fuvu hegyi réteken, dús növényzetu nedves területeken, tisztásokon találkozhatunk ezzel az élénkzöld színu, aranyosan csillogó kis állattal. A hím 15 mm, a nostény pedig 26 mm hosszú, nagy szárnya többnyire csökevényes, tojókampói igen karcsúak és megnyúltak. Peterakáskor a nostény lábával zsenge fuszálakat húz össze (vagy a hosszú levelu füvek felso részeit) kis csomóba, potrohából habos váladékot présel a szálak közé s ebbe a habágyba 5-6 petét helyez. Többször is megismétli e folyamatot, míg petekészlete ki nem ürül. A habágy néhány óra alatt megszárad és tartós védelmet nyújt, úgy az idojárás viszontagságai, mint az ellenségeivel szemben. Osszel a peteburkok az elszáradt levelekkel az avarba kerülnek, ahol azok védelmében vészelik át a telet. Tavasszal kelnek ki a szüleihez teljesen hasonló apró, kis sáskák. A legtökéletesebb habbölcsot vagy petetokot a rovarvilág réme az Imádkozó sáska (Mantis religiosa) készíti. Ez az eros fogókarokkal rendelkezo 40-70 mm nagyságú rovar színét a környezete színétol függoen képes zöldre, vagy barnára változtatni. Feje mozgatható és irányítani tudja tekintetét. Napos, bokros lejtokön, száraz, magas fuvu mezokön különös testtartásban, mozdulatlanul várja be a gyanútlanul közelébe merészkedo áldozatot, amelyet aztán a furészfogakkal ellátott hatalmas fogólábaival villámgyorsan magához ránt. Nem csak nálánál testesebb rovarokkal, pókokkal de apró gyíkokkal is képes elbánni. Ragadozó természete párzáskor se lankad, olyannyira, hogy gyakori a párzás közben leharapott feju, nyakú, féltorú hím, amely még így is képes folytatni a megkezdett aktust, míg a nagyobb testu nostény jóízuen falatozik belole. Mi több a párzás még akkor is végbemehet, ha a hím már az elso közeledésnél elveszti fejét, mert fej nélkül is tud még járni, a nostényre mászni, megkapaszkodni és párzani vele. Itt nem csak a hím elképeszto életereje játszik fontos szerepet, de az aktus befejezését irányító gátlóközpont is amely a torokdúcban székel s amelyet a nostény már rég lenyelt. Ebben az esetben az életfunkciók és ivarszervek mozgásának irányítása a hasi idegdúcokra hárul. Petetokja a rovarvilág egyik legtökéletesebb alkotása. Jellegzetes nyitott ovális alakú, okkersárga színu, egyik felén tompán lekerekített a másikon hegyesen kihúzott, átlagosan 40 mm hosszú, 20 mm széles selyemszeru, habos szerkezetu tok, amelyet a nostény tompa végével növények szárára, ágakra, kövekre ragaszt. A levegon megszilárduló petetok réteges felépítésénél fogva nem csak rendkívül eros, de kituno hoszigetelo is. Belsejében a peték a tengely irányában körívszeru rétegekben helyezkednek el egy igen eros vékonyfalú burokban, amelyet a petetok igen kemény külso faláig egy széles levegovel telt habburkolat tölt ki. Kivételt képez a petetok belsején a kívülrol is jól látható hosszanti cserépszeruen egymásba illeszkedo pikkelysor amely egyelore a majd kikelt utódok kijárati nyílásait zárja le. Egy valóságos termopán doboz ez. A természetes szelekció egy csodálatos remekműve. A petékbol kikelt kicsinyek nemcsak külsoleg hasonlítanak a felnőtt állatokra, de öröklött ragadozó természetükben is, így a legrövidebb időn belül szétszélednek, hogy fel ne falják egymást.

<< vissza