Dr. Kiss J. Botond, Szabó László
A fehérfarkú lilebíbic első bizonyított fészkelése Európában (Chettusia leucura)

Európa egyik rendkívül ritka kóborló madárfaja a fehérfarkú lilebíbic (Chettusia leucura), olyannyira, hogy Mitchell és Young szerint, 1997-ig mindössze 22 európai megfigyelése volt ismert. Bár egyes szerzők szerint, fészkel a Volga torkolatvidékén, a kézikönyvek nem sorolják az Európában fészkelő madárfajok közé.

A Káspi tengertől keletre a Balhas tóig, Közép-Ázsia félsivatagos sztyeppéin lassú folyók mentén, valamint Irán és Irak egyes részein honos. Legnyugatibb populációi a Káspi tenger északi részéig nyúlnak ki de újabban Délkelet-Törökországban és Azerbajdzsánban is költ. Rendszerint más parti madarakkal közösen , de leggyakrabban gólyatöcsökkel együtt képez laza fészkelő telepeket. Úgy fészkelő, mint telelőhelyein is kedveli az alacsony növényzettel borított sós vagy félsós mocsarakat, folyópartokat. Kontinensünkön rendszerint magános példányokat láttak e ritka fajból, csak néhány esetben volt együtt megfigyelhető két-három példány.

Romániai előfordulása a múlt század végétől ismeretes, 1895 jún. 15-én gyűjtöttek be két bizonyító példányt Brăila mellől, a dobrudzsai Pisica helységben. 1977-ig nincsen ismert adata, de ekkor P. Weber megfigyel egy magányos példányt Istria környékén. 1981 májusában ugyancsak az Istriai szikeseken figyel meg hosszasan és fényképez Kiss J.B. egy fehérfarkú lilebíbicet, először gyűjtve adatokat e madár európai táplálékszerző magatartásáról.

A 2000. év hozzájárult azon feltételezés megerősítéséhez, hogy a fehérfarkú lilebíbic a ‘60-as évektől kezdődően terjeszkedő hajlamot mutat nyugati és északi irányban, esetleg bizonyos időjárási körülmények befolyásolták a megszokott vonulási útvonalat.

Ez év április 30 – júl. 16 között több alkalommal is megfigyeltük a fehérfarkú lilebíbic viselkedését, táplálkozását, nászjátékát, párosodását valamint sikeres fészkelését a román tengerparton, összesen min. 43, max. 54 példányt észlelve.

A megfigyelések ápr. 30-án kezdődtek, ekkor 2 példányt,máj. 1-én hármat, 2-án 4 fehérfarkú lilebíbicet észleltünk a Sinoe tó keleti partszakaszán,a tengerpert közelében. Ebben az időszakban a megfigyelt madarak számát max. 9-re becsültük, de egyidejűleg csak négy példányt sikerült egyszerre megfigyelni. Nem voltak ijedősek, a gépjárműveket, megfigyelőt aránylag közelre bevárták, majd nagyon lassú 20 – 30 m-es repülés után ismét leszálltak táplálékot keresni.

Táplálék keresése közben a még száraz szteppéi és sótűrő növényzet között, nyújtott nyakkal, gyakran meg-megállva, lassan mozogtak, begázolva a kisebb pocsolyákba is. Legalább négy alkalommal fogtak távolról is meghatározható táplálékot. Ez minden esetben lótetű (Gryllotalpa gryllotalpa) volt, ami eddigi megfigyeléseinkkel egyezik, de más forrásmunkákban nem találtunk ehhez hasonló adatot. Figyelemre méltó, hogy a területen rendkívül sűrűn volt hallható e rovar pírregése és talán gyakoriságuk magyarázza a lilebíbicek ragaszkodását az ilyen táplálkozó helyhez. A madarak ide-oda lépkedtek a gyérengedett homokfoltok között, kerülve a magasabb, sűrű növényzetet. Néha leültek a talajra, körülményesen, oldalozó mozgások közepette ereszkedve le. Nem kizárt, hogy e mozgások már az előzetes nászjátékok megnyilvánulásai közé tartoznak. Május 2-én a megfigyelt madarak lassú, nehézkes repüléssel északi irányba távoztak. Felröppenéskor legtöbb esetben a bíbicére emlékeztető kiáltást hallattak.

A további hetek folyamán a román tengerpart és lagúnarendszer kb. 80 km-es partszakaszát szándékosan átkutattuk mivel gyanítottuk e faj fészkelési szándékait . Három különböző helyen is megtaláltuk, és több alkalommal figyelhettük meg nászjátékukat, a párzást, a fészkelés tényét, körülményeit, valamint a fiókanevelés egyes szakaszait. A nászjátékok későig kitolódtak, két madár jún. 11-én még párosodott. Ilyenkor a hím sokáig, meg-megállva kísérgeti, majd igen gyorsan hágja meg a szárnyát félig kitáró, leguggoló tojót. Utána mindketten farkukat rázogatva belábalnak a közeli vízbe, néhány ivómozdulatot végezve.

Bár május közepétől két fészkelőtelep helye már ismeretes volt számunkra, az első fészkek megkeresését jún. 4-re halasztottuk. Minden jel szerint, ekkor a tojások már erősen kotlott állapotban voltak. Négy különböző telepen 4, illetve egy- és két pár fészkét sikerült biztosan azonosítani, de az egész fészkelő állományt mintegy 12 párra becsültük. A fészkek más parti madarak (elsősorban gólyatöcs (Himantopus himantopus), de küszvágó csér (Sterna hirundo), dankasirály (Larus ridibundus), fattyúszerkő (Chlidonias hybridus) és bíbic (Vanellus vanellus) laza, vegyes fészektelepén voltak. Minden fészkelőhelyen láttunk legelésző teheneket, nem idegenkedtek a szarvasmarháktól. Zavarás esetén elsőnek a többi költő fajok riasztanak, különösen a gólyatöcs, a lilebíbic pedig utoljára. Fészkét sem védi olyan határozottan, mint a körülötte lévő többi fajok. Inkább földre száll a közelben és mellét leeresztve, ide-oda szaladgálva próbálja vélt ellenségét elcsalogatni. Csak azon esetben közeledik jajongva, ha fészkét már közvetlen veszélyben érzi. A fészektelepek minden esetben szigeten voltak és víz vette körül őket. A fészekanyag néhány szál fűféléből áll, átmérőjük 13 – 17 cm, mélységük 3 cm. Rendkívül ritka fajról lévén szó, valamint a madarak zaklatását és gyűrűzését megelőzendő tényezők miatt, a fészkelő telepek helyének ismertetését még mellőzzük. Úgy döntöttünk hogy a fölösleges zavarás elkerülése érdekében, csak a telep szélén lévő három fészekaljat mérjük le bizonyíték céljából. A megvizsgált fészkekben 4- 4 tojás volt, formára és színezetre a gólyatöcs tojásaira hasonlítanak, de valamivel kisebbek.

A többi együtt fészkelő faj távozása után a fehérfarkú lilebíbic magatartása is változik, agresszívebb lesz s a vélt ellenséget nagy kiáltozással, rá-rácsapva röpködi körül. A vészhangokra a fiókák rögtön takarásba húzódnak, még a röpülős, nagyobb fiókák sem próbálnak menekülni... A potenciális ellenséget (sárgalábú sirály, dolmányos varjú) a territóriuma határáig hangosan kíséri, majd visszakanyarodik s fészkétől-fiókáitól kissé távolabb ereszkedik le a földre. Július közepéig a legtöbb fióka már röpképes lett, de ugyanekkor találtunk még megkésett, öklömnyi nagyságú fiókát is. Az egyidejűleg látott, legnagyobb számú, laza lilebíbic-csapatot júl. 15-én észleltük: 21 felnőtt- és 7 röpképtelen fiókát, ami eddig az Európában összesen megfigyelt példányok legnagyobb egyedszámnak felel meg.

A fehérfarkú lilebíbicet ugyancsak ez év május 8-án, Erdély szívében, a homoródszentpáli, (Hargita megye) halastavak iszapos partszakaszán figyelte meg Szabó László. Kora reggel, magános példány álldogált egy iszapos partszakaszon. Rövid ideig lehetett csak megfigyelni, mert a közeledés miatt keleti irányba végleg elrepült. Az itt készített felvételek csak bizonyító értékűek, de először igazolják e ritka ázsiai partimadár első erdélyi előfordulását, ugyanekkor a halastavak IBA (Important Bird Areas, azaz Madártanilag Fontos Terület) besorolásának jogosultságát.

Értesüléseink szerint, 2000 Május közepétől kezdődően külföldi madarászcsoportoknak is sikerült Romániában megfigyelni fehérfarkú lilebíbiceket az általunk már régebbről ismert területeken de ez idáig még hivatalosan nem értesítették a Romániai Ritka Madárfajok Bizottságát... Saját megfigyeléseink értelmében, kétségtelen, hogy az idén e madárfaj tengerpartunkon a szokásosnál gyakrabban, valamint meglepően nagyobb számban fordult elő és fészkelt sikeresen. Erre a jelenségre elfogadható magyarázat volna az, hogy a Szudán-Egyiptom irányából északnak vonuló, Káspi tengeri populációkból térítettek el csapatokat az idén nagyon gyakori déli és keleti szelek. Ezek a példányok a Fekete tenger nyugati partjain folytatták vonuló útjukat, de ugyanekkor közrejátszódhat a terjeszkedési megnyilvánulás , vagy az idei száraz és csapadékszegény időjárás. Elegendő adat hiányában, eddig nem állapítható meg, hogy véletlen eseményről, a fészkelőterület időszakos, pulzációs jellegű kiterjedéséről, vagy határozott kitolódásáról van szó. Tény, hogy megfigyeléseink először bizonyítják konkrét adatokkal a fehérfarkú lilebíbic első biztos és sikeres fészkelését Európai viszonylatban ill. Romániában.

Figyelemre méltó, hogy a vadászatot szabályozó, 103/1996-os törvényünk védelme a fehérfarkú lilebíbicre is kiterjed; a II. függelékben a 97. szám alatt , sárgalábú bíbic néven a védett fajok közé tartózik.

Tekintve, hogy a Romániai Ritka Madárfajok Bizottsága még nem rendelkezik saját kiadvány nyomtatásához szükséges anyagi lehetőséggel , az Erdélyi Nimród a továbbiakban is elvállalja a ritka madárfajokkal kapcsolatos hiteles megfigyelések közlését ismertető jellegű szinten.

<< vissza