Dr. Venczel Márton
A mocsári teknős

A mocsári teknős (Emys orbicularis) a leggyakoribb európai teknősfajnak számít. Elterjedési területe az Ibériai-, az Appenini-, és a Balkán-félszigettől Franciaországon át az Aral tóig nyúlik, de Közép Európában (Német- és Lengyelországban) felhatol egészen a Balti tengerig.

Az Ibériai-félszigeten és a Baleár szigeteken élő példányok kisebbek, hátpáncéljuk hossza 15-18 centiméter, míg a Krím félszigeten élőké a 30 centimétert is elérheti. A hátpáncél kevésbé feldomborodó, jóval vékonyabb mint a szárazföldi teknősöké. Zöldes-barna, vagy feketés alapszínű szarulemezek borítják, amelyeket világosabb, sárgás pontok díszítenek. A mocsári teknős fején és végtagjain a sárga pontok pontsorokba, néha összefüggő csíkokba rendeződnek. A mellvért mindig világosabb, gyakran sárga színű, sötétebb díszítéssel. A háti és hasi oldal közötti jelentős színkülönbség elősegíti a környezetébe való beleolvadást: a felülről a sötét hát, lentről a világos hasoldal látható kevésbé.

A mocsári teknős végtagjai jól elkülönülő ujjakban, ill. hosszú és éles karmokban végződnek. A hím és nőstény példányok különböznek egymástól, az előbbi mellvértje homorú, a farka pedig lényegesen hosszabb, mint a nőstényé.

A mocsári teknős élőhelye a lassúfolyású patakok, folyók, tavak, mocsarak, vizes árkok. A szárazföldön meglehetősen esetlenül mozog, de kitűnően úszik. A kiszáradó mocsarakat elhagyja és a szárazföldön átvágva próbál újabb vízi élőhelyhez elvergődni. Táplálékát kizárólag a vízből szerzi: vízi rovarokat, rovarlárvákat, halivadékot, kétéltűeket, ritkábban nagyobb halakat is elkaphat. A nagyobb zsákmányt karmaival tépi szét. Napközben sokat sütkérezik erre alkalmas vízközeli helyeken, vadászatra pedig főleg naplemente után indul.

3-15 hosszúkás, fehér tojásait a szárazföldön a saját maga által ásott gödörbe rakja, s gondosan betakarja a végbélzacskója tartalmával fellazított földdel. A tojások rendszerint szeptemberre kelnek ki. Késő ősszel a vízfenék iszapjába ássa be magát és dermedt állapotban vészeli át a számára kedvezőtlen téli időszakot.

Bár Romániában a mocsári teknős még mindig a leggyakoribb teknősfaj, mégis szigorú védelemre szorul. A nedves élőhelyek felszámolására irányuló, elhibázott mezőgazdasági politika, számos más állatfajjal együtt, sok helyen megtizedelte a mocsári teknősöket. A napjainkban sajnálatosan gyakran tapasztalható nádégetés is gyakran okozza a teknősök pusztulását. Az állomány aggasztó csökkenési folyamatának megállítása csak a természetvédelmi törvények következetes betartásával, a hajdan lecsapolt nedves élőhelyek — mocsarak, tavak, holtágak — ökológiai helyreállításával lenne lehetséges. Hasonlóképpen kulcsfontosságú a környezet- és természetvédelemre való nevelés, valamint felvilágosító munka. Azt sem kell felednünk, hogy a mocsári teknős, mint majdnem minden hüllő, a berni egyezmény védelme alatt áll, amelyhez Románia az 1993/13-as törvény alapján csatlakozott. Így bántalmazása, elpusztítása engedély nélküli befogása büntetendő kihágás.

<< vissza