 Székelyföld növényvilágának tudományos feltárása a XIX. századra tehető. Ekkor ismerik fel a Keleti-Kárpátok és Erdély bennszülött fajainak túlnyomó részét, és írják le a botanikai szempontból legértékesebb területeket. Ekkor jelenik meg Erdély első flóraműve Johann Christian Gottlob Baumgarten (1765-1843) segesvári főorvos tollából „Enumeratio stirpium Magno Transsilvaniae Principatului” címmel (1816). Több száz székelyföldi növény értékes adata mellett leírja a Telekivirág (Telekia speciosa) és a Bánffy-dercefű (Banffya petrea ma Gypsophila petrea) fajokat, emléket állítva ezzel korának tudománypártoló mecénásai a Bánffy és Teleki család tiszteletére. Elsőként közöl adatokat olyan természetvédelmi szempontból fontos lelőhelyekről, mint a Szent Anna-tó, a Kukojszás (Mohos-láp) vagy az Ojtozi-szoros. Számos olyan növényt írt le Székelyföldről, amit azóta senki sem látott, ilyenek például a bagolyfű (Glaux maritima), a királyharaszt (Osmunda regalis), a sárgolyó (Pilularia globulifera) vagy a kúszó celler (Apium repens).
Baumgarten egyik hasonló rejtélyes adata az erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium Scott et Kotschy vagy R. kotschyi Simonkai) leírása volt a Hargita-hegységből, pontos helymegjelölés nélkül. Ezért is volt nagy meglepetés, hogy 2006 június 3-án az Erdélyi Kárpát Egyesület Székelyudvarhelyi Osztályának tagjai a Csicsói-Hargitán az erdélyi havasszépe egy kisebb állományára bukkantak. A növényekről bizonyító fényképeket készítettek, amiket a határozás megerősítése céljából eljuttattak hozzánk. Az állomány a csúcs észak-keleti oldalán fekvő sziklák alatt található, nem messze a meteorológiai állomás rádióadó tornyától. Az egyesület tagjai a felfedezés közléséhez is hozzájárultak. Mivel a havasszépe máshonnan nem volt ismert Székelyföldön, ezért közel 200 év elteltével sikerült előfordulását újra bizonyítani.
 A Csicsói-Hargita (1759 m) platószerű csúcsa már a lucos öv felett helyezkedik el, túlnyomó részét törpeborókások és áfonyások borítják. A csúcs északi végét andezitsziklák sorozata szegélyezi, 6-10 méteres szakadékokkal, alattuk pedig kőfolyásokkal. Az északias kitettségű részeken gyakran még június elején is hófoltokkal találkozhatunk. A plató növényzete eléggé egyhangú, de a sziklákon és kőfolyásokon több érdekes fajt is találhatunk. A csúcs érdekesebb növényfajai a kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus), a Vágner-varjúköröm (Phyteuma vagneri), a sziléziai fűz (Salix silesiaca), a kárpáti varjúháj (Sedum vulgare), a torzsaszerű here (Trifolium spadiceum), a lápi áfonya (Vaccinium uliginosum), a halvány bibircsvirág (Pseudorchis albida) és a cserjésedő veronika (Veronica fruticans).
Az erdélyi havasszépe a Déli- és a Keleti-Kárpátok szubalpesi és alpesi régióiban elterjedt, helyenként kifejezetten gyakori. A Keleti-Kárpátokban a Ciblestől a Kelemen-havasokig, a Déli-Kárpátokban a Mehádiai-hegységtől a Bodzafordulói-havasokig összefüggő elterjedést mutat, melyekből ez a hargitai lelőhely eléggé elkülönül. A Hargitához legközelebb a Kelemen-havasokban fordul elő. Általában 1800-2000 méter tengerszint feletti magasságnál jelenik meg, ezért meglepő a Hargitán mindössze 1700 méteren való megjelenése.
| 
