Dr. Kiss J. Botond
A vörösnyakú lúd

A vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) egyike a világ legérdekesebb lúdjainak. E fajról az első kultúrtörténeti adat Egyiptomból származik, Medumban, egy sírkamrában találták meg valósághű ábrázolását. Ez hiteles bizonyítéka annak, hogy a vörösnyakú lúd mintegy 6.000 évvel ezelőtt telente eljutott a Nílus torkolatvidékéig is. Manapság nem hatol el ily messze délre, vonuló csapataik rendszerint megállapodnak a Fekete-tenger partjain, Ukrajnában, Romániában, Bulgáriában.

A vörösnyakú lúd fészkelőterülete Szibéria észak-nyugati részén a Jamal és Tajmir félszigetek közötti nagy orosz tundra. Állománya erősen ingadozó. Bár a terület rendkívüli méretei igen nehézzé teszik a fölbecsléseket, mindazonáltal ismeretes, hogy 1956-1969 között a ludak száma kb. 60.000 példányról mintegy 25.000-re csökkent. Az utóbbi évek egyidejű (szinkron) megfigyelései alapján az összállomány megközelítőleg 75.000 főnyire becsülhető, ennek kb. 90 %-a telel Romániában és Bulgáriában.

Június közepén kezd fészkelni, 5-6 párnyi kis csoportokra oszolva. A fészekalj rendszerint 4-5, ritkábban 8 –10 tojásból áll. A kotlási idő 25 nap, a kislibák kb. két hónap múlva válnak repülő képessé. A fészkelés sikeressége csekély, 15-20 %. Ez több tényezőtől függ, mint pl. a szülőmadarak fiziológiai állapota, az éghajlati körülmények – a mostoha viszonyok akadályozzák a szaporodást – a ragadozók támadásainak gyakorisága és eredményessége stb. A ragadozók közül elsősorban a sarki róka jön számításba. Miután a kislibák felnőnek, a ludak meglohosodnak, vagyis elvesztik evezőtollaikat és ezzel röpképeségüket. A röpképtelenség időszaka 20-30 napig, július közepétől augusztusig tart, ezután hamarosan nekivágnak a délre vezető útnak.

A rideg tundravidéken érdekes összefüggéseknek lehetünk tanúi. A sarki róka legfőbb táplálékbázisa a hegyi lemming. A lemming tápláléka a gyér sarki növényzet, moha és zuzmó. A növényzet fejlődése függvénye a meteorológiai tényezőknek, ezek viszont a napfoltok tevékenységével kapcsolatosak. Kedvező körülmények között elszaporodnak a lemmingek s a velük táplálkozó rókák. Amikor az időjárás nem kedvező a növényzetnek, a túlszaporodott lemmingek kevesebb táplálékhoz jutnak s kénytelenek elvándorolni, vagy elpusztulnak. Ekkor a rágcsálók nélkül maradt sarki rókák a vörösnyakú lúd tojásaival és fiókáival táplálkoznak. Ilyen években a telelő lilik- és vörösnyakú ludak csapataiban alig látni azévi fiatalt. Egy másik fontos tényező a vörösnyakú ludak számára valami támadóhajlamú madárfaj jelenléte, mint pl. a sarki- és vándorsólyom, a gatyás ölyv, a halfarkasok és nagytermetű sirályfajok, a hóbagoly stb. Ezek védelmezik fészkük környékét a különféle ragadozók ellen s így a közeli lúdfészek is kevésbé kitett a rókák zaklatásának. Az ’50-es években a klórtartalmú növényvédő szerek, pl. DDT, HCH, PCB, aldrin stb. használatának következtében megritkultak a sólymok, s ennek következtében a ludak, ezen vegyszerek használati korlátozása pedig hosszú távon megmutatkozott. a ludak állomány-növekedésében. A tundrán élő lúdfélék esetében is tapasztalható a különféle tényezők sokrétű hatása az élővilágra; ezúttal nem mezőgazdasági, hanem társadalmi-politikai behatásról van szó. Így pl. a szovjet rendszer egyik intézménye, a rettegett Gulág-hálózat, még a lilikekre-ludakra is befolyással volt: Szibériában a röpkételen madarakat szervezett hajtásokkal terelték ketrecbe, a táborok élelmezésére. Ukrán kutatók véleménye szerint a demokrácia fele való nyitás a ludak állományának növekedésében is tükröződik.

Kb. az ’50-es évekig a vörösnyakú ludak legfontosabb telelőhelye a Káspi tenger déli részén levu Hásszán Kuli és Kizil Agacs védterületeken volt. Itt a ludak fő táplálékát a sófű (Salicornia) képezte. 1970 körül már csak igen kevés lúd telelt ezeken a részeken, bizonyára a növényzet megváltozása s a vadászat által történő zaklatásuk következtében. A telelőhelyek látványos megváltoztatása a fáraók idejétől napjainkig immár legalább másodszor történt meg. Ezen időszakban kezdtek egyre nagyobb számban átjönni a Fekete-tenger nyugati partjaira, egyes csapatai pedig még távolabbra jutottak, a magyar puszták és szikesek vidékére. A vonulók aránylag keskeny, kb. 100-150 km-es szélességű ”légifolyosókon” közlekednek. A sarkkörtől délre indulnak az Ural hegység és Kazahsztán között, utána dél-nyugatra fordulnak a Káspi tengernek, ezután az Azovi tenger megkerülésével kanyarodnak a Fekete tenger nyugati partjai fele.

A román Dobrudzsában a vörösnyakú lúd a századelőn még nagy ritkaságnak számított, aztán télidőn egyre gyakrabban jelentek meg itt, annyira, hogy a ‘60-a évek közepén a lagúnavidék kezdett már klasszikus telelőhelynek számítani. Bár Azerbajdzsánban s Ukrajnában is kis számban vannak télen vörösnyakú ludak, e madár kutatói érdeklődési területüket áttették a Káspi tenger környékéről a Duna torkolatvidékére. Így jutott el pl. a néhai Peter Scott is, a vízi vad egyik legismertebb angol festője, szakértője, gyujtője, a ne-ne vagyis a hawaii lúd megmentője, a román Akadémia vendégeként Tulcea-ba. Ekkor, 1967-ben, már több tízezer vörösnyakú lúd állomásozott a lagúnákon, amelyek – magasabb sótartalmuk következtében – csak kemény télben fagytak be.

Az utóbbi években a vörösnyakú ludak a nagy lilikekkel egyidejűleg októberben-novemberben jelennek meg Dobrudzsában. A csapatok közé néha kis lilikek, vetési- és rövidcsőrű ludak is keverednek, de a zöm mindig a nagy lilik. A vörösnyakú ludak repülés közben rendszertelen csapatokban, varjú módra repülnek, de más ludak közé keveredve fölveszik a másik faj repülési alakzatait. Ezért is nehéz távolról fölismerni, ill. számukat fölbecsülni.

Táplálékbázisuk a dobrudzsai fennsík nagykiterjedésű őszibúza - és árpavetései, azonban előszeretettel csoportosulnak a rosszul betakarított, lábon maradt kukoricásokban is. Ma is még erős az u.n. ”Gloria effektus”, sok vadfaj magatartásának, táplálkozásbiológiájának megváltozása, a haszonnövények nagymértékű fogyasztása. Az elnevezés onnan ered, hogy a szocialista külterjes mezőgazdaságában a Gloria-tipusú arató-cséplőgépek akár 20 % szemtermést is kinn hagytak, amire aztán tömegesen tódúltak rá a madarak.

Éjszakázni a lagúnák vízére, zátonyaira járnak, hideg, szeles időben behúzódva a nádasokba. Pirkadatkor húznak ki táplálkozó helyeikre s délfelé rendszerint visszatérnek a lagúnákra inni-fürdeni, hogy délután még egyszer kirepüljenek. Esos-havas időszakban, amikor a földeken is találnak vizet, a déli húzás elmaradhat.

December közepén, vagy nehéz telek idején, amikor az őszi vetést hótakaró borítja s lefagynak az éjszakázóhelyek vizei, a vörösnyakú ludak folytatják dél fele útjukat, a bolgár Shabla és Durankulak tavak környékére, egyes csapatok eljutnak Görögországig is. Mivel a vízi vad európai szinten végzett egyidejű állományfölvételi megfigyelései hagyományosan január közepén történnek, amikor az észak-dobrudzsai telelőhelyekről már délebbre húztak a ludak, a vörösnyakúak rendszerint Bulgáriában kerülnek nyilvántartásba. Így, mint fontos telelőhely, a két bolgár tó környéke tudatosodott a szakirodalomban, bár a vörösnyakú ludak jelenleg 70.000-re becsült állományának kb. 80 - 90 %-a a román Dobrudzsa lagúnavidékekén telel.

A tavaszi vonulás márciusban kezdődik és sokkal gyorsabb ütemben zajlik le, mint az őszi. Így a ludak június elején már a fészkelő területeken vannak s szaporodásuk újabb ciklusa kezdődik.

Mint láttuk, a vörösnyakú ludak állományingadozásait az időjáráson, ragadozókon kívül más tényezok is befolyásolják. Ilyen pl. a vadászat és kőolaj-kitermelés, valamint a mezőgazdasági politika, úgy fészkelő területükön, mint az átvonulási- és telelőhelyeken. A kőolajbányászat okozta zavarás miatt elveszítheti szaporodási bázisát, de érzékeny veszteségek érhetik a telelőhelyeken a kedvezőtlen időjárás, élőhelyeik átalakítása, de még inkább a vadászat miatt.

Napjainkban a szocialista tulajdonra jellemző nagyparcellás mezőgazdaság földarabolódási tendenciát mutat, ennek következtében a ludak táplálkozási bázisa hagyományos telelőhelyeiken beszűkül. Hasonlóképp, a vízszabályozási munkálatok következtében kiédesűlnek s hamarabb lefagynak a lagúnák vizei is, s ekkor a ludak, lilikek kénytelenek lesznek újabb telelőhelyet keresni.

Bár a vörösnyakú ludak a bonni és berni egyezmény védelmét élvezik s ezek értelmében Románia, mint az egyezmények elfogadója, a telelőhelyek zavartalanságát is kellene biztosítsa, e madarak helyzete a dobrudzsai telelőhelyeken korántsem rózsás. Amellett, hogy szándékosan is lövik őket, a csapatok rendszerint a lilikekkel járnak együtt s ugyanolyan zaklatásnak vannak kitéve, mint azok. Elsősorban motoros járművekkel üldözik őket s a folyamatosan fölzavart madaraknak nincs idejük táplálkozni. Így erőnlétük leromlik, hamarabb esnek a tél, valamint a ragadozók áldozatául. A helyi vadászokon kívül az ország más tájairól is sokan idejárnak libázni, de jelentős gondot okoznak a déleurópai vendég-vadászok is, akik egyre nagyobb számban jelennek meg. Mivel a vadászok a zsákmány darabszáma után fizetnek, a szervezők érdeke a nagy teríték, függetlenül, milyen fajból.

Másik, igen aggasztó jelenség a telelő vízi vad mérgezett csalétekkel való zsákmányul ejtése. Erre országszerte a carbofuran alapanyagú gabona csávázószer használatos. De ez nem csak a rovarkártevőket pusztítja el. Egyetlen szem a sötétrózsaszínre festett kukoricaszemekből már elegendő egy madárnak, mert a légző, majd mozgatóizmok megbénulása következtében rövidesen beáll a halál. Sok megmérgezett madár nagyobb távolságra jut el, mielőtt elpusztulna. Ezek másodlagosan a ragadozókat, dögevőket, mérgezik meg, pl. a védett kerecsent, rétisast, héjákat, ölyveket. Emellett a mérgezett madarat fogyasztó ember is megbetegedhet, meghalhat, különösen a vadorzóktól felvásárolt madarak májának fogyasztása után. A kérdés egészségügyi és társadalmi vetületeit még csak nem is sejthetjük.

A vörösnyakú ludat a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) a globálisan veszélyeztetett fajok listájára vette föl. Ugyanakkor a berni, washingtoni és bonni egyezmény védelme alatt is áll, amelyekhez Románia a 13/1993-as, 69/1994-es, ill. 13/1998-as törvény alapján csatlakozott. Így vadászatát, elpusztítását, a határon át történő szállítását a törvények bűnténynek minősítik. Sajnos, az eredményes intézkedések még váratnak magukra, bár Románia, ahol a vörösnyakú ludak legfontosabb telelőhelyei vannak, kulcsszereppel rendelkezik e faj védelmében. Továbbá, fontosnak véljük a civil társadalom természetvédelemre való nevelését, a népszerűsítő tevékenységet. A felvilágosítómunka célcsoportja elsősorban a vadásztársadalom volna, de az iskolai tanulók, a mezőgazdasági gépkezelők és földművesek felvilágosítása is lényeges kihatással lehet a vörösnyakú lúd fennmaradására, állományának megőrzésére.

<< vissza