|
Béres József
A pietroszi zergéről
| |
A Radnai-havasok a Keleti-Kárpátok legimpozánsabb masszívuma, a Tátrától a Bucsecsig. Fo gerince meghaladja a 2000 m-t, de sok csúcsa jóval magasabb annál így, a Nagy-Pietrosz (2303 m), az Űnőkő (2279 m), a Buhaiescu Mare (2268 m), a Puzdra (2188 m) stb. Ez a havasi övezet kitűnő élőhelyet biztosít Európa hegyi antilopjának ahogy a zergéket a vadászirodalomban gyakran nevezik, pedig ok külön, önálló családot képeznek, a zergékét!
A zergék Európa magas hegyeit népesítik be a Pireneusoktól a Kaukázusig és Kis-Ázsiában még a Taurus (Toros) és a Pontuszi hegységben élnek. Kizárólag a magas hegységek lakói, ezért a különböző masszívumokban élő populációk ökológiailag el vannak szigetelve, mert a zerge számára leküzdhetetlen akadályt jelentenek a hegységeket elválasztó sík, domb, vagy alacsony hegyvidékek. Emiatt a különböző hegységekben élő populációk elkülönültek egymástól, nem kereszteződtek egymással így különbségek mutatkoztak színben, nagyságban stb., ezek alapján a zoológusok kilenc alfajt különítenek el, így a Kárpátokban élő zergéket, kárpáti zergének (Rupicappra rupicapra carpatica) nevezik. Más kutatók nem ismerik el ezt az elkülönítést és a nálunk élő alfajt az Alpokban élő törzs formához sorolják (Rupicapra rupicapra rupicapra).
A zerge fő tartózkodási helye az erdőhatár feletti nyílt térségek, a hevefenyvel (Pinus mugo), törpeborókával (Juniperus nana) benőtt alhavasi és a sziklás, füves területek havasi övezetei.
Bámulatos ügyességgel mozog a sziklákon, sokszor tenyérnyi párkányokra ugrik és sohasem csúszik el! Igaz a zerge lábainak sajátságos anatómiai adottságai is vannak ehhez az életmódhoz. Először is a bokaízület rendkívül erős, a láb egésze nagyon izmos, patáik feltűnően szélesek és kiálló szélei a legkeményebbek, a belső részek párnásak, így mint egy tapadókorong működik. Zedtwitz írja: „Ha a pata megcsúszik a szikla peremén, a pata széle megakad az egyenetlenségekben, s visszatartja az állatot.” A meredek lejtőkön az ereszkedésnél az álcsülköknek is fontos szerepük van, kemény hegyei megakadnak a talajban, míg sík terepen járva nem érintik azt! Egy másik ilyen adottság, hogy a két fél pata egymás felé is elfordítható. Aki látott szökkenő zergéket a sziklák között az érti meg igazán ezen állatok messzemenő alkalmazkodását a sziklák világához. Itt van otthon, ide húzódik vissza ha ellenséget sejt. A meredek oldalakon olyan sebességgel halad felfele, hogy egyetlen ragadozó sem tudja utolérni. A pihenő zergenyájat mindig 1-2 „őr” őrzi. Általában öreg nőstények a közeli szikláról figyelik a terepet és ha ellenséget sejtenek egy átható füttyel figyelmeztetik társaikat a veszélyre.
Érdekes, hogy ezt a vészjelt az itt élő mormoták is jól ismerik, és hogy az ok erősebb füttyjelük a zerge számára is jelzés! Kölcsönös segélynyújtás!
Sajnos a Kárpátokban a zergék száma, a századfordulóra erősen lecsökkent, így a Keleti-Kárpátokban csak a Radnai-havasok, sziklás csúcsai, gerincei biztosítottak menedéket a zergéknek és csak itt érték meg a huszadik századot. Sajnos a folyamat visszafordíthatatlan lett, az I. Világháború harci cselekményei, az avatatlan kezekbe került golyós fegyverek, a háború utáni rendezetlen viszonyok megpecsételtél az itteni zergék sorsát. Az elbeszélések szerint két dátumot említenek mint az utolsó példány elejtésének idejét, így 1924 volna a zerge kipusztulásának éve (Almaoan), míg mások 1932-t említik. Mindenesetre orvvadászok a Pietrosz csúcsa közelében az északi és déli oldal közti átjáróban oltották ki az utolsó zerge életét.
A szakemberek sokáig nem akarták elhinni, hogy ez a híres Radnai-havasok-i zergeállomány kipusztult! Többen keresték még az esetleges túlélőket, aminek egy fiatal erdőmérnök, Viktor Ratiu esett áldozatul. Lavina sodorta a mélybe 1938 február 18-án, a Pietrosz északi oldalán, a Turnul Rosu (Vöröstorony) sziklái közt amikor zergék után kutatott. Holttestét csak június 6-án szabadították ki a hó fogságából, zergékkel már nem találkozhatott!
A sors iróniája, hogy a zergék abban az évben pusztultak ki a Pietroszról, (1932), amikor 183 hektáron védterületet létesítettek, főképp botanikai célból, botanikusok ajánlására, a ritka flóra elemek, endemizmusok védelmének érdekében. Sajnos a kis felületű, őrzés nélküli rezerváció a zergéken már nem segíthetett!
A Radnai-havasok zergéinek leírásait sok helyen találjuk a szakirodalomban, így a Piatra Rea (Gonoszkő)-n 1900-ban lőtt 35-cm-es kampó, amelyet az 1910-es bécsi Világkiállításon villágrekordnak minősítettek, de ezt követte a Pietroszon 1907-ben lőtt bak amelyet Leipzigban (1930) III-hellyel díjaztak, az 1937-es berlini kiállításon pedig tízedik hellyel jutalmaztak egy itteni zerge kampót.
A zergék visszatelepítésének gondolata a hatvanas évek elején született meg és tulajdonképpen 1964-ben kezdődött el és 1970-ben fejeződött be. Huszonnégy példányt bocsátottak szabadon, mely állomány 1989-re 350-re duzzadt és elfoglalt a védterületen kívül is minden alkalmas élőhelyet a Radnai-havasokban, mint amilyen a Puzdra, Piatra Rea, La Tap, Űnökő és környező csúcsok. Tehát a visszatelepítés ha sok buktatóval is, de sikerrel zárult!
A visszatelepítés története és leírása egy külön fejezetet érdemelne mert annyi eddig nem, vagy alig ismert ökológiai, etológiai kérdést hozott napvilágra és sajnos nagyon nagy elhullást okozott az ismeret, a gyakorlat hiánya, az útkeresés!
1962-1964 közt elkészült a terep kiválasztása és nagyjából a tervek kidolgozása.
A visszatelepítésnek alapfeltétele volt egy nagy felületű őrzött védterület létesítése. E terv megvalósításának fő kezdeményezője és motorja az Erdészeti Vadkutató Intézet volt, élén Dr. Horea Almasannal. Így a természetvédők, botanikusok álma is megvalósult 2,700 hektáron rezerváció létesült, majd ezt a felületet 3.300 ha-ra növelték, 750 hektár alpesi és szubalpesi övezetben megtiltva a legeltetést is, a területet 3 természetvédelmi őr vigyázza az erdészeti személyzet mellett! A MAB-Unesco természetvédelmi osztálya 1979 októberi párizsi gyűlésén a Pietroszi Védterületet, Bioszféra védterületté nyilvánította!
Az első elgondolás pár napos gidák befogására alapozott, amikor is a kisgidák zavaráskor a földre lapultak így könnyű volt befogni őket. Majd a befogás helyének közelében házi kecske dajkákkal felerősítették, hogy bírják a hosszú szállítást. A gidákat átszállították a Drágos patak völgyében, a védterület szélén előre elkészített szoktató karámba (800 m.T.F.m.), majd egy idő után feljutottak a laboratórium ház körül épített 6 ha-os karámba ahol legalább egy évig kellett volna maradjanak! Sajnos igen kevés példány érte meg ezt a kort, az első évben hozott 6 gida mind elpusztult, míg az 1965-ben hozott 14-bol 1 érte meg a kiengedést mint felnőtt példány! Sajnos a személyzet, őrök, tehnikusok, állatorvosok — minden fáradozása ellenére a pusztulás 84%-os volt! Legfőbb oka a nagy pusztulásnak etológiai volt, ugyanis már kissé felcseperedett gidákat augusztus végén szeptember elején, mikor már a 13-1400 m-es magasságban a napi hóingadozás igen nagy, 30° felett is lehet, a dajka mamák ezt nem vették figyelembe, nem vitték árnyékos hűvös helyre nappal és nem védték éjszaka az erős lehűléstől. Az elhullás fő okozója a tüdőgyulladás volt! Persze szerepeltek más okok is, így például a karám helyén évekig juh tanya volt így fertőzött volt a talaj, így az elhullást fertőzések, férgek is okozták!
A szükség jó tanácsadó, próbálkoztak felnőtt egyedek befogásával, amit siker koronázott. A vesztesség 20% alá esett és sikerült 16 felnőtt állatot befogni és kiengedni a Pietroszon, köztük vemhes nőstényeket is!
A Királykövön csapdával fogtak be zergéket, míg a Bucsecsben 10 m hosszú műanyag (Nylon) hálóval fogták be az élő zergéket és azonnali szállítás után rögtön szabadon bocsátották a védtérületen. Így nem volt probléma a visszavadítással sem, ami a fiatalok esetében fennállt! Néhány még évekig visszajött a régi karám helyére és kérte a tápot.
A három helyről, 3 populációból hozott egyedek (Bucsecs, Retyezát, Királykő) vérfrissítést jelentett, így az állomány nagyon szépen növekedett, a szaporodási ráta a nőstény állományra számítva meghaladta a 100%-ot, sok volt a két gidás nőstény, ezt elősegítette a gazdag, nem lelegelt növényzet, jó só ellátás és a terület kitűnő vízellátottsága, források 1800-1900 m-en.
A szakemberek is kitűnő eredménynek tartották, hogy a kibocsátott 13 bak és 11 nősténytől, enyhe becslések alapján 350 példányos állomány keletkezzen 1989-ig és benépesítsék a megfelelő életteret!
A kilencvenes évek elején, mivel az állomány az optimálishoz közel volt kilövési engedélyeket is adott az erdészet, amit valóban az állomány lehetővé tett! Ebben a kérdésben nézeteltérések is voltak, sőt, több reklamáció is ékezett az Akadémia Természetvédelmi részlegéhez, mivel az elejéseket nagyrészt a rezerváció területén végezték (évente 2-3-at) és nem az újonnan betelepült helységekben, melyek már nem tartoznak a védterülethez, de a sűrűség sokkal kisebb volt!
Véleményünk szerint az állomány katasztrofális megcsappanását a becsült állomány 1/3-ára, vagy az alá, nem a hivatalosan kilőtt 2-3 zerge okozta, ha az elejtés helye etikai szempontból nem is éppen a legmegfelelőbb volt! A fő ok a nem kontrollált vadorzás, ami az utóbbi években ott folyik, szerintük a jelenlegi állomány száz példány alá csökkent. Sajnos a hivatalos szervek nem tesznek meg messzemenően mindent ezen állapotok megfékezésére, a pietroszi zergék megvédésre!
Aki járja a magas hegyeket, az érti meg igazán mit jelent sokszor egy sziklát megkerülve, vagy egy gerincre felérve „rámenni” egy zergenyájra, hallani az őrszem figyelmeztető füttyét, látni a kék égre vetítődő zergesziluettet!
A júniusi napsütésben, a havasi növényzet tobzódik a színekben virít az égő vörös havasszépe (Rhododendron Koschyi), a kék encian (Gentiana clusii), vagy az olvadó hófoltok mellett lila, törpekankalin (Primula minima) és a jégvájta katlanokban a hosszú hónyelveken szánkóznak a zergegidák. Ha nem láttam volna nem hinném, akárcsak a gyerekek, a fenekükre ülnek és lecsúsznak.
A zerge valahogy a turista, természetbarát állata is, amíg az állomány fejlődésben volt nem létezett turista aki a jelzett turistaúton Borsáról a Pietroszra ment, aki ne látott volna zergét, persze ha nem bömböltette a rádióját.
A zerge nyílt területen él, könnyű meglátni, sokkal hamarabb szemügyre kerül, mint az őz, szarvas, a ragadozókról nem is beszélve, ez is a veszte!
Egy jó távcsöves puskával semmi belopni lőtávolba és kioltani életét ennek a gyönyörű szép kárpáti állatnak néhány kilo húsért!
Ezen írás célja az is, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a pietroszi zergékre, azok védelmére, hogy ne ismétlődjön meg a történelem, ne kelljen újratelepíteni őket, ne vesszen kárba annyi munka, törődés, fizikai és anyagi áldozat!
© AVES MEDIA
|
|