|
| | | Péntek 13. | | |
|
| |
- Ott jönnek ki az erdőből, átvágnak a mezőn, a boglyák mellett, aztán itt ólálkodnak a hodály körül – magyarázta fontoskodva a pásztor. Eddig még nem mertek betörni, mert fogtak a kutyák, mi is virrasztottunk, kiabáltunk, kolompoltunk. A farkas, ha nagyon éhes vakmerő, nem akadály neki a karám, a hodály. Vannak vagy tízen a falkában, kettő közülük akkora, mint egy szamár. Ezek harminc, negyven juhot is legyilkolnak egy támadással, de csak hármat, négyet cipelnek el felfalni.
-Maguk még megúszták – mondta a vadász.
-Igen, de előbb-utóbb ránk is sor kerül – mondta a pásztor, miközben hegyeset köpött a hóba – Hej, ha én vadász volnék, tudnám, mit csináljak.
-Mit?
-Kiülnék lesbe a szénaboglyákhoz. Aztán, amikor a mezőn átvágnak géppisztollyal mind leseperném őket.
-Jól van, na – mondta mosolyogva a vadász – Este kössék meg a kutyákat, maguk se lármázzanak, kiülünk lesbe, de a géppisztplyt nem tudom megígérni.
-Úgy is jó lesz- helyeselt a pásztor.
 Alig bukott le a bágyadt, téli nap, egymás után gyúltak ki a csillagok a felhőtlen égen. Igazi fagyos téli éjszaka ígérkezett. Szótlanul bandukolt a két vadász a szénaboglyák felé. Matyi, az idősebbik medvetermetű, pirospozsgás arcú, fekete szeme hamiskásan pislogott, mintha mindig valami turpiságon törné a fejét. Laci - a másik - köpcös, nagyfejű, zsírba dagadt szemekkel. A terepjárót lenn hagyták elrejtve a mélykútban, s most szuszogva törettek a térdig érő hóban. Rengeteg nyom volt a hatalmas boglya körül, persze legtöbb juhtól származott, de akadt köztük nyúl- és őznyom is, ők is szerették a szénát. A juhokat nappal felhajtották a karánból egyenesen a boglya oldalából szálalhatták a szénát. Nekik így is jó volt, a pásztoroknak még jobb, nem kellett lecipelni a karámhoz.
A két vadász üggyel-bajjal felkapaszkodott a boglyára, aztán beásta magát a szénába. Vastagon voltak öltözve a csattogó hidegben. Egymástól két méternyire feküdtek nyakig szénával takarva.
-Én jobbra figyelek, te balra –intézkedett Matyi – Ha bejön a falka, közelre várjuk, aztán egyszerre lövünk postával duplázva, maradjon ott minél több.
Laci egyetértően bólintott. Tudta, hogy úgysem bírják sokáig a csattogó hideget. Legtöbb másfél, két óra, aztán futás vissza a kocsihoz. Hátha addig bejönnek a farkasok. Egyelőre nem jöttek, de feljött a hold, bőkezűen ontotta lopott fényét a havas mezőre. Laci kitartóan figyelte a százméternyire sötétlő erdő karéjszélét, onnan várták a farkasokat.
-Ne horkolj! Nem aludni jöttünk ide- szólt rá gorombán Matyi.
-Ébren vagyok, nem horkolok – védekezett sértődötten Laci.
-Jól hallottam, nem vagyok süket. Szedd össze magad, mert a farakasoknak jó fülük van.
Pár perc múlva Laci hallott egy elnyújtott horkantást.
-Te horkolsz Matyi!
-Horkol a keresztanyád térde kalácsa – fortyant fel Matyi – Megint te voltál, csak rám akarod fogni.
-Fogja rád a … - dühöngött volna Laci, de Matyi röviden belefolytotta a szót.
-Hallgass!… Figyelj!
Most már mindketten hallották a mély horkantást.
-Mi lehet az – kérdezte Laci, de Matyi csak a vállát vonogatta.
-Innen jön alólunk a boglyából – mondta, amikor a hang ismét megszólalt.
Részeg ember? Beteg kutya? Veszett farkas? Kísértet, hazajáró lélek? A következő horkantást szénazizegés is követte.
-Jön! Jön! – riadozott Laci, és futásra készen ugrott ki a szénából.
-Nyughass, csak egerek – mondta Matyi, és mintegy igazolásképpen felharsant a hancúrozó egerek vidám cincogása – Meg kell nézzük, mi az.
Lecsusszantak a boglyáról, marokszám húzták a szénát, s rakták arrébb a megismétlődő horkantások irányába igazodva. Végül fehér, meleg gyapjúcsomóba markolt a Laci keze. Előkerült a zseblámpa, félig megfulladt juh feküdt a széna alatt.
-Jó kövér, finom falat, add ide a bicskát, vágjam el a nyakát.
-Álljon meg a menet – csillapította Matyi – ez a juh a gazdaságé.
-Hát aztán? Mi is tagok vagyunk, a miénk is. Add már azt a kést!
-Megint előbb jár a szád, mint az eszed. Össze akarsz vérezni mindent. Reggel jön a pásztor. Ha ő nem is, de a kutyák biztos megtalálják, a vércseppek levezetnek a mély útba a kocsihoz, délre az egész falu tudni fogja, hogy levágtunk, elloptunk egy juhot.
-Akkor most mit csinálunk?
-Lecipeljük a hátunkon így, ahogy van. Hazavisszük, ott aztán csinálunk vele, amit akarunk. Felsegítem a hátadra, majd én viszem a puskát.
Izzadva, szuszogva értek a kocsihoz, betették a juhot a Niva rakterébe, köpenyekkel, bundákkal letakarták.
-Valami mászkál rajtam – panaszkodott Laci – Lehet, hogy kullancs, majd otthon kiderül, szállj be gyorsan.
-Vajon hogy kerül a juh a széna alá?
-Láttad, hogy lyukakat, egész alagutakat rágott a nyáj a boglya oldalába, az egyik beomlott, maga alá temette a juhot.
Lassan döcögött a kocsi a mély út hepehupáin, aztán a csaholva feléjük rohanó kutyafalka jelezte, hogy a juhszállás felé közelednek. A főpásztor kint állt az úton, Matyi szitkot mormolva fékezett.
-Hallottam a kocsi zúgását, elengedtem a kutyákat. Maguk már mennek? A farkasok később jönnek – sajnálkozott a pásztor.
-Nagyon hideg van, nem bírtuk tovább – válaszolta didergést színlelve Laci.
-Én úgy tudtam, hogy a vadászok edzett, kemény emberek, jól bírják a hideget. Úgy látszik, tévedtem.
-Ez van – vonogatta vállát a vadász, és már nyúlt volna az ajtó után, hogy behúzza, amikor a juh a raktérben keservesen elbégette magát.
-Hát megvan! Megtalálták!? – örvendezett a pásztor miközben felnyitotta a raktér ajtaját – Mennyit kerestük hiába. Rendes emberek maguk, még be is takargatták – szedte le a juhról a kabátokat, köpenyeket – Ne fáradjanak, egyedül is ki tudom venni.
A juh riadtan állt a hóban, a kutyák kiváncsian szaglászták.
-Köszönöm a segítséget. Holnap kijönnek?
-Nem lesz időnk – válaszolta kurtán Matyi, aztán beletaposott a gázba, nagyot ugrott a kocsi.
A vadász olyan cifrát káromkodott, hogy még a társa is elcsodálkozott, pedig kocsmáros létére ő is hallott már elég kacskaringós fohászt.
-Az átkozott juh is pont akkor bégetett.
-Meghallotta a pásztor a hangját, neki panaszkodott. Ismerik ezek egymást.
-Mondtam, hogy vágjuk el a nyakát.
-Akkor a vérnyom miatt bukunk le. Agyonütni, kitekerni a nyakát, akkor nem vérzik, nem béget.
-Ha nem folyik ki a vér csak fekete döghús lett volna belőle – mondta Laci, miközben kezét csuklóig a kigombolt nadrág sliccébe dugva vakarózott. Miért vaszkalódsz? Felfőtt a vized, álljak meg?
-Nem, de borzalmasan viszket, azt hiszem a kullancsok most ássák be magukat oda, ahova nem kéne.
-Hát beszéld le őket, ha tudod – vigyorgott kárörvendően Matyi, aztán izgatottan keresgélve tapogatta ruhája zsebeit – A lámpám, hol a lámpám?! Elveszett a drága, halogénégős lámpám. Egy rakás pénzt adtam érte!
-Amikor a juhot a nyakadba tetted, még megvolt. Azóta nem láttam. Vagy belekeveredett a szénába, vagy a hóba esett – magyarázta tudálékosan Laci – Két lehetőség van, vagy megtalálják a pásztorgyerekek, és örülnek neki, vagy a juhok beletapossák a hóba, és csak tavasszal kerül elő, de addig megeszi a rozsda. Te mindenképp lemondhatsz róla.
-Menj a fenébe!
Tőszomszéd volt a két vadász, nem laktak messze a falu szélétől. Hamarosan leparkolták a kocsit a Matyi udvarán, kiszálltak, csikorgott a fagyos hó a talpuk alatt. Bodrosan szállt fel a kémény füstje, csend volt a faluban. Két tompa puffanás majd kutyaugatás, távoli kiáltozás hallatszott a juhszállás felől.
-Karbid-ágyú, bejöttek a farkasok, ha ott maradunk, most lőhettünk volna.
Laci lemondóan legyintett, de csak félkézzel, mert a másikkal még mindig vakarózott.
-Hányadika van ma? – kérdezte.
-Tizenharmadika… Péntek tizenhárom.
|
| |
| |
|
|
|
|
