| | | Orchideák Székelyudvarhely környékén | | |
|
| |
Krándulásaink alkalmával orchideákkal találkozhatunk a természetben. Nem csoda, hisz ez a név általában a trópusi esőerdők fánlakó növényeinek pazar látványával társul. Pedig a mérsékelt égövben, leginkább a Földközi-tenger vidékén, de térségünkben is, előfordulnak szépséges szép képviselőik. Megtalálhatjuk őket erdőkben, bokrosokban, üde lápréteken, kaszálókon, de akár legelőkön és sziklagyepekben is.
 Ha közelebbről figyeljük, kitárulkozik előttünk virágaik hihetetlen formagazdagsága, színváltozatossága, mely esetenként trópusi társaikéval vetekedik. Laikusok számára is könnyen felismerhető bélyegük a mézajak, mely a két belső lepellevéltől színében, alakjában és legtöbbször méretében is különbözik. Rendszerint ez adja meg az orchideavirág különös szépségét. A magház csavarodása miatt lefele, ritkán felfele fordul és tövén gyakran sarkantyúba öblösödik ki.
Napjainkban a természetközeli élőhelyek rohamos megfogyatkozásának vagyunk tanúi. Ha orchideákban gazdag növényzetet akarunk találni, a településektől egyre távolabb eső, védettebb helyeket vagyunk kényszeredettek felkutatni, hiszen ezek a növények rendkívül érzékenyek az élőhely minőségi változásaira. Veszélyeztető tényezőként megemlíthető a gyepek vegyszerezése, mely nyomán elpusztulnak az orchideákat éltető mikorrhizás gombafonalak, a felülvetés, mellyel megváltozik a gyepek szerkezete, vagy a felszántás, mely egyenlő az élőhely visszafordíthatatlan elpusztításával. A láprétek lecsapolása, meszezése, trágyázása következtében megváltozik a talaj vízháztartása, kémhatása, érzékenyen érintve több fajt is. A hagyományos gazdálkodás visszaszorulásával, a legeltetés, kaszálás megszűnésével, az orchideákban gazdag félszáraz gyepek előbb-utóbb beerdősülnek, így számos fajuk eltűnésre van ítélve.
 A fennebb leírtakat megcáfoló, igazi élményt nyújt egy nyár eleji kirándulás Székelyudvarhely környékén, ahol helyenként tucatnyi orchidea virít, aránylag háborítatlan környezetben. Leggyakoribb közülük az agárkosbor (Orchis morio), amely a nyílt, alacsony növényzetű területeken fordul elő. További kosborfajok: a vitézkosbor (Orchis militaris), a füles kosbor (Orchis mascula ssp. signifera), a bíboros kosbor (Orchis purpurea, a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), a bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina), poloskaszagú ujjaskosbor (Orchis coriophora), a gömböskosbor (Traunsteinera globosa), a szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea). A három madársisak faj közül Székelyudvarhely környékén a piros madársisak (Cephalanthera rubra) a legritkább, gyakoribb a fehér- (Cephalanthera damasonium), illetve helyenként előfordul a kardlevelű madársisak (Cephalanthera longifolia) is. Elég gyakori még a fehér sarkvirág (Platanthera bifolia), a figyelmes szemlélő pedig megtalálhatja a közönséges békakontyot (Listera ovata) is. Június végétől augusztusig virágzik a széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine). A térség egyik legritkább és leglátványosabb faja a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus).
 Ezekről a fajokról már a régi udvarhelyi botanikusaink is beszámoltak. Legtöbbjüket Gönczi Lajos (1852-1929), a székelyudvarhelyi Református Kollégium igazgatója és lelkes botanikusa (5) is megemlítette két értékes munkájában (2; 3). Az udvarhelyi származású Soó Rezső (1903-1980), az orchideák nemzetközileg elismert szaktekintélye, később kiegészítette jegyzéküket saját és elődei adataival (6). Legújabban másik három fajt is hozzáad a szakirodalom: a sömörös kosbort (Orchis ustulata), a foltos ujjaskosbort (Dactylorhiza maculata), illetve a madárfészek kosbort (Neottia nidus-avis) (1).
A sarkvirág kivételével mindenik védett, gyűjtésüket, kiásásukat a törvény tiltja és bünteti!
Az eddig leírtakból arra gondolhat a kedves olvasó, hogy Székelyudvarhely környéke amolyan orchideák paradicsoma lehet. Valóban sok szép növényben gyönyörködhetnek az idelátogatók, de szerencsére ugyanez elmondható több más székelyföldi település közvetlen környezetéről is. Példa erre a Csíkszereda melletti „Csihányos” rezervátum. E tájak természeti értékei sokszor rejtve maradnak előttünk, és még mielőtt észbe kapnánk, az emberi tevékenység áldozatául eshetnek. Egyik legfontosabb teendő ezen fajok, illetve élőhelyeik felmérése, feltérképezése lenne, hiszen csak azt lehet eredményesen védeni, amit ismerünk.
 Az agárkosbor (Orchis morio) föld alatti részét két gömbölyded gumó képviseli. Szára 8-20 cm, kevéslevelű, levelei keskenyek, visszás tojásdadok. Virágzata laza, 6-10 virágú fürt. Virágai sötét vagy világosabb bíborszínűek, ritkábban rózsaszínűek vagy fehérek. A mézajak elől 3 rövid karélyú, a középső karély erősen kicsípett. A sarkantyú valamivel rövidebb a magháznál, majdnem vízszintesen álló vagy felfele irányult. Eurázsiai elterjedésű, gyakori fajunk. Más nevei: vitézfű, agármony, rókamony, embererőfű, bozsor, túróvirág, pernyike. Az “embererőfű” nevét két ikergumójának tulajdonított erejének köszönheti.
A közönséges békakonty (Listera ovata) érdekessége a zöld színű virága. 20-70 cm magas évelő növény, a szár alsó részén jellegzetes a két nagy, átellenes, tojásdad vagy elliptikus levele. A virágzat nyúlánk fürt. A sisakszerűen összeborult lepellevelek közül előrenyúlik a szálas, közepéig kéthasábú mézajka. A cimpák hosszúkás-szálasak. Európában és Kaukázusban él, nedves réteken és lombos erdőkben tenyészik. Egyéb népi nevei: kétlevelű fű, kétlevelű fattyú kökörcsén.
 A fehér sisakvirág (Cephalanthera damasonium) 20-60 cm magas növény. Az alsó levelek tojásdadok, a felsők tojásdad-lándzsásak. A felső virágok murvalevelei hosszabbak vagy ugyanolyan hosszúak, mint a magház. A külső és belső lepellevelek kihegyezett-lándzsásak és ráborulnak a mézajakra. Eurázsiai elterjedésű faj, erdőkben, erdőszéleken bukkanhatunk rá.
A szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea) 20-60 (80) cm magas évelő növény. A száron szálas-lándzsás, 10-20 cm hosszú és 8-10 mm széles levelek fejlődnek, a felsők ár alakúak, kisebbek. A virágzat laza vagy tömött, sokvirágú fürt. A virágok kicsik, illatosak, színük a halvány bíborvöröstől a rózsaszínen át egészen a fehérig változhat.
A mézajak háromkaréjú, a középső az oldalsókkal azonos méretű. Sarkantyúja fonalszerű, ívesen lefele görbül, a magháznál körülbelül kétszer hosszabb, 12-20 mm. Ugyancsak Eurázsiai faj, lápréteken, sziklagyepekben fordul elő. Más neve: Jézus Krisztus keze.
A Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) egyedüli nagyvirágú hazai orchideánk. 20-50 cm magas évelő. Kúszó gyöktörzséből leveles szárak nőnek, melyeken többnyire 1-2 virág fejlődik ki. A mézajak nagy, papucsformán mélyen kiöblösödött, sárga színű. A többi lepellevél vörösesbarna. Előfordul karsztborkorerdőkben, mészkedvelő tölgyesekben és bükkösökben. Elterjedési területe Közép- és Észak- Európa, Ázsia. Más népi nevei: Mária cipellője, erdei sárga papucs, sárga pohár virág, rigópohár, Nagy boldog asszony papucsa, kisasszony papucsa.
A sömörös kosbor (Orchis ustulata) alacsony, mintegy 10-35 cm termetű növény. Tőlevelei fényesek, tojásdad-lándzsásak. Európa legkisebb virágú kosbora, virágai alig 3-6 mm-esek. A bimbós felső virágok és a már kinyíltak külső lepellevelei feketés bíborpiros színűek. A mézajak fehér, bársonyos szőrű bíbor pettyekkel. Európa, Kaukázus a hazája. Réteken, bokros lejtőkön fordul elő. Más népi neve: pernyike.
 A vitézkosbor (Orchis militaris) 20-45 (60) cm magas, levelei fényes világoszöldek. Virágzata hengeres, 15-40 virágból álló fürtvirágzat. A külső lepellevelek halvány rózsaszínűek, sisakká borulnak össze. A mézajak háromkaréjú, cimpákra hasogatott, a középső cimpa további két hasábra tagolt. Színe bíborlila, középen fehéres és lila szőrpamatokkal tarkított. Eurázsiai faj, lápréteken, száraz tölgyesekben és bükkösökben él, felhagyott homokbányákon is megtelepszik. Más nevei: tehéncsecse, boszorkányvirág, pernyéke.
A piros sisakvirág (Cephalanthera rubra) 20-40 cm magas évelő. Levelei hosszúkás lándzsásak. A virágzat nyúlánk, laza fürt. A virágzat tengelye, a magház és a külső lepellevelek pelyhes-mirigyszőrősek. A lepellevelek liláspirosak és sisakszerűen ráborulnak a mézajakra, mely csúcsi részén sötétebb színezetű és torka fehér. Eurázsiában elterjedt faj, főképp meszes talajú erdőkben él.
A foltos ujjaskosbor (Dactylorhiza maculata) 15-60 cm magas, tenyérformán hasogatott gumójú növény. Szára belül tömör, 6-10 levele barnás foltokkal tarkított, felső harmadában a legszélesebb. A murvalevelek keskeny lándzsásak, kihegyezettek, akkorák, mint a magház. A mézajak három karéjú. A sarkantyú hengeres, 1-1,5 mm vastag, gyakran majdnem akkora, mint a magház. A virág piros vagy fehéres, élénk bíborszínű csíkokkal. Egyik legszebb orchideánk. Nedves réteken, ritkás erdőkben, forrásos helyeken gyakori. Eurázsiai faj. Másik népi neve: tarkalevelű réti kökörcsén.
Irodalomjegyzék
Godra Hajnalka, 1999, A Szarkakő és környékének növényzete, szakdolgozat, Eszterházi Károly Tanárképző Főiskola, Növénytani Tanszék, Eger.
Gönczi L., 1887/1888, Vázlat Székelyudvarhely környékének flórájából, Ref. Kollégium értesítője.
Gönczi L., 1890, Udvarhely megye flórájának főbb vonásai, Orvosi Természettudományi értesítő.
Jávorka, S., 1925, Magyarország virágos és edényes virágtalan növényeinek meghatározó kézikönyve, Budapest.
Pálfalvi P., 1993, Gönczi Lajos, az elfelejtett udvarhelyi botanikus, Művelődés, XLII (8-9): 58-61.
Soó R., 1940, A Székelyföld flórájának előmunkálatai, Magyar Flóraművek III, Kolozsvár.
*** Hazánk növényvilága, Terra Multimédia, TERRA Alapítvány a környezetvédelemért és az oktatásért.
|
| |
| |
|
