Balogh Alpár
A folyami rák, vagy nemesrák (Astacus astacus)

Románul rác fluviál, népies elnevezése szabórák (a Maros mentén) mely elnevezést ollói után kapta. Ki ne ismerné az “úgy halad, mint a rák”, vagy az “egy lépést előre, két lépést hátra” népi szólásainkat, melyek a kitűzött cél eléréséért küzdő, de azt valamilyen okból el nem érő emberek egy helyben, vagy éppen hátra való haladását fejezik ki. Ezek a szólásaink is, mint a többi népi szólásunk, a népi megfigyelésen, mégpedig a rákok megfigyelésén alapulnak. A folyami rák (Astacus astacus) az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a rákok (Crustacea) osztályába felsőrendű rákok (Malacostraca) alosztályának, a tízlábú rákok (Decapoda) rendjébe, az édesvízi rákok (Astacidae) családjába tartozik. Mint elsődlegesen vízi állat kopoltyúval lélegzik. Külsejét tekintve, a felületes szemlélő, már akinek a szeme elé kerül, akár egy ágas-bogas fadarabkának is nézheti. Ott pár lába közül az elülső pár egy-egy nagy ollót visel. A következő két pár lábán csak kisebb ollók vannak. Lábainak és ollóinak alsó fele, különösen az izületeknél, piros. A fej hátulsó felén hátranyúló hátpajzsuk (karapax) van, mely szinte teljesen körülzárja a testet (kacsakagyló). A hátat pajzs módjára lazán takarja. Feltűnőek a páros szemek, melyeket nem lehet összetéveszteni más rákok páratlan naupliusz szemével. Színe a szürkés-vörhenyesbarna különböző árnyalatai lehetnek. Színével alkalmazkodni tud a környezetéhez. Partra kerülésekor teste kiszáradásáig képes légköri levegővel is megélni. A közepes termetű rákok közé tartozik. Test hossza 12-16 cm között váltakozik, de már vannak adatok 18-20 cm-es, sőt 25 cm-es hím példányokról is. A hímek általában 3-4 cm-rel nagyobbak a nőstényeknél. Akár 20 évet is élhetnek. A puha testét védő páncélt növekedés közben többször leveti. Életének első évében, amikor a növekedés a leggyorsabb, nyolcszor is vedlik. Második évben ötször, később már csak egyszer. A vedlésben lévő rákot hívjuk vajráknak. Ilyenkor gyenge és védtelen, s még fajtársainak is áldozatul eshet (kannibalizmus). Létfontosságú szervei az ollói, melyekkel vízinövényeket, -csigákat, -férgeket, kagylókat, apró halakat zsákmányol, de megeszi a dögöt is. Elméletileg mindenütt otthon lehet, ahol oxigéndús, lassú folyású folyók, patakok vannak, de megtalálható jó vízminőségű tavakban is. Elsősorban az olyan vízszakaszokat kedveli, ahol vízre hajló ágak, belógó gyökerek találhatók. A nappalt rendszerint a maga készítette üregben tölti. Főleg éjszaka aktív. Rejtélyes vízi életmódja miatt szaporodásbiológiája tartogathat még meglepetéseket. Általában szeptember-októberben párzik. A nőstény november-decemberben 70-250 petét rak, és gyorsan szilárduló anyaggal a potroh úszólábaihoz erősíti. A petékből dekapodit-lárvákként kelnek ki az utódok. Ameddig szík anyaguk tart, ollóikkal az anyaállatba kapaszkodnak, s csak később válnak önállóvá. A fiatal példányok 3-4 évesen válnak ivaréretté. A valamikor nagyon gyakori faj, nemcsak a XIX. századi rákpestis, de a vizek egyre aggasztóbb elszennyeződése, húsának ízletes volta miatti horgászata folytán, mára egész Európában erősen megritkult. Éppen ezért fokozottabb védelemre szorul. Ennek dacára napjainkban is orvhalászok üldözik. Fogása általában rákfogó hálóval, rácsával történik. Ez amolyan emelőhálóféle, melynek közepét romlott, szagosodó hússal (döggel) csalizzák fel, és leengedik a rákgyanús vizek fenekére. Jó félóra elteltével a hálót felemelik, a zsákmányt kiveszik, és kezdődik minden elölről. A túlzott hálós halászata a lakosság gyarló anyagi helyzetével van kapcsolatban, hiszen az étteremtulajdonosok szép pénzt fizetnek 1 kg friss, konyhakész rákért. A vizek szennyeződése, hálós halászata, a gyenge és megvesztegethető őrtevékenység, a természetvédelmi nevelés, a népszerűsítés hiánya miatt, a folyami rák jövője még korántsem biztosított, sok más állatfajtársaiéval együtt.

<< vissza