Mara Árpád
166 éve született Herman Ottó

Herman Ottó 1835 június 26-án született Alsóhámoron (Felvidék). A Lexikonokban: természettudós - politikusnak illetve természettudós - etnográfusnak tüntetik fel. De tudományos munkássága nagyon szélesköru. Fo szakmáján, a zoológián kívül, néprajz, antropológia és a nyelvtudományok (publicisztika) terén is értékes és jelentos munkát fejtett ki. Találóan nevezte el a kor egyik hozzá közelálló életrajzírója, Lambrecht Kálmán, mesterét az utolsó magyar polihisztornak. Igaz, hogy ez a jelzo Herman tanítómesterét, Brassai Sámuelt illeti meg. Dr. Szilády Zoltán a születésének centenáriuma alkalmával a magyar tudomány Petofijének nevezte. 1864-ben Brassai Sámuel meghívására Kolozsvárra ment. Kolozsvár megnyitja elotte a szabad kutatás lehetoségét, Brassai és az erdélyi szellem nevelo hatása avatja Hermant igazán magyar természetkutatóvá. A Benkok, Tokék, Síposok és Bolyaiak klasszikus földje, a magyar tudomány egykori bölcsoje. Erdély nemcsak munkahely, hanem foiskola is volt számára, itt szervezte meg az önálló tudományos kutatás szellemi eszközeit, az erdélyi sajtó pedig kifejlesztette benne a magyar tollforgatás páratlan mesterét. Itt ismeri meg a kézdivásárhelyi születésu Borosnyai Camilla írónot, aki késobb a felesége lesz. A csapongva kutató életpályája ellenére a Mezoség kutatásakor maga mellé vesz két fiatalembert, akiknek szerepeket oszt és irányt jelöl meg. Elso tanítványai: Pungur Gyula és Tömösváry Ödön maradandót alkottak az állattan tudományában. Herman Ottó késobb a milleniumi kiállítás rendezésében és a Madártani Központ létesítésében vállalt foszerepet. Ugyancsak o az Erdélyi Múzeum rovar- és madárgyujteményének alapítója. Sorsfonala szerint Budapest Herman Ottó harmadik és egyben az utolsó életszíntere. Budapest hozott számára: dicsoséget, külso sikereket, még képviseloséget is, de szellemiekben csak szétszóródást és csalódásokat. Az érdeklodés sokirányúsága, a független szókimondás és a kritikai szellem, Herman Ottót az újságírói pályára vitte. Tudományos dolgozatai és írásai, a Természettudomány Közlönyében, a Természetrajzi Füzetekben, az Aquilában, az Ethnographiában, a Budapesti Szemlében, a Budapesti Hírlapban és Vasárnapi Újságban jelentek meg. Mégis nagyon sokszor mondta baráti körében: „Fiaim, ne forgácsoljátok el az idot apró cikkekkel. Könyvet írjatok…, mert a nemzetnek jó könyvekre van szüksége.” A hazája iránt érzett kötelességtudat késztette a rendkívül sok és sokféle munka megírására, kiváltképpen monografikus jellegu alkotásokra. Fontosabb muvei: „Erdély bor- és egyenesröptui” (1871); „Magyarország pókfaunája” (3 kötet, 1876-78 és 79); „Egy kártékony rovarról” (1876); „Korcsbogarak” (1877); „A magyar madárvilág ezidei vendége” (1875); „A magyar madártan irodalma” (1878); „A mezoség” (1879); „A magyar halászat könyve” (2 kötet, 1887-1888); „Az éjszaki madárhegyek tájáról” (1894), amely a nemzetközi ornitológiai irodalomnak is remekmuve (külföldi meghívásnak eleget téve végzett madártani kutatásokat a Spitzbergákon); „Az osfoglalkozások. Halászat és pásztorélet” (1898); „A magyar osfoglalkozások körébol” (1899); „A magyarok nagy osfoglalása. Elotanulmányok” (1909); „A magyar nép arca és jelleme” (1902); „A madarak hasznáról és káráról” (1901) amely három kiadást ért meg a szerzo korában; „Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország” (1907); „A madárvonulás elemei Magyarországon 1891-ig” (1895); „A miskolczi palaeolithlelet” (1893); „Petényi J.S. élete” (1891). A budapesti II. Madártani Kongresszus megszervezésével világraszóló hírnevet szerez. A madárgyujtés, a vonulás egységes, hálózatos megfigyelését és a madárvédelmet az o akaratereje tette nemzetközi kérdéssé. Amit az ornitológia szolgálatában tett, azzal vált halhatatlanná. Élénken részt vett a tudományos és társadalmi életben. Választmányi tagja volt a Kir. Magyar Természettudományi Társulatnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. Aktív tagja volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, a Magyar Földrajzi Társaságnak, a Magyar Földtani Társulat barlangkutató bizottságának, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek és számos külföldi ornitológiai egyesületnek. Munkásságát a Kir. Magyar Természettudományi Társulat a Szily Kálmán — aranyemlékérem és jutalom, a Magyar Iskola — Egyesület az Andrássy — érem odaítélésével jutalmazta és ezen kívül még számos kitüntetést és elismerést szerzett.

<< vissza