Szombath Zoltán
A kuvik (Athene noctua)

Tudom, hogy a baglyokról értekezni még ma is hálátlan, de nemes feladat. A madárvilág eme mártírjainak ugyanis sok barátja, de még több ellensége van az emberek között. De nemcsak a „gondolkodó” lények egy része üldözi oket, hanem a szarkák, varjak siserehada sem hagy nyugtot a napfényre kimerészkedoknek. Mert ok az éjszaka titokzatos lovagjai, akiktol rettegnek álmukban a fény rabjai, a sötétben rosszul látók, s az ismeret-vakságban szenvedok egyaránt. A madarak és kisemlosök az életüket féltik, de az ember babonával táplált gyulölete érthetetlen a XXI. században. Hiszen, már jó ideje tudjuk, hogy ezek a buksifeju, nesztelen-röptu, nagy szemu lények a mi ingyen-napszámosaink. Ennek bizonyítására hadd mutassam be a kuvik étlapját amit a szakemberek számtalan bagolyvacsora maradványaiból állítottak öszsze: pockok 78,6%, egerek 10,6%, cickányok 2,2%, madarak 2,5%, hüllok és kétéltuek 5,4%, s a hátralevo hányad a rovarvilág képviseloibol tevodik össze. Nos, ha a bagoly-gyulölok is vallják azt, hogy; „az ellenségeim ellensége a barátom”, akkor erkölcsi kötelességük lenne keblükön melengetni a pockok, egerek, patkányok légióit, hiszen a baglyok ezeknek halálos ellenségei. De az eloítélet és a babona soha sem volt barátja a pártatlan, logikus gondolatoknak, mert ezek derékba törték volna évezredes, féltett karrierjét. Akkor pedig a kis kuvikot sem tudnák többé halálmadárnak nevezni, — és ne adj isten — a pallosjogú bírák talán még a vádlottak padjára is kerülnének. „Halált jövendöl a kuvik a házteton” — vallják ma is a mindent-jobban-tudók, s ezért megfeszítik ot. Pedig a „bunös” csak a lámpa fénykörébe gyult rovarokra vadászgatott, s hangos kuvikolással nem a halált hívta, hanem a párját, boséges vacsorára. De hajdanán, a petrólos antivilágban csak ott pislákolt a lámpa, ahol beteget kúráltak, virrasztottak a hozzátartozók, s ahol az elmúlás, osztogatta a fájdalmat, vagy a halált, szeszélye szerint. S ha ilyenkor elhangzott a „halálmadár” hívó szava, és netalán a haldokló is bevégezte földi pályafutását, a tehetetlen családtagok rögtön kis barátunkra sütötték a halál-jövendölés bélyegét. Ezért láthatunk még ma is csurkapura kiszegzett bagolytetemet néha, elrettento példaként. Pedig ez az igazságtalan bosszú szégyenletes és hiábavaló törekvés az örökkévalóságra. Tudatlanságunk és hálátlanságunk bunjele. Úgy látszik, tisztában volt ezzel báró Amádé László bössi foúr, pozsonyi királyi koronaor, aki 1754-ben a kuvikok védelmében szólalt fel a törvényhozó testületben. Javaslatára királyi rendelet jelent meg, mely 3-tól 10 évig terjedo börtönre ítélte azokat, akik szándékosan pusztítják a baglyokat. De még ezzel sem elégedett meg az úr, mert távoli vidékekrol baglyokat hozatott birtokára, és ezekre külön felfogadott bagoly-csoszök vigyáztak. Mítosz. Ennél jobb sorsa, talán, csak Athénban lehetett a kuvikoknak, ahol szentként tisztelték oket, mint Pallas Athene, a bölcsesség istennojének kedvenc madarát. E szellemi rokonság tudatában nevezte el Athene noctua-nak ornitológus keresztapja a kuvikot. „Halálmadár és szent bagoly”...emberi ítéloképességünk két véglete..., szerintem az igazság valahol középen van... No! — ne huhogjatok rám baglyok, hiszen az okos Athene nimbusza sem szenvedett nagy kárt, mikor az olümpuszi szépségverseny városi szakaszán nem o lett az óhajtott díj birtokosa. És nem kisebb személlyel osztozott a vesztes sorsán, mint Artemisszel, aki foglalkozását tekintve a vadászat istennoje, az erdok és állatok pártfogója volt. Pedig ígértek ok Párisnak bölcsességet, Ázsia feletti uralmat, de a verseny nagydíját mégsem nyerték el. „A legszebbnek”, — mondta a pártatlan döntobíró — és átnyújtá az aranyalmát a szépség istennojének, Aphroditének, cserébe szép Helénáért... Ugye, hogy a vesztesek ígéreteikben rosszul ítélték meg az ifjút? Ugye, tudhatták volna, hogy Párisnak nem kell a tudás, sem a hatalom?... hiszen a dalia akkor még éretlen volt a plátói szerelemre. ...És valóság. Most pedig lépjünk ki a mítoszok és babonák világából mai ismereteink reálisabb színpadára, ahol sem a rivaldafény, sem a misztikum árnyai nem rontják a szemet. A kuvik szinte galambnagyságú, de kurtább madár. Felül barnás színu, világos pettyezéssel, alul fehéres, hosszanti barna foltozással. Testsúlya 130-200 gramm. Kiterjesztett szárnyaival 57 - 60 centiméternyi légteret ölel át. Farka rövid, kerekded, röpte nesztelen. Csüdjét sörteszeru tollak borítják. Fültollai nincsenek, arcán gyengén fejlett fátyol látható. Begye nincs, akárcsak a többi bagolynak. A táplálékkal lenyelt szort, tollakat, kitinvázat köpet formájában visszaöklendezi. De a csontokat sem emészti meg ezért köpeteiben megtalálható a lenyelt pockok, egerek teljes csontváza is, igaz, egy kissé összekuszált állapotban. De az ornitológusok ennek is örülnek, hiszen ebbol tudják kikövetkeztetni egy-egy bagolycsalád igazi menüjét. Állandó madár, de egyesek kóborlásra is elszánják magukat, ha télen a táplálék megcsappan. Foleg falvakon él, de a városi körülményekhez is tud alkalmazkodni. Öreg erdokben, kertekben is jól érzi magát, de sivárabb területeken is elofordul. Odvakban, padláson, tornyokban költ szívesen, de a sziklák, löszfalak és várromok repedéseit is kedveli. Még a mesterséges odvakban is megtelepszik. Fészket nem épít. Tojásait (4 - 6 ) a puszta aljzatra helyezi. Ezek fehérek, alakjuk kerekded. Átlagos méretük 33,6 x 28,1 mm. (maximum 37 x 30 mm). Súlyuk egyenként 15-16 gramm. Évente egyszer (ritkán kétszer) költ. Április végén, május elején rakja le fészekalját, és már az elso tojásra ráül. Ezért a fiókák a tojáslerakás sorrendjében kelnek ki. Csak a tojó kotol 28 napig. A fiókanevelésben mindkét szülo részt vállal. Ilyenkor nappal is vadásznak, foleg boros idoben. A fiatalok 4-5 hét után hagyják el a fészket. Nyáron foleg nagyobb testu rovarokkal táplálkozik, de a kétéltueket, hülloket sem veti meg. Télen — ezek hiányában — csak kisemlosöket, néha madarakat (foleg verebet) fog. Elterjedési területe nagyjából az északi szélesség 20 és 50 foka közé esik, Skócia, Írország és Skandinávia kivételével Európában mindenütt megtalálható. Ázsiában, Kínáig ér birodalma. A mediterrán medence partjait szintén kedveli. De Etiópiát és az Arab-öböl déli részét is hazájának tekinti. Az Indiai-óceánt is átszelte madarunk, mégpedig az ember segítségével, aki 1906-ban Új-Zélandon is meghonosította ezt e kis vadászt. Angliában már egyszer kipusztult a kuvik, de 1870-ben v isszatelepítették a szigetországba. Élohelye általában 1300 méter tengerszint-feletti magasságig terjed, de Oroszország melegebb részein (délen) 4000 méterig is felhatol. Itt a tél vadsága, s a hótakaró idotartama határozza meg a faj jelenlétét. Európai állománya 250 ezer párra teheto. Ehhez adódik a pontosan fel nem mért oroszországi (10-100 ezer) és törökországi (5-50 ezer) populáció. Romániában kb. 29.000 pár költ. Az intenzív mezogazdasági termelés és az élohelyek eltunése negatív irányba befolyásolja az állomány nagyságát. Hollandiában, például, 1970 és 1980 között felére csökkent a kuvikok száma. 1970-tol majd mindenütt ez tapasztalható, csak Dél-Európában stabil az állománya. A 92/2000 február 7-én elfogadott kormányrendelet szerint elpusztítója félmillió lejre büntetheto.

<< vissza