| | | Nádszálakon a fészkük | | |
|
| |
Tavasszal az üdezöld köntösbe öltöző nádas megtelik az érkező vándormadarak csoportjaival, s a monoton békakoncertet felváltja az elfoglalt revíreket jelző, szerelmes párok nászdala. A náderdő különböző részein, különböző időközökben és különböző hangerővel szólalnak meg a különböző hangú madarak. Egyesek éneke kellemes, mint az apró tücsökmadáré, míg másoké csak egyszerű hápogás vagy szaggatott „kjuk-kjuk-kat”, mint a szárcsájé, ami közé időnként a kis vízicsibe kemény, felgyorsuló „pak-pak-pak” hangja vegyül. A hangok sokaságában és sokféleségében mégis van egy kellemesnek nemigen mondható „karra-karra-kit-kit-kerr” szólamokból álló egyszerű dalocska, amely a maga átütő erejével a tavaszi nádasok jellemző hangjává vált, a nádirigó hangja. Hírnevét mégsem hangjának köszönheti, hanem a szemet-lelket gyönyörködtető művészi kivitelű fészke tette e madarat ismertté. Hermann Ottó, a magyar ornitológia atyja már a XX. Század elején így ír róla: „Íme, itt a madárművészetnek harmadik remeke: a nádirigó fészke… A nádirigó alkotmánya… azért remek, mert célszerűségében oly számításra vall, amelyet a madár fejétől nem is várna némely emberfia.” Na, de lássuk csak, hogyan is néz ki közelebbről e művészi fészek alkotója.
 A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) bár rigó nagyságú és alakú madár, de megtévesztő neve ellenére, semmi köze nincs a rigókhoz, hiszen a nádiposzáták rokonságába tartozik, amelyek közt 19 cm-es testhosszával ő a legnagyobb. Háta szép rozsdabarna, testalja barnásfehér, farka aránylag hosszú és lekerekített. Erős csőre hosszú és hegyes, szemsávja fakósárga. Erőteljes lábaival kitűnően kapaszkodik a nádszálakon, egyik lábával feljebb, a másikkal lejjebb fogózkodva, a többi nádiposzátára is jellemző tartásmódban. Nádszálak, bokrok tetejére kiülve, csőrét szélesre tátva énekel kora hajnaltól késő estig, s a költési időszakban nemegyszer még éjszaka is. Ha megzavarják a nádas sűrűjében keres menedéket, ahol pillanatok alatt láthatatlanná válik. A nádas az igazi élettere, legyen az nagy vagy csak egy keskeny csatornát kísérő nádszegély, mocsárszegély. Táplálékát is itt szerzi be, fáradhatatlanul bujkálva a nádszálak, bokrok között, felkutatva az ott rejtőző bogarakat, lepkéket, szúnyogokat s a vízben élő rovarlárvákat, apró halakat, békaporontyokat, de különösen a fészkelés és az őszi vonulás idején a nádas környéki gabonaföldekre is kijár. Április végén, május elején érkeznek haza téli szállásukról, s a hímek rövidesen rázendítenek jól ismert énekükre, hírt adva magukról, s igyekeznek elfoglalni revírjeiket, nem egyszer elkergetve onnan más, gyengébb madarakat, viszont fajtársaikat többnyire megtűrik, s íly módon helyenként egymás közelében, szinte telepesen fészkelő nádirigókat is találni. Május végén, július elején, amikor az új nád már jól megerősödött, az előre kiválasztott helyen, többnyire egy magasabb nádfoltban, a tojó nekifog a fészeképítésnek. Bámulatra méltó, ahogy megalkotja kicsinyei otthonát, a természet sok-sok kihívásának megfelelő, művészi mestermunkát. Először is 4-5 egymáshoz megfelelően közel álló, ép és erős nádszálat keres, amelyeknek középtájra (átlagosan 60-120 cm vízszint között) fonja, kötözi keskeny nádlevelekből, növényi szálakból, a gyékény finom hajtásaiból készülő fészkét úgy, hogy annak rugalmas kötései közt az erős szélben ide-oda hajladozó nádszálak csúszhassanak, de a fészek mégis a helyén maradjon. A vastag falú, fordított kucsma alakú fészkének pereme kissé befele szűkül, s belsejét hánccsal, nádbugával s finom gyökérdarabkákkal béleli puhára, s majd ide rakja le 4-6 zöldeskék alapon vörhenyesbarnával szeplőzött, foltozott tojásait a tojó, amelyeken 14-15 napig egymaga kotol. A csupasz apróságokat rovarokkal etetik, s igen odaadóan gondozzák őket. A gyorsan növekvő fiókák már 10-14 napos korukban elhagyják a fészket, s mivel repülni még nem tudnak, ügyesen kapaszkodnak a nádszálak között, ahol a szülők tovább gondozzák őket, míg 4-5 nap múlva megtanulnak repülni, s elszélednek a nádasban, megszabadítva gondjaiktól az öreg madarakat. Ekkor hallgat el a nádirigók dala, s augusztusban már elindulnak téli szállásuk, a trópusi Afrika felé.
A nádirigóhoz hasonló életmódot folytat, s hasonló művészi fészket készít a vele azonos élőhelyen előforduló cserregő nádiposztáta (Acrocephalus scirpoceus) is, amely alakra is a nádirigó kicsinyített mása. Éneke is hasonló, de abban a hangugrások nem olyan hosszúak. Fészke a nádirigóéhoz hasonló. Száraz nádbugát, nádlevelet áztat vízben, s abból fonja a nádszálak közé nagyon mély fészkét, amelyből a tojások még a nádast lefektető vihar esetén sem esnek ki.
Sajnos mind a nádirigó, mind pedig a cserregő nádiposzáta, a hazai kakukkgazda madarak között a leggyakoribbal.
|
| |
| |
|
