Dr. Venczel Márton
A mocsári béka

A Romániában előforduló barna béka-fajok közül a legkisebb termetű, testhossza csak ritkán haladja meg a 7 centimétert. Síkvidéki nedves élőhelyek jellegzetes lakója. A szaporodási időszakban tömegesen keresi fel a megszokott peterakó helyeket. A hímek ilyenkor pompás azúrkék „nászruhát” öltenek. Erdélyben, a Partiumban, Máramarosban és Észak-Moldvában fordul elő. Szigorúan védett, jégkori maradványfaj.

Az állat teste viszonylag zömök, a fej elhegyesedő orrban végződik, a szemek mögött pedig messziről is jól látható sötét folt helyezkedik el. A test alapszíne a szürkésbarnától a sötét barnáig változhat, a hímek rendszerint világosabb színűek. A gerincvonal mentén gyakran sötét foltokkal határolt világos sáv fut végig. A háton kétoldalt további szabálytalan sötét, néha feketés foltok, vagy foltsorok alakulhatnak ki, a két váll között néha egy fordított „V” alakú rajzolat is megfigyelhető. A has tájéka egyöntetűen sárgásfehér színű. A felületes szemlélő az eddigiek alapján könnyen összetévesztheti az erdei békával, annál is inkább, mert elterjedési területük néhol átfedi egymást. Lássunk hát néhány sajátos jelleget, melyek alapján biztosan megkülönböztethető a két faj. Ehhez azonban ha csak néhány pillanatra is, de meg kell fognunk az állatkát. A mellső végtagon az első ujj hosszabb mint a második, a hátsó végtag sarokgumója pedig lapátszerűen kiugró és közel kétharmada az első lábujj hosszának — (az erdei békánál a sarokgumó jóval kisebb, nem éri el az első ujj fele hosszát). Ülő helyzetben az állat bokaízületei hátul nem érnek össze — az erdei békánál egymásra tevődnek, az állat törzse mellett előre hajlított bokaízület pedig a szem-, esetleg az orrnyílások magasságáig ér - az erdei békánál jóval túl ér az orrcsúcs magasságán.

Kora tavasszal, rendszerint már március első harmadában, a békák tömegesen keresik fel a petelerakásra alkalmas helyeket. A hímek nyiroktermelése ilyenkor jelentősen fokozódik, a bor alatti nyirokzacskók megduzzadnak, amely gyönyörű azúrkék szint kölcsönöz az állatoknak. Persze ez az állapot csak a szaporodási időszakra korlátozódik. A hímeknek belső hangzacskói vannak, így a leadott hívóhangok sem túl erősek, ismétlődő „ueg-ueg-ueg” sorozatokból állanak. A mintegy kétezer lerakott, megtermékenyített pete csomókban az aljzatra süllyed. Kezdetben sötét színűek, majd fokozatosan megduzzadva kivilágosodnak és a rajtuk képződő levegőbuborékok a felszínre emelik őket. A petékből 7-10 napra kikelő lárvák (ebihalak) mintegy 2 hónap alatt fejlődnek átalakulásra kész példányokká. A fiatal békák napközben is aktívak, míg a felnőtt egyedek csak szürkületkor indulnak táplálékszerző útra. A szaporodási időszakot leszámítva, nem tartózkodnak vízben, bár a vízközeli mocsaras réteket részesítik előnyben. A kedvelt élőhelyeken gyakran tömegesen vannak jelen, pl. a szakirodalomból jól ismert klasszikus élőhelyein, amilyen a Rétyi Nyír, vagy az Érmellék egyes helyei. Az utóbbi évtizedekben a síkvidéki mocsarak lecsapolása — úgymond „mezőgazdasági újrahasznosítása” — következtében számuk sok helyen drasztikusan lecsökkent.

A faj genetikai vizsgálatakor kiderült, hogy a Kárpát-medence populációinak génállománya nagyban különbözik az északibb területeken élőkétől, pl. a lengyelországiakétól. A jégkorszak idején az északi populációk feltehetően teljesen kipusztultak, a faj pedig úgy maradhatott fenn, hogy fokozatosan délebbi területeket foglalt el, többek között a Kárpát-medencében is. A glaciális időszak elmúltával az északibb területek újra benépesültek ezzel a hidegtűrő fajjal (napjainkban elterjedési területe eléri az északi szélesség 68’ 40’-ét). A genetikai vizsgálatok azt feltételezik, hogy az újratelepedés feltehetően kelet-európai, minden bizonnyal a Kárpát-hegyláncon kívüli populációkból történhetett. A Kárpát-medencében „rekedt” állomány pedig viszonylag elszigetelődve, igazi jégkori maradványként hirdeti a geológiai múlt „viharos” eseményeit. Már csak ezért is óvnunk kell e környezeti változásokra és erőszakos emberi beavatkozásokra egyaránt érzékeny állatfajt. Ritkaságára való tekintettel, a berni egyezményben, amelyhez Románia 1993-ban csatlakozott, a fokozottan védett fajok listáján szerepel. Segítségére elsősorban élőhelyei megőrzésével, de az állomány aktív védelmével lehetünk, különösen tavasszal, amikor felelőtlen haszonleső egyének — a tiltó rendeletek ellenére is — ”békacombnak” gyűjti.

<< vissza