Kászoni Zoltán
Sügér (Perca fluviatilis)

Egyéb magyar népies elnevezései: durbincs, csapó sügér, parcs, persli, barsli, sigér.
Románul biban. Angolul perch. Bolgárul biban, kosztur. Franciául perche. Németül Barsch. Olaszul perce. Oroszul okuny. Szerbül grecs.

Elterjedése.

Hazai vizeinkben két sügérféle (Percidae) él: a süllő és a sügér. „Ha ló nincs akkor a szamár is jó” magyar közmondás szerint horgászvonatkozásban ez így hangzik: ha süllő nincs, akkor a sügér is jó, ugyanis a szórakozás és a hal ízének szempontjából e két halfaj nagyon hasonlít egymásra. Sőt mi több, a süllő egyre fogy vizeinkben főleg azok szennyeződése miatt, a sügér ellenben gyakran megtalálható erdélyi és bánsági vizeinkben, főleg természetes tavakban, holtárkokban és síkvidéki víztározókban. Az utóbbiakba főleg a vízi szárnyasok közreműködésével kerül leginkább, de a völgyzárógátas, halastavakba is egyre gyakrabban eljut, hiszen az oda telepítendő ponttyal, kárásszal együtt bekerül, a gondatlanság, hanyag válogatás következtében. A legtöbb sügér az ország déli vizeiben, az Al-Duna mentén levő baltákban, természetes tavakban található. E halfaj fő élőhelye a Duna-delta, a Razelm tengerparti lagúna vízrendszere s a környező vidékek kiöntéses tavai. Az említett vizeket sügér-eldorádóként emlegetik, hiszen néhány órás parti után akár soktucatnyit is kifoghatunk belőle, csakis a nagyobb példányokat számítva. Európában szinte minden síkvízben megtalálható, Anglia, Norvégia, Svédország északi részeinek kivételével. Nincs sügér Spanyolország és Olaszország déli részein s hiányzik a Krími-félszigetrol is. Betelepítették, sporthalként, Új-Zélandba, Ausztráliába és Dél-Afrikába is.

Ismertető jegyei.
A sügér teste zömök, magas, oldalról lapított. Teste elől magas, hátrafelé vékonyodik, faroknyele szembetűnően keskeny. Szája csúcsban nyíló, viszonylag nagy. Mindkét állkapcsán apró fogak helyezkednek el, kefeszerűen, amely e faj ragadozó mivoltára utal. Szemei nagyok, oldalra nézők. Hátúszói egymástól elkülönültek, az elsőn szúrós tüskék találhatók. Vízből kivéve a sügér ezt a hátúszóját azonnal felmereszti s tüskéivel sebet ejt a figyelmetlen horgász kezén, amely fertőzés kapuja is lehet. A sügért a csuka és a harcsa nem kedvelik, mert szúrós tüskéi okán nem tudják azt szájukban megforgatni s lenyelésük is nehézkes. Színezete élénk, tetszetős: testének mellső része feketés, háta feketés-sötétzöld, oldalai zöldes-sárgák, aranyosan tündöklők, hasi tája ezüstös. A hal testén, a hátáról a hasi táj felé, 5-9 sötét, függőleges harántsáv látható, amelyek díszítésként hatnak. Az első hátúszó hátsó részén egy nagyobb kerek feketés folt látható, amely az első látásra szembetűnő és megkülönbözteti a többi sügérfélétől, így a süllőtől is.

Élettere.
Az álló, vagy nagyon csendes folyású vizekben él. Jelenléte feltételezi a gazdag víz alatti növényzetet, amelynek takarásában magát biztonságban érzi. Állóvízben a kavicsos, kemény talajú homokos, vagy agyagos részeket kedveli. Folyóvízben kedveli azt a helyet, ahol két vízfolyás találkozik, ott örvénylések keletkeznek s ott a hal táplálékra talál. Általában a vízfenék közelében tartózkodik, a víz felszínére sohasem jön fel. Jól és gyorsan úszik, prédáját kitartóan üldözi, s ha utoléri, éles fogaival fogja meg. Ha a nálánál kisebb, békés táplálékhalat szájába vette, többé nem engedi el. Ha a kiöntéses tavak, a balták vízszintje csökken, a lefolyó vízzel elsőként úszik vissza a folyóba, így a Dunába. A Duna-deltában érzi igazán jól magát, a nádasok, víz alatti növények világában, ahol bő táplálékra talál. Ezt bizonyítja a kilós, vagy annál nagyobb példányok sokasága, amely egy reggelen a horogra kerülhet valamelyik tórendszerben.

Biológiája.
Jó étvágyú, falánk ragadozó hal, amely szinte egész nap táplálkozik, mégis rosszul no, mert a táplálékot gyenge hatásfokkal értékesíti. Falánkságára alapozódik a mindig sikeres horgászata, ahol nagyobb számban van jelen. Az öt éves példányok alig érik el az erdélyi Mezőség sok százéves tavaiban a fél kilót, de az ugyanilyen korú sügérek a Duna-deltában már megközelíthetik a kilót is (például a Rosu, Puiu, Gorgova, Razelm, Sinoe tavakban). A Duna-deltai ipari halászok fogásában a sügérek átlagos hosszúsága 22-30 cm, de mindennaposak a 35-40 centiméteres példányok is. A deltai állóvizű tavak, vagy a lassú áramlású ottani vízrészeken kívül kedveli a tengerparti enyhén sós (brack) vizű tavakat is, az ottani lagúnákat, amelyek keleti irányú szelek alkalmával a tengervízből is kapnak utánpótlást. Az ekkor megjelenő és az édesvízbe jutó apró tengeri halak (kis növésű szardíniafélék) kedvenc táplálékai az ott tenyésző sügéreknek.

Az életterén a sügér, mind az ivadék, mind az ivarérett korosztály, rajokban tartózkodik. Életeleme a közösségi élet, amely biztonságot jelen számára. Rendszerint korosztályokban csoportosul, ez mind a nagyüzemi halászatban, mind a horgászfogásban megmutatkozik. Az egészen idős példányok magányos, szolitáris életet élnek, a fiatalabbakat elüldözik maguk mellől élőhelyükön. A sügér a folyókban nem vándorol, ott helyi csoportokat alkot. Itt szeret hídlábak mellett, rőzsegátak alatt meghúzódni, de a fa-gyökerek mellett, vízbe dőlt fák alatt, hajók, csónakok, kompok mellett is szívesen tanyázik, lesve az oda kíváncsiskodó apró táplálékhalat. Jó úszó lévén prédáját néha hosszú métereken üldözi. A vízfenék közelsége biztonságérzetet jelent számára, így horgászat alkalmával főleg itt kell keresni. Úszása alkalmával azt néha megszakítja. Éjjel nem vadászik, mert nem jó a látása, nappal viszont szinte állandóan táplálkozik. Kedvenc haltáplálékai a küszfélék és a kis növésű keszegek, de ugyanúgy elkap minden nála kisebb más halat is. Kedveli a fenékállatokat, leginkább az árvaszúnyog (Chironomus) lárváit. Elfogyasztja a vízfenéken található halikrát, az ott lebegő hallárvát, vagy zsenge ivadékot, apró rákokat, csigát, vízbe esett rovarokat. Táplálkozásában megfigyelhető a kannibalizmus is. Télen is táplálkozik, erre alapul e faj léki horgászata, amely egyike a legszórakoztatóbb horgászatnak. Pontytenyészetekben „persona non grata”, mert a haszon halakra, így főleg a pontyikrára és ivadékra nézve kegyetlen pusztító. Ha bekerült a völgyzárógátas tavakba, víztározókba, nehéz megszabadulni tőle. Annál jobban kedvelik itt a sporthorgászok, mert horgászata szórakoztató s a nagyszámú sügérzsákmány mindig élményt jelent, főleg koratavasszal, késő ősszel, vagy a léki horgászat alkalmával.

Gazdasági jelentősége, horgászata
Közép- és Nyugat-Európában a sügért mint sporthalat tartják nyilván. Nálunk, főleg a Deltában, az ország keleti és déli vizeiben, az ártéri tavakban, nagy jelentősége van az ipari halászatban. Jóízű fehér húsa okán keresett, főleg a hegyvidéki fakitermelők között, sózott formában. Frissen jegelve is forgalmazzák. Alacsony hőmérsékleten, sózva, hónapokig is eltartható.

A horgászatban a sügér az iskolahal szerepét tölti be, mert főleg ahol nagy számban található, a gyerekek és a kezdők e fajon sajátíthatják el a ragadozó halak horgászatának különféle módszereit. Horgászata pergetéssel, úszós módszerrel, ritkábban fenekező készséggel történik. A léken át történő sügérezés talán a legelterjedtebb. A horgász-statisztika szerint a zsákmányolt sügérek 40 százalékát földigilisztával és különféle vízi rovarok álcáival, 33 százalékát pergetéssel, tehát műcsalival fogják. Élő és élettelen hallal alig 12 százalékát fogták a horgászok a zsákmánynak. Pergetéskor a csali nagysága megegyezik a hal szájának viszonylag kicsiny méretével. Ez vonatkozik minden twisterre, woblerre, villanókanálra. Pergetni szoktak halszelettel és gilisztával is. A vékony, 16-20-as zsinór, a kisméretű horog használata tanácsolt, a bot könnyű, rövid, pergető legyen. A műcsalik hosszúsága általában 3-4 cm. Az úszós felszerelés a lehető legegyszerűbb legyen, ezt gyerekek, kezdők is könnyen összeállíthatják. Egy 2-3 méteres bot, a legegyszerűbb dobó, vagy tároló orsó, vékony zsinór, keskeny, könnyű úszó megfelel e célra. Csaliként gilisztát, hal-, vagy húsdarabokat, kukacot szoktak használni. Úsztatott csalira mohón kap a sügér. Azonnal be kell vágni, mert ellenkező esetben azt lenyeli és annak kiszedése a hal torkából nehézkes és időveszteséges. Mind az úszós, mind egy másik, a tapogatós-mártogató módszerrel a különböző vízmélységeket egyaránt át kell kutatni sügérezéskor. Főleg a vízfenék-közeli részeket, ahol e faj csapatosan tartózkodik. Télen, a léki horgászat alkalmával a víz felsőbb régióiban tartózkodik, éhsége és kíváncsisága a léken beszűrődő fény közelébe csábítja. Ilyenkor hal-szelettel, gilisztával, árvaszúnyog lárvával, vagy mormiskázó, apró keszeggel legeredményesebb a fogása. A léken a felcsalizott horog le-fel mozgatása növeli a fogás eredményeit. Horgászidejét, méretét halászati törvény nem szabályozza, legfennebb az általános, 60 napos tilalmi idő alatt — a többi halfajokkal együtt — a szabály tiltja horgászatát. Szórakoztató a nagyobb példányok léki horgászata élőhallal, apróbb termetű kárásszal. Hogy a csali minél tovább élve maradjon és ingerlő legyen a nagyobb sügérekre, a horgot a hal hátán, vagy a farknyél közelében úgy tűzzük át, hogy hátgerincét ne sértsük meg. Az élőhalas léki sügérhorgászat talán a legszebb az összes módszerek közül.

<< vissza